Oldalak


HIMNUSZ SZENT ANDRÁS APOSTOLHOZ

Ki halfogással kezdted el,
hogy emberek halásza légy,
András, hálóddal minket is
világ sodrából Partra végy.

Péterrel egy család fia,
halálban egyek lettetek:
az égnek is szült egy kereszt,
kik egy vérből születtetek.

Közös törzsöknek ágai,
kiket közös fény koronáz:
mindkettő a kereszt fia,
a szent Egyházban jó atyák.

Jézust, a célt, hős életed
Pétert előzve érte el:
nekünk, gyengéknek is te légy
vezérünk boldog égbe fel.

Testvérednek hű társa, te,
add, éljen köztünk szeretet
s a nyájat Péter nyomdokán
szilárd egységben tartsa meg.

Add, Krisztus kedvelt gyermeke,
lángoljon szívünk szent tüze,
elérjük az örök hazát,
áldhassuk ott az ég Urát. Amen.

Forrás ~ Internet


 SZENT ANDRÁS APOSTOL ÜNNEPE ~ NOVEMBER 30.

András apostol, Jánossal együtt, Keresztelő Szent János tanítványa volt, és a tanúságtételt követő napot Jézus társaságában töltötték. András vitte hírül testvérének, Péternek, hogy megtalálták a Messiást.
Az első meghívott apostolok közé tartozik, az apostolok névsorában a harmadik. Betszaidából származott, és testvérével, Péterrel együtt halász volt. Az Úr a háló mellől hívta meg, és attól kezdve kétkedés nélkül hitt Jézusban, és mindenek fölött szerette Őt.

A Szentírás igen szűkszavúan tesz említést Andrásról. Az első századig visszamenő hagyomány szerint Szkitiában hirdette az igét, majd Kisázsiában, a Földközi tenger vidékén, azután Tráciában és Görögországban. Ősi hagyomány szerint az achaiai Petrosban keresztre feszítették. Még a keresztről is prédikált, és tanúságot tett Jézus iránti szeretetéről.

'Kérünk, Istenünk, legyen közbenjárónk az örökkévalóságban Szent András apostol, aki itt a földön igehirdetője és vezetője volt Egyházadnak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

HIMNUSZ A SZENT APOSTOLOKHOZ

Az égi udvar díszei,
örök Királyunk nagyjai,
kiket nekünk nevelt az Úr,
s apostolokként ránk hagyott,

Ti, új ég, új föld Városa,
hol napként Bárányunk ragyog,
s ti drágagyöngyként fényletek,
mint tündöklő alapkövek.

Ezért hálásan ünnepel
az Egyház, Krisztus hitvese,
mely hirdetéstektől dicső,
s mert véretek szentelte meg.

Ha minden kor s idő letűnt,
és Megváltónk ítélni jön,
ti is nagy fényben ültök ott,
dicső főrangú férfiak.

Imáitokkal nyerjetek
nekünk oltalmat és erőt,
s mit földünkön vetettetek,
az égben hozzon bő magot.

Krisztusnak zeng örök dalunk,
ki Atyja hírvivőiként
küldött, s a Szentlélek tüzét
gyújtotta lángra bennetek. Amen.
 
