SZENT I. KELEMEN PÁPA ÉS VÉRTANÚ ~ NOVEMBER 23.
'Kelemen pápa Szent Péter harmadik utódaként
kormányozta az Egyházat az I. század végén. Igen szép levelet írt a
korintusiakhoz, amelyben a békét és az egymás közötti egyetértést akarta
erősíteni.
Szentjeid
erőssége, mindenható, örök Isten, add, hogy örvendező lélekkel
üljük meg Szent Kelemen pápa emléknapját. Ő Fiad papja és vértanúja
volt: amit a szent áldozatban cselekedett, azt vére ontásával
tanúsította, amit ajkával hirdetett, azt példájával is megerősítette. A
mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a
Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
'Csodálatosak az Isten ajándékai'
Szeretteim, mily boldogítóak és csodálatosak Isten ajándékai! Élet az
örökkévalóságban, ragyogás az igazságban, igazság a szabadságban, hit a
bizalomban, szentségben véghez vitt önmegtagadás; ezeket mind meg is
érthetjük. Mi lehet tehát az, amit az őt szeretőknek készít? Ennek
nagyságát és szépségét csak a szentséges Alkotó és a századok Atyja
tudja. Tehát minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy azok közé kerüljünk,
akik őt szeretik, és elnyerhessük megígért ajándékait.
Őrizzük meg tehát egész testünket Jézus Krisztusban, és mindenki a neki
juttatott kegyelmi ajándék mértéke szerint legyen segítségére
embertársának. Az erős támogassa az erőtlent, a gyenge tisztelje az
erősebbet; a gazdag juttasson bőkezűen a szegénynek, a szegény dicsérje
az Urat, hogy rendelt számára valakit, aki ínségén enyhítsen. A bölcs ne
szóval, hanem jótetteivel mutassa meg bölcsességét; az alázatos ne
önmagáról állítson ki jó bizonyítványt, hanem várja meg, míg mások
mondják ezt róla. Mivel mindenünk Istentől van; neki adjunk mindenért
hálát, akinek dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.
Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből - részlet
Forrás ~ Internet