Oldalak


 SZENT MÁTYÁS APOSTOL

Szent Mátyás apostol ünnepe ~ február 24.

'Istenünk, ki Szent Mátyást arra választottad, hogy tagja legyen az apostolok kollégiumának, kérünk, közbenjárására add meg, hogy akiket atyai szeretetedben gyermekeiddé fogadtál, azok egykor választottaid sorában is ott lehessenek!' Amen.

Mátyás ott volt Jézus közelében, és az apostolok által kapott meghívást a tanúságtételre. Jézus közelében lenni, megtartani parancsait, egész életre szóló feladat. Ha kitartunk benne, nekünk is alkalmunk nyílik a tanúságtételre.

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust 'János keresztségétől fogva egészen mennybevétele napjáig'. Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy 'velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról'. Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen őrizte meg egy mondását: 'Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson.' Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnő az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette.

Az Úr szeretetét és kiválasztó jóságát idézi a szentmise Kezdőéneke:
'Nem ti választottatok engem,
hanem én választottalak titeket,
hogy elmenjetek és termést hozzatok,
és termésetek maradandó legyen.'

'Urunk, Jézus Krisztus! Apostolaidra bíztad az evangélium örömhírét, és feltámadásod tanúivá rendelted őket. Kérünk, erősíts minket, hogy Szent Mátyás apostol tanítását követve, önmegtagadó életünkkel tanúskodjunk mi is Rólad, a Megfeszítettről! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet




SZENT POLIKÁRP

Szent Polikárp püspök és vértanú ünnepe ~ február 23.

Valószínöleg 75-82 közt született. Efezus városában Szent János apostol tanítványa volt, emiatt az apostoli atyák közé tartozik. Kisázsiában, Szmirnában lett püspök, itt vendége volt Antiochiai Szent Ignác. Szent Papiás püspök társa volt, aki szintén János apostol tanítványa volt. Anicétusz pápa idején Rómában is járt, a 'húsvét vita' ügyében tárgyalni. A keletiek ugyanis a zsidókkal egyidőben ünnepelték a húsvétot, a nyugatiak pedig úgy mint manapság mi.

A fellobbant üldözések elől hívei kérésére elrejtőzött egy majorban. Egy elfogott ember kínvallatása során azonban kitudódott rejtekhelye. Elfogták, de nem volt hajlandó Krisztust megtagadni. A 'Szmirnai egyház levele' című irat szerint 155. - egyes adatok szerint 156. - február 23-án halt vértanúhalált szülővárosának cirkuszában. Máglyahalálra ítélték, ám a lángok körülötte kettéváltak, ezért karddal átszúrva végezték ki. Testét ezután elégették. Vértanúságának történetét már 157-ben megírták.

Ünnepe a liturgikus reform során halála napjára, február 23-ára került. Ősidők óta ekkor ünneplik keleten is a bizánciak és a koptok. Segítségét fülbántalmak esetén szokták kérni.

Példája: Történjék bármi, hitedet ne tagadd meg!

'Mindenek Teremtője, Istenünk, aki Szent Polikárp püspököt vértanúid sorába emelted, közbenjárására engedd, hogy mi is igyunk Krisztus kelyhéből, és így boldog örök életre támadhassunk föl!' Amen.

Forrás ~ Internet


  SZENT PÉTER APOSTOL SZÉKFOGLALÁSA

Szent Péter apostol székfoglalása ünnepe ~ február 22.

Szent Péter 42-ben Rómába ment és ott megalapította a római püspökséget. 49-ben megjelent a jeruzsálemi - első - apostoli zsinaton, majd csaknem egy évtizeden át Antióchia püspöke is volt. Ennek emléke a mai ünnep. Innen küldte Márkot, kedves munkatársát Egyiptomba.

A 354-ben készült 'Depositio Martyrum', az egyik legrégibb egyházi naptár erre a napra tette ezt az ünnepet, a 'Natale Petri de cathedra' néven. Az ünneppel kifejezzük a Péter apostolra alapozott Egyház egységét.

Szent Péter székének maradványait ma a Szent Péter-bazilikában a főoltár mögött őrzik egy bronz tartóban.

Jófeltétel:
Töretlenül hűséges leszek Péterhez - a pápához,
és mindenkori megbízottjához - a püspökömhöz.

'Urunk, Jézus Krisztus! Azt akartad, hogy híveid Szent Péter
fősége alatt egyesüljenek, és engedelmeskedjenek Péter utódának,
 a Pápának. Kérünk, segítsd híveidet kegyelmeddel, hogy megnövekedjünk a tiszteletben és engedelmességben, és a Pápa vezetésével eljuthassunk Országod dicsőségébe. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet



 DAMIÁNI SZENT PÉTER

Damiáni Szent Péter püspök és egyháztanító ünnepe ~ február 21.

Damiáni Szent Péter 1007-ben született Ravennában. Már kisgyermekkorában buzgó vallásos életet élt. Egyszer pénzt talált, ezt egy papnak adta, hogy misét mondjon elhunyt édesapja lelki üdvéért.

Pap bátyja taníttatta, ezért hálából felvette annak nevét, a 'Damiánt'. Először tanítani kezdett, de a szegényeket, rászorulókat mindig segítette, magát keményen fegyelmezte.

Egyszer remetékkel találkozott, mély hatást tett rá fegyelmezettségük, istenes életük. Ezután bencés szerzetes lett és a Fonte Avellanai remeteségbe vonult. Itt, akarata ellenére elöljáróvá választották.

A pápa innen egyházkormányzati szolgálatokra rendelte. IX István pápa Ostiai püspökké nevezte ki, majd bíborossá tette, ekkor a pápaság nagy támasza lett. Szeretett volna visszatérni a remeteség magányába, azonban újra meg újra pápai megbízással kellett utaznia. Dolgát mindég alázatosan és lelkiismeretesen végezte. Útközben lázasodott be egyik útján és Faenzában halt meg 1072. február 22-én. 1828-ban megkapta az egyháztanító címet.

Már halálakor az életszentség híre vette körül.
Sírfeliratát maga fogalmazta:
'Aki Te vagy, az voltam én is,
ami vagyok, az leszel Te is,
kérlek, gondolj rám!'

Példája:  Alázatos és lelkiismeretes kötelességteljesítés - nagy titok ez, gyakorold!'

'Kérünk, mindenható Istenünk, engedd, hogy Damjáni Szent Péter püspököd tanítását és példáját követve semmit se tartsunk előbbrevalónak Krisztusnál, és mindenkor Egyházad szolgálatára törekedve az örök világosság örömeibe eljuthassunk! ' Amen.

Forrás ~ Internet
 

SZENT PÁL SZERETET HIMNUSZA

Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra!
Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
(1Kor 12,30–13,13)

https://www.youtube.com/watch?v=Mj-sEeFsj7o

Forrás ~ Internet

 SZENT METÓD PÜSPÖK

 SZENT METÓD Tesszalonikában született 815-ben. Testvére volt Cirill. Mindketten szerzetbe léptek, majd 860 körül téríteni kezdtek Morvaországban. Pannóniában eredményesen hirdették az evangéliumot, jártak Zalaváron és Nyitrán. Találkoztak Árpád fejedelemmel is, aki a maga és népe számára imát kért a két térítőtől.

Szláv nyelvű liturgiájuk miatt összeütközésbe kerültek a bajor papsággal - akik a latin liturgiát használták, ezért 869-ben Rómába hívták mindkettőjüket, ahol II. Hadrián pápa jóvá hagyta működésüket, sőt Cirill halála után Metódot püspökké, sirmiumi érsekké szentelte. Metód engedélyt kapott, hogy a szentmisét és az egyházi szertartásokat szláv nyelven végezhessék. A Szentszék legátusa lett a szlávok közt, Pannónia apostoli legátusa lett.

Ismételten összeütközésbe került a bajor gyakorlattal, mert a szlávok érdekében továbbra is szorgalmazta a szláv nyelvű liturgiát. Tevékenysége miatt két és fél évre még fogságba is vetették a bajorok, ám egy erélyes pápai közbelépés kiszabadította. A Csehországi Velehradban hunyt el 885. április 6-án.

Cirillel együtt Európa társvédőszentjeivé nyilvánította őket II. János Pál pápa 1980. december 31-én.

Példája: Még a legnagyobb áldozat árán is tarts ki célkitűzésed mellett, a végsőkig!

'Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben. Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában. Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.'  Szent Metód

Forrás ~ Internet


 SZENT CIRILL SZERZETES

 SZENT CIRILL 827-ben született Tesszalonikában egy Leó nevű császári tisztviselő gyermekeként. Eredetileg Konstantin volt a neve, csak szerzetesként vette fel a Kürillosz ~ Cirill nevet. Testvére volt Metód. Cirill Konstantinápolyban nevelkedett, művelt filozófus volt a császári udvarban.

Mindketten szerzetbe léptek, majd Rasztiszláv morva fejedelem hívására és III. Mihály parancsára 860 körül téríteni kezdtek Morvaországban. A görög írásból megalkotta a szláv nyelvre alkalmas, őróla elnevezett cirill betűket - glagólica abc vagy cirillika. Ennek segítségével az ó-szláv nyelvnek nevezett ó-bolgár nyelvre lefordította az evangéliumot, és ezen a nyelven liturgikus szövegeket szerkesztettek. Pannóniában eredményesen hirdették az evangéliumot, jártak Zalaváron és Nyitrán. Találkoztak Árpád fejedelemmel is, aki a maga és népe számára imát kért a két szenttől.

Szláv nyelvű liturgiájuk miatt összeütközésbe kerültek a bajor papsággal - akik a latint használták és a mise szláv nyelvezete félreértésre adott okot, ezért Rómába hívták mindkettőjüket és Cirill ott halt meg 869. február 14-én. Sírja a római Szent Kelemen bazilika kriptájában van.

Metóddal együtt Európa társvédőszentjeivé nyilvánította őket II. János Pál pápa 1980. december 31-én.

Példája: Az állapotbeli kötelességedet a legjobb tehetséged szerint végezd!

'Uram, Istenem, gyarapítsd Egyházadat, és gyűjtsd egybe az emberiséget. Választottaidnak add meg a hitben való egyetértést, áraszd szívükbe igédet, hogy azt keressék, ami kedves számodra.' Szent Cirill 

Forrás ~ Internet


 SZENT CIRILL ÉS METÓD

Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, egyházszervezők, Európa védőszentjei ünnepe ~ február 14.

A szláv népek nagy apostolai, akik hitre, tudásra, szép életre, jóra nevelték a népeket. Közbenjárásukkal mi is szeretnénk egyre jobban tanúságot tenni Istenszeretetéről.

A testvérpár Tesszalonikában született 827 körül. Korán Konstantinápolyba kerültek, ahol Cirill pap lett, Metód pedig a közigazgatásban tevékenykedett. Cirill később a kazárok közé ment, Metód pedig szerzetbe lépett. III. Mihály császár kérésére 864-ben mindketten Morvaországba mentek. Cirill elkezdte lefordítani szláv nyelvre a Szentírást, és erre külön írásmódot talált ki, a glagolit - vagy cirill betűs írást. A szertartások nyelvéül is a szlávot tették. 868-ban Rómába mentek, és ott II. Adorján pápa jóváhagyta munkásságukat. Cirill ott halt meg Rómában 869-ben, Metódot pedig püspökké szentelték, és nagy pápai kiváltságokkal ment vissza a szlávok közé. 885-ben Morvaországban halt meg.

Az apostoli testvérpárról méltán mondja a szentmise Kezdőéneke:
Ezek a szent férfiak, akik Isten barátai lettek,
és Isten igazságának hirdetése által
szereztek dicsőséget maguknak.

'Isten, ki Szent Cirill és Szent Metód által világosítottad meg a szláv népeket, kérünk add, hogy tanításod igéit szívünkbe zárjuk, s tégy bennünket az igaz hitben egyetértő népeddé!' Amen.

Forrás ~ Internet


 SZŰZ MÁRIA LOURDESI MEGJELENÉSÉNEK ÜNNEPE ~ FEBRUÁR 11.

'1858. február 11. és július 16. között a franciaországi Lourdesban, a massabielle-i barlangnál a Szeplőtelen Szűz 18 alkalommal jelent meg Soubirous Bernadettnek. Ezt az egyszerű leányt használta fel a Szent Szűz arra, hogy a bűnösöket megtérésre szólítsa fel, és az Egyházban új lendületet adjon az imádságnak, a keresztény szeretetnek, a betegek és a szegények szolgálatának.'

Forrás ~ Internet


 Soubirous Bernadett

Lourdes, 1844. február 17. +Nevers, 1879. április 16.

Bernadettnek 1858. február 11. és július 16. között a Lourdes melletti Massabielle-barlangban tizennyolc látomása volt. Elragadtatásba esett, s egy ismeretlen 'Hölgy' ezeket mondta a tizennégy éves kislánynak: 'Imádkozz a bűnösökért!' - 'Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!' - 'Mondd meg a papoknak, azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem.' - 'Körmenetben jöjjetek ide.' - 'Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!' Ez utóbbi fölszólításra a kis látnok kezével kaparni kezdett a barlang alján, és fölfakadt egy forrás, amely ma is ontja magából a vizet.

 Ó MÁRIA ISTEN MOSOLYA

'Ó Mária, mivel te vagy Isten mosolya,
Krisztus fényességének tükröződése,
a Szentlélek lakóhelye,
a hajnalcsillag, a mennyország kapuja
és az első föltámadott teremtmény,
testvéreinkkel együtt kérünk:
könyörögj érettünk!'

XVI. Benedek pápa - Lourdes, 2008

Forrás ~ Internet

SZENT SKOLASZTIKA

  Szent Skolasztika szűz emléknap - február 10.

'Kérünk Téged, irgalmas Istenünk, Szent Skolasztika szűz érdemeiért tekints jóságosan házad népére, és ahogy imádságára záport hullattál a földre, úgy közbenjárására áraszd el szívünket kegyelmeddel!'

SZENT SKOLASZTIKA 480 körül - talán 485-ben - az umbriai Nursiában - amit ma Norciának neveznek - született. Édesanyja a szüléskor meghalt. Vagyona és szépsége sok kérőt vonzott, de ő egyedül Istennek akart szolgálni. Szent Benedek ikertestvére volt, arcban is, alakban is, de lelkileg is óriási hasonlóság volt köztük. Nagy terveiket együtt hajtották végre.

Megalapította a bencés apácák rendjét. Piombariolában Benedek segítségével építették fel első zárdájukat, itt a férfi bencés Regula szabályai szerint éltek. A bencés jelszó - Imádkozzál és dolgozzál!; Ora et labora! - szellemében dolgoztak és imádkoztak. Létszámuk olyan gyorsan nőtt, hogy hamarosan újabb kolostort kellett építeni számukra.

Alázatos elvonultságban és Isten iránti szeretetben kiváló volt. Magával szembeni hajthatatlan szigora, sok imája, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása töltötte ki idejét. Fivérével sokszor találkozott, ilyenkor megbeszélték lelki ügyeiket, a közösség ügyeit és saját problémáikat. Egyszer amúgy hosszúra nyúlt megbeszélésüket úgy tudta Skolasztika megnyújtani, hogy imádkozott és az ima nyomán kitört vad vihar testvérét maradásra kényszerítette, így megbeszélhették amúgy nagyon fontos dolgaikat. Erre emlékezve villámláskor szokták Szent Skolasztika segítségét kérni.

Monte Casino közelében hunyt el 542, vagy 547 táján. Benedek a saját sírjába temette el, ma is együtt nyugszanak Monte Cassino bazilikájának kriptájában. A longobárdok ugyan a 6. század végén feldúlták Monte Casinót, de az ereklyéket frank szerzetesek megmentették és később Zakariás pápa segítségével visszakerülhettek eredeti helyükre.

Példája: Imádkozz és dolgozz, ezt az elvet Te is megélheted!

'Szent Skolasztika szűz emlékezetét ünnepelve kérünk, Istenünk, hogy példáját követve szívünk tiszta szeretetével szolgáljunk neked, és elnyerjük örök szereteted boldogító ajándékát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet


  SZENT SKOLASZTIKA ÉS SZENT BENEDEK UTOLSÓ TALÁLKOZÁSA

Nagy Szent Gergely pápa elbeszéléséből magunk elé képzelhetjük, hogyan játszódott le az a bizonyos utolsó találkozás Skolasztika és Benedek között.

Skolasztikát halálsejtelmek töltötték el, de Benedeknek nem szólt róluk. Csak könyörögve kérte: 'Ne távozz el tőlem, ha beáll az éjszaka. Beszélgessünk hajnalhasadásig a mennyei örömökről!'

Benedek elcsodálkozott: 'Hogyan beszélhetsz így, nővérem? Teljességgel lehetetlen, hogy az éjszakát a kolostoron kívül töltsem!'

Skolasztika nem válaszolt. Úgysem tudta volna bátyját rávenni, hogy ne tartsa meg a regulát. Ezért Istenhez fordult könyörgő imádságával. Arcát tenyerébe rejtette, fejét az asztalra hajtotta. Amikor ismét föltekintett, az ég elsötétült. Felhőszakadásszerű eső zúdult alá, mennydörgések reszkettették meg a levegőt; senki sem kockáztathatta meg, hogy kimerészkedjék az ítéletidőbe.

Benedek méltatlankodva ugrott fel: 'Nővérem, mit műveltél?' Skolasztika mosolyogva vonta vissza a helyére: 'Látod, amikor téged kértelek, nem hallgattál meg. Most Istenhez imádkoztam, és ő rögtön meghallgatott. Most meg tudod tenni!' Ezzel a kedveskedéssel szemben Benedek ugyanolyan tehetetlen volt, mint a villámlással és az esővel szemben. Maradt tehát, és így hosszúra nyúlt a búcsúzás. Három nap múlva Benedek megtudta, hogy nővére örökre hazatért. Néhány testvér elhozta holttestét Montecassinóba. Ott abba a sziklasírba temették, amelyet Benedek magának készíttetett.

Forrás ~ Internet

   EMILIÁNI SZENT JEROMOS

Emiliáni Szent Jeromos nevelő ünnepe ~ február 8.

EMILIÁNI SZENT JEROMOS Velencében, 1481-ben, vagy 1486-ban született. Katonáskodással töltötte fiatal korát, de Castelnuovónál fogságba esett. Innen csodálatos módon szabadult, ezért Velencébe visszatérve korábbi hibáit, bűneit a felebaráti szeretet gyakorlásával igyekezett jóvá tenni.

1516-ban pappá szentelték, életét ettől kezdve teljesen a betegek és szegények gondozására szentelte. Árvaházakat alapított, és az árvák fölnevelésére rendet alapított a kicsiny Somasca-ban, a Somascai rendet.

Pestises betegeket ápolt Bergamóban, amikor ő is megfertőződött a pestistől. 56 évesen, 1537-ben ezen a napon hunyt el.

XIV. Benedek pápa 1747-ben boldoggá, majd 1767-ben XIII.Kelemen pápa szentté avatta. A liturgikus reform során ünnepe a korábbi július 20-ról halála napjára került.

XI. Piusz pápa 1928-ban az árva gyermekek védőszentjévé emelte.

Példája: Vedd észre magad körül a betegeket és szegényeket!

'Istenünk, irgalmasság Atyja, aki Emiliáni Szent Jeromosban atyát és oltalmazót adtál az árváknak, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy híven őrizzük az istengyermekség lelkét, mely által a fiaidnak hívnak minket, és azok is vagyunk!' Amen.


Forrás ~ Internet


BOLDOG IX. PIUSZ PÁPA

Boldog IX. Piusz pápa ünnepe ~ február 7.

Nehéz időkben Isten szenteket küld Egyházának, akik bizalmukkal, erényeikkel mutatnak példát a rájuk bízottaknak, és ragyognak az utókor számára is. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy példaképekké lehessünk a mai korban.

1792-ben született, ősi nemesi családban, szülei 9. gyermekekeként. Nagybátyja a Szent Péter Bazilika kanonokja volt, akinél sokat vendégeskedett. lorettói zarándok útján meggyógyult, és ezután a papságra készült. 1819-ben szentelték pappá.
1827-ben Spoleto árseke, majd Imolába kerül. 1840-ben bíboros.
1846-ban választják pápává.
Súlyos politikai körülmények nehezítik pápaságát.
Nevéhez fűződik a szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetése -1854,a Vatikán újságjának, az Osservatore Romanonak a megindítása -1861,  az I. Vatikáni Zsinat összehívása 1869-70, ahol a pápa tévedhetetlenségét mondták ki, amikor ex catedra nyilatkozik hit és erkölcs kérdésében.
1870-ben megalakul az olasz állam, ettől kezdve a 'Vatián foglya' a pápa.
Szent Józsefet az egész Egyház patrónusának nyilvánítja, majd az egész Egyházat Jézus szentséges Szívének ajánlja.
1878-ban hal meg. II. János Pál pápa avatja boldoggá 2000-ben.

 Forrás ~ Internet



 SZENT DOROTTYA SZŰZ ÉS VÉRTANÚ

Szent Dorottya, a kertészek védőszentje ~ február 6.

Február 6-án, csütörtökön, Szent Dorottya napja. Dorottya név eredete:
A latin eredetű Dorothea régi magyar változata. Egy legenda szerint a név úgy keletkezett, hogy egy ókeresztény lány apjának a neve Dorus volt, az anyjáé Thea, és kereszteléskor ebből a két névből alkották meg a lány nevét, így jött létre a Dorothea. A művészetben Szent Dorottyát gyakran ábrázolják rózsákkal, amelyeket a fején koszorúba fonva visel. Dorottya a kertészek és a virágárusok védőszentje. Mielőtt lefejezték - 303 körül, bírája gúnyosan azt kérte tőle, hogy égi jegyesétől küldessen néki azokból a rózsákból, almákból. A kivégzés után egy égi gyermekküldönc meg is jelent a bírónál egy virágokkal és gyümölcsökkel teli kosárral.

'Ó, dicsőséges szűz, ó nemes vértanú, ó, rózsai boldogsággal fényes szent Dorottya, tégedet kérünk, hogy a te szerelmes Jézus jegyesednél esedezzél értünk, hogy adjon minekünk malasztot, békességet és dicsőséget.' Amen.

 
Forrás ~ Internet


  MIKI SZENT PÁL ÉS VÉRTANÚTÁRSAI

Miki Szent Pál és társai vértanúk ünnepe ~ február 6.

MIKI SZENT PÁL jezsuita atya volt, társaival szenvedett vértanúságot. Nagaszakiban 1597. február 5-én 26 - mások szerint 40 - katolikust feszítettek keresztre. Volt köztük pap és világi, európai misszionárius, tizennégy világi ember, japán bennszülött, és még három ministráns gyermekek is. Hatan voltak spanyol ferencesek, hárman japán jezsuiták. Az elitélteknek levágták a balfülét, vérrel bemázolták arcukat és így vezették őket Meakóból Nagaszakiba. Ott keresztrefeszítés után lándzsával átszúrták őket. A vértanúságot a gyermekek is hősiesen vállalták és viselték.

Pál atya Japánban született 1564 és 1566 között. A Jézus Társaságába lépett, nagyon eredményesen hirdette az evangéliumot. Az üldözések elhatalmasodásakor tartóztatták le társaival együtt, és Nagaszakiba szállították őket.

1862. június 8-án avatta IX. Piusz pápa szentté valamennyiőjüket, az első Távol-Keleti szenteket.

Példájuk: Hitedet minden áldozat dacára meg kell őrizni!

 'Istenünk, minden szentek erőssége, aki Miki Szent Pált és társait a kereszthalál által hívtad meg az örök életre, kérünk, add, hogy az ő közbenjárásukra a hithez, amelyet vallunk, mindhalálig erősen ragaszkodjunk!'

Forrás ~ Internet


 SZENT ÁGOTA SZŰZ ÉS VÉRTANÚ ~ FEBRUÁR 5.

'Istenünk, ki mindenható erőddel a gyengébb nemnek is megadtad a vértanúság győzelmét, kérünk, engedd jóságosan, hogy akik Szent Ágota szűz és vértanú égi születésnapját üljük, az ő példája szerint eljuthassunk Hozzád!'

A tanítványok hirdették a megtérést. És sokan követték őket. Ágota is közéjük tartozott. A vértanúk vére olyan tanúságtétel volt, amely sokakat vonzott Krisztus útjára. Szeretnénk mi is tanúságot tenni Istenről, az Ő szeretetéről.

Előkelő cataniai - Palermo-i - családból származott. Décius császár üldözése alatt Quiniliánus helytartó feleségül kérte, de Ágota visszautasította azért, mert fogadalmával egész életét Krisztusnak szentelte. A helytartó kegyetlenül megkínoztatta, de Ágotát nem tudta megtörni. Az ismételt kegyetlen kínzások után imádságos lélekkel halt meg 251-ben. Az Egyház kezdettől fogva tisztelte, és nevét a római misekánonba is felvette. Szicilia lakói az Etna kitörése ellen szokták pártfogását kérni.

Urunk, Jézus Krisztus! Kegyelmed erősítette Szent Ágota vértanúdat, hogy testi-lelki tisztaságát megőrizze a kínzások alatt is, és hűséges maradjon. Kérünk, erősíts minket is kegyelmeddel, hogy életünk minden pillanatában hűségesek maradjunk Hozzád. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

 

SZENT VERONIKA ~ FEBRUÁR 4.

'Február 4. Szent Veronika ünnepe, a kereszthordozó Krisztus arcát kendőjével megtörlő asszony. Ott volt az asszonyok között, akik Jézust követték a Golgotára. Amikor látta, hogy a Megváltó arcát teljesen elborítja a vér, amit a kereszt vízszintes szárához kötözött kezeivel nem képes letörölni,  bátran odalépett hozzá és kendőjével megtörölte a Szent Arcot. Az Úr  rajta hagyta arcának igaz képét.'

 'Jeruzsálemben, Jézus keresztútján kendőt nyújtott a meggyötört Jézusnak - mondja a legenda - és a kendőn megmaradtak Jézus arcvonásai. Egyesek szerint férjével Franciaországba ment, mások szerint Rómában halt meg. A kendőt Aachen mellett, Kornelimünsterben ma is tisztelik.'

 Forrás ~ Internet



SZENT BALÁZS PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ ~ FEBRUÁR 3.

  Szent Balázs közkedvelt orvos volt az Örményországbeli Szebasztéban, a harmadik század végén. A nép követelésére elvállalta, hogy püspökké válasszák, Isten rendelésének tekintette ezt. Ettől kezdve nem csak a testet, de most már a lelkeket is gyógyította.

A milánói rendelet után már úgy tűnt, hogy békében élhetnek a keresztények. Licíniusz azonban (Konstantin császár társuralkodója) a tartományaiban hosszú ideig nem fogadta el a rendeletet. A keleti tartományokban újra üldözni kezdték a keresztényeket, főleg vezetőiket. A szebasztei prefektus üldözése elől hívei tanácsára Balázs egy környékbeli barlangban rejtőzött el. Itt keresték fel őt titokban a bizalmasai, élelemmel látták el. Magányában a beteg vadállatokat gyógyította.

Véletlenül akadtak rejtekhelyére, amikor a cirkuszi játékokhoz vadállatokat szerettek volna befogni. Katonaság vitte Balázst a városba. A város lakói kitódultak az utcákra, kihozták betegeiket is, hogy meggyógyítsa őket. Ekkor egy gyermek életét megmentette, akinek a torkán egy szálka megakadt.

Nem volt hajlandó sem a római isteneket tisztelni, sem áldozatot bemutatni, ezért szenvedett vértanúságot Diocletianusz uralkodása alatt 316. Szörnyű kínzások után lefejezték.

Az Egyház minden torokbaj ellen közbenjáróként tiszteli, vértanúhalála után nem sokkal már védőszentje volt a testi nyavalyákban de főleg torokbántalmakban szenvedőknek. A középkor óta tisztelői a Balázs-áldás szentelményével kérik közbenjárását.

Szent Balázst a 14 segítő szent közé is számítják. Németországban a muzsikusok és a szélmalmosok is pártfogójukként tisztelik - valószínűleg a Blasius név és a német blasen ~ fújni ige közti hasonlóság alapján. Védőszentje az orvosoknak, takácsoknak. Óvja a nyájakat a ragadozóktól. Ünnepe a tél végét és az ezzel járó viharos szelek idejét is jelzi.

Püspöki ornátusban szokták ábrázolni, sokszor palástban, pásztorbottal, keresztbe tett gyertyákkal, néha sertésfejjel és kampókkal kínzására utalva.

Példája:

Mindég azt tedd, ami akkor az állapotbeli kötelességed!

'Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!'
Amen.

Forrás ~ Internet


 SIMEON HÁLAÉNEKE

Új fény támadt: pogányoknak üdvösség
és választott nemzetednek dicsőség!

Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
ígéreted szerint, békességben;
minthogy szememmel láttam
küldöttedet, az Üdvözítőt.

Őt adtad nékünk,
hogy meglássa minden nemzet!

Dicsőség az Atyának és Fiúnak,
és Szentléleknek;
amint volt kezdetben, most és mindenkor
és mindörökké! Amen.

Forrás ~ Internet


 IMA GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ÜNNEPÉN

Ó, szentséges Anyám, Mária!
Te minden erény legtisztább tükre!
Ki Jézusod születése után alig negyvenedik napra,
jóllehet a szüzek legtisztábbja valál,
még a törvénynek megfelelőleg, a templomban
az előírt tisztulásra megjelentél.

Ó, engedd példád szerint szíveinket minden szennytől
tisztán megóvni, hogy egykor méltónak találtassunk
a dicsőség templomában bemutattatni a Te isteni Fiad,
a mi Urunk és Megváltónk érdemei által. Amen.

Forrás ~ Internet
 

 

URUNK BEMUTATÁSA ~ GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ÜNNEPE

'Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.'

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban, a IV. századtól általános az Egyházban. A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának, és a fénynek ünnepe lett, a görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében.

Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.

A szentelt gyertya az egyik legrégibb jelképe Krisztusnak. A népszokás szerint, keresztelésig az újszülött mellett világított a gyertya, hogy a 'pogánykát' a gonosz, rossz szellemek ki ne cseréljék. Amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében.

Gyertyát égettek a súlyos beteg és a halott mellett is. Mindenszentek és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyát. A vallásos néphit szerint vihar, ég-zengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is.

A szerzeteseket is ekkor ünneplik

Szent II. János Pál pápa akaratára, 1997 óta minden év február másodikán, az Egyház megünnepli a szerzeteseket is, azokat a férfiakat és nőket, akik embertársaik, szerzetesi kötelékben való szolgálatára teszik fel életüket. Ők elhagyják családjukat, és belépnek egy másfajta családba, hogy másokért éljenek. Égő gyertyaként világítanak, a hit fényét közvetítik. Gyertyaszentelő ünnepe alkalom arra, hogy megköszönjük nekik azt a szolgálatot, amit az egyházban, és a világban végeznek.

Forrás ~ Internet