Forrás ~ Internet


 LITÁNIA KRISZTUS KIRÁLYHOZ

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Krisztus Király, Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, a láthatatlan Isten képmása - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, aki által a mennyei Atya mindent teremtett - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, akiért Isten a világot alkotta - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, a Boldogságos Szűz Mária Fia - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, igaz Isten és igaz Ember - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, akit pásztorok és bölcsek imádtak Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, legfőbb törvényhozónk - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, minden szentség forrása és mintája - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, utunk és életünk - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, akinek minden hatalom adatott
az égben és a földön - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, örök Főpapunk - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, értelmünk ura - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, akaratunk fejedelme - Jöjjön el a Te országod!
Krisztus Király, a szüzek vőlegénye - Uralkodjál a lelkeken!
Krisztus Király, a fájdalom töviskoronás királya - Uralkodjál a lelkeken!
Krisztus Király, az alázatosság gúnybíborba öltöztetett királya - Uralkodjál a lelkeken!
Krisztus Király, aki Mária Magdolnában
fölmagasztaltad a bűnbánó életet - Uralkodjál a lelkeken!
Krisztus Király, akinek országa nem e világból való - Uralkodjál a lelkeken!
Krisztus Király, szereteted királyi ajándéka,
az Oltáriszentség által - Uralkodjál a lelkeken!
Krisztus Király, az Atya mindenhatóságának
és a Szentlélek szeretetének remekműve - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, aki a házasságot szentségi méltóságra emelted - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, aki első csodádat a kánai menyegzőn művelted - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, a gyermekek szeretetre méltó barátja - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, aki názáreti rejtett életeddel
példát adtál a szülőknek és a gyermekeknek - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, aki a munkát dolgos kezeddel
megnemesítetted és megszentelted - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, aki halottaiból föltámasztottad
és családjának visszaadtad
a naimi ifjút, Jairus leányát és barátodat, Lázárt - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, aki megbocsátottál a házasságtörő asszonynak - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, Mária és József iránt érzett szereteted által - Uralkodjál a családokon!
Krisztus Király, királyok Királya és uralkodók Uralkodója - Uralkodjál a nemzeteken!
Krisztus Király, a századok halhatatlan és láthatatlan Királya - Uralkodjál a nemzeteken!
Krisztus Király, a béke Fejedelme - Uralkodjál a nemzeteken!
Krisztus Király, örök dicsőség Királya - Uralkodjál a nemzeteken!
Krisztus Király, aki válladon hordod a királyság jelvényeit - Uralkodjál a nemzeteken!
Krisztus Király, akinek uralma nem ér véget - Uralkodjál a nemzeteken!
Krisztus Király, aki a kerubok fölött trónolsz - Uralkodjál a nemzeteken!
Krisztus Király, azzal a szeretettel,
melyet hűséges népeid iránt mindenkor tanúsítasz - Uralkodjál a nemzeteken!
Krisztus Király, aki letaszítod trónjukról a zsarnokokat - Uralkodjál ellenségeiden!
Krisztus Király, aki a gonosz királyokat
haragod napján összetöröd - Uralkodjál ellenségeiden!
Krisztus Király, aki kereszthaláloddal legyőzted a poklot - Uralkodjál ellenségeiden!
Krisztus Király, aki föltámadásoddal a halálon diadalt arattál - Uralkodjál ellenségeiden!
Krisztus Király, aki eljössz ítélni eleveneket és holtakat - Uralkodjál ellenségeiden!
Krisztus Király, hatalmad napján szentjeid fényességében - Uralkodjál ellenségeiden!
Krisztus Király, a keresztfán túlcsorduló
szeretettel mondott könyörgésed által:
'Atyám, bocsáss meg nekik' - Uralkodjál ellenségeiden!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit Irgalmazz nekünk!
Krisztus, akit halálra ítéltek, mint Názáreti Jézust, a zsidók Királyát - Jöjjön el a Te országod!
Könyörögjünk!
Isten, aki irántunk való szeretetből egyszülött Fiadat küldted megváltásunkra, add, hogy az egész emberiség ismerje el e földön a hit által annak királyi méltóságát, akinek az utolsó ítéleten fátyol nélkül ismerjük meg uralmát és hatalmát.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké. Amen.

Forrás ~ Internet


HIMNUSZ KRISZTUS KIRÁLYHOZ

Csillagvilágot alkotó,
hívőknek áldott fénysugár,
mi Megváltónk, jöjj, Krisztusunk,
s halld meg esdő sóhajunk.

Megszánva árva népedet,
nehogy halálban vesszen el,
a bűnre hoztál gyógyulást,
a fásult földnek újulást.

A vak világnak éjjelén
mint nászházából vőlegény
a tiszta Szűztől földre lépsz,
ki zárt szentélyed volt előbb.

Erőd, hatalmad mindenek
tisztelvén térdet hajtanak,
az égiek s a földiek
szent Úrnak téged vallanak.

Hozzád könyörgünk, Krisztusunk,
ki egykor mint bíró ítélsz,
jöjj, hárítsd el ma őrizőn
az ártó ellen fegyverét.

Most néked, Krisztus, nagy Király,
s Atyádnak áldás, tisztelet,
magasztalja a Lelket is
a zengő ének szüntelen. Ámen.

Forrás ~ Internet


KÖNYÖRGÉS MAGYAR SZENT PAPJAINKÉRT

Testvéreim! Jézus szerette népünket, és szenteket küldött hozzánk, hogy életük példájával és áldozatos munkájukkal fáradozzanak értünk. Új szent példaképekért imádkozzunk együtt:

1. Segítsd, Urunk, népünket, hogy hűségesek maradjunk Egyházadhoz.
2. Adj szentéletű papokat és főpapokat, akik életük példájával vezetnek minket.
3. Erősítsd a családokban az áldozat szellemét, hogy önfeláldozó hivatások forrásává legyenek.
4. Növeld bennünk az imádság szeretetét, hogy kegyelmet tudjunk kiesdeni testvéreinknek.
5. Add, hogy a szentek példáját követve, mi is szentek lehessünk.

'Urunk, Jézus Krisztus! Szenteket küldtél hazánkba, hogy népünket az áldozatra és az önzetlen szeretetre neveljék. Kérünk, adj korunknak új szenteket, hogy munkájuk nyomán eljuthassunk Hozzád, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

 

MARCHIAI SZENT JAKAB ÁLDOZÓPAP ~ NOVEMBER 28.
 
Monteprandone, 1394. szeptember ~ Nápoly, 1476. november 28. 
 
Gangali Antonio és Antonia asszony gyermeke volt. A keresztségben a Domonkos nevet kapta. Hat vagy hét éves korában egy nyáj őrzését bízták rá. Egy titokzatos farkas napjában többször is szétkergette a nyájat, anélkül, hogy ártott volna a bárányoknak. A kis Domonkos szabadulni akart a pásztorságtól, de nem hittek neki. Mindenki fantáziaképnek tartotta a farkast, Domonkos ezért megszökött és a szomszédos Offidában egy rokon papnál keresett menedéket. A pap befogadta és tanítani kezdte. Családja később beleegyezett tanulásába és Ascoliba küldték, ahol abban az időben a ferences és domonkos kolostor mellett iskola működött.

1404 körül Domonkos Perugiába ment, ahol jogi és orvosi tanulmányokat végzett. 1414 körül egy perugai nemes maga mellé vette jegyzőnek. Így több hónapig Firenzében és Bibbiénában tartózkodott, ahol megismerkedett a ferencesekkel. Elhatározta, hogy szerzetes lesz; 1415 nagypéntekén született meg benne a döntő elhatározás. Belépett a marchiai S. Maria degli Angeli ferences kolostorba, 1416. augusztus 1- én tett fogadalmat, s a rendben a Jakab nevet kapta. A novíciátus után Firenzébe küldték tanulni, ahol hét évvel később pappá szentelték. 1422-től élete végéig legfontosabb feladata a prédikálás volt. Az első években Toszkána, Umbria és Marchia tartományban tevékenykedett. Később bejárta Kelet- és Közép-Európát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 12 évet töltött külföldön. V. Miklós, III. Callistus és IV. Jenő pápa megbízásából háromszor járt Magyarországon. 1458-tól csak Itáliában tevékenykedett. A pápa fölkínálta neki a milánói érsekséget, de nem fogadta el. Nápolyban halt meg 1476. november 28- án. Maradványait a nápolyi Santa Maria la Nova templomában őrzik. Bár a nép már életében is szentnek tartotta, a hivatalos szentté avatása csak 250 évvel később történt meg. 1624-ben boldoggá, 1726-ban pedig szentté avatták.

'Istenünk, aki Szent Jakabot kiváló igehirdetővé tetted, hogy általa a jók üdvözüljenek, a bűnösök pedig visszataláljanak az erény útjára, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy mi is megtisztuljunk minden bűntől, és eljuthassunk az örök életre!' Amen.
 
Forrás ~ Internet

LITÁNIA A SZENTHÁROMSÁGRÓL

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten - Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten - Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen - Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten - Irgalmazz nekünk!

Isten, ki egy vagy lényegedben - Irgalmazz nekünk!
Isten, ki három vagy személyeidben - Irgalmazz nekünk!
Atya-, Fiú- és Szentlélekisten - Irgalmazz nekünk!
Atyaisten, mindenható Teremtőnk - Irgalmazz nekünk!
Fiúisten, édes Üdvözítőnk - Irgalmazz nekünk!
Szentlélekisten, életadó Vigasztalónk - Irgalmazz nekünk!
Végtelenül szent Isten - Irgalmazz nekünk!
Szent, erős Isten, szent és halhatatlan Isten - Irgalmazz nekünk!
Isten, kit az egek egei be nem fogadhatnak - Irgalmazz nekünk!
Isten, kitől, kiben és ki által mindenek vannak - Irgalmazz nekünk!
Isten, kiben élünk, mozgunk és vagyunk - Irgalmazz nekünk!
Isten, ki vagy, voltál és leszel mindörökké - Irgalmazz nekünk!
Isten, ki fölnyitod kezedet és mindent, mi él, eltöltesz áldással - Irgalmazz nekünk!

Irgalmazz nekünk! - Kegyelmezz nekünk, Szentháromság!
Irgalmazz nekünk! - Hallgass meg minket, Szentháromság!

Minden gonosztól - Ments meg minket, Szentháromság!
Minden bűntől - Ments meg minket, Szentháromság!
Kevélységtől és csalárd önhittségtől - Ments meg minket, Szentháromság!
Mértéktelenségtől és a földiekhez való bűnös ragaszkodástól - Ments meg minket, Szentháromság!
Hitetlenségtől és babonától - Ments meg minket, Szentháromság!
Szolgálatodban való lanyhaságtól - Ments meg minket, Szentháromság!
Minden gondolati, szóbeli, és cselekedeti tisztátalanságtól - Ments meg minket, Szentháromság!
Mérhetetlen hatalmad által - Ments meg minket, Szentháromság!
Végtelen tudásod és bölcsességed által - Ments meg minket, Szentháromság!
Jóságod és szereteted gazdagsága által - Ments meg minket, Szentháromság!
Könyörületed és türelmed kimondhatatlan nagysága által - Ments meg minket, Szentháromság!
Az ítélet napján - Ments meg minket, Szentháromság!

Mi, bűnösök - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy egyedül téged imádjunk, Szentháromság - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy egész életünkben neked híven szolgáljunk - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy szentséges nevedet soha meg ne becstelenítsük - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy szüleink, elöljáróink és feljebbvalóink iránt
tiszteletet és engedelmességet tanúsítsunk - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy se testben, se lélekben senkit meg ne károsítsunk - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy senkit meg ne csaljunk és az idegen tulajdont el ne kívánjuk  - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy szívünket minden tiltott gondolattól
és vágytól gondosan megőrizzük - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy testünket semmiféle bűnös cselekedettel be ne szennyezzük - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy felebarátunkat vakmerően soha meg ne ítéljük,
becsületében meg ne kisebbítsük - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy téged, háromságban egy Isten, mindenekfölött
felebarátunkat, mint önmagunkat szeressük - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy jóságod és nagy béketűrésed gazdagságát soha meg ne vessük - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy szent gondviselésed iránt 
minden szenvedéseinkben bizalommal viseltessünk - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy magunkat élő, szent és kedves áldozatként
mindig neked szenteljük - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Felséges Szentháromság  - Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!

Miatyánk - Üdvözlégy

Áldjuk az Atyát és a Fiút és a Szentlélekistent! Dicsérjük és magasztaljuk mindörökké!
Uram, hallgasd meg könyörgésemet! És kiáltásom jusson elődbe!

Könyörögjünk!
Mindenható örök Isten, ki megadtad szolgáidnak,
hogy az igaz hit vallásában az örök Szentháromság dicsőségét megismerjék
s a felség hatalmában az egységet imádják:
kérünk, hogy ugyanazon hit erőssége által minden viszontagságtól
folytonosan megőriztessünk.
A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké. Amen.

Forrás ~ Internet

 HIMNUSZ A SZENTHÁROMSÁGHOZ

Isten, kinek nincs kezdete,
Isten, ki Isten Gyermeke,
Isten, ki kettejük Tüze,
szívünket lényed töltse be.

Utánad vágyunk, el ne hagyj,
szerelmünk, örömünk te vagy,
szomjas lelkünknek enyhet adj,
és boldogságunk te maradj!

Mindenség Atyja és Ura
s a Szűz méhének magzata,
Szentlelketeknek harmata
hulljon fényként utunkra ma.

Emlékezzél, szent Három-Egy:
jóságod műve, ami lett,
előbb embert formált kezed,
majd véred új lét magva lett.

Mert amit az Egy alkotott,
Krisztusban megváltást kapott:
akkor szeretve haldokolt,
szeretve most új létbe olt.

A Háromságnak szent öröm,
tisztesség, béke, fényözön,
erő, dicsőség, áldozat,
mindenhatóság, hódolat. Amen.

Forrás ~ Internet

HIMNUSZ VÉRTANÚK ÜNNEPÉN

A Krisztus örök örömét
s a vértanúk győzelmeit
illőn dicsérje énekünk
dalos lélekkel, boldogan.

Az egyházak vezérei,
csatáink győztes hősei,
mennyország harcos csapata,
e föld valódi fényei.

Világ félelmén győztesek:
a testi kínt ők megvetik
és szent halál jutalmaként
a boldog fény lesz otthonuk.

Őrült kínzóik keze közt
vergődve ontják vérüket,
de állnak rendületlenül
várják az örök életet.

A szentek töretlen hite,
az el nem lankadó remény
s a tökéletes szeretet
legyőzi a világ urát.

Az Atya fénye itt ragyog,
itt győz a Lélek ihlete,
ujjong a Fiú ereje
s a menny örömmel eltelik. Amen.

Forrás ~ Internet



A FELEBARÁTI SZERETET LITÁNIÁJA

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
 
Mennyei Atyaisten - Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten - Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen - Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten - Irgalmazz nekünk!
 
Örök Isten, mintaképe a bensőséges szeretetnek - Könyörögj érettünk!
Örök Isten, aki szüntelen segítségeddel példát adsz a tevékeny szeretetre - Könyörögj érettünk!
Örök Isten, aki gazdagon jutalmazol minden szeretetet - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, a szép szeretet Anyja - Könyörögj érettünk!
Mi édes Asszonyunk, ki irántunk való szeretetből álltál a kereszt alatt - Könyörögj érettünk!
Mi édes Asszonyunk, ki irántunk való szeretetből segítőnk vagy Isten trónja előtt - Könyörögj érettünk!
Szent József, ki csöndes, áldozatos szeretettel gondoskodtál tieidről - Könyörögj érettünk!
Szent János, evangélista, hirdetője a gyöngéd felebaráti szeretetnek - Könyörögj érettünk!
Szent Jakab, a békés szeretetnek buzgó munkása - Könyörögj érettünk!
Szent Pál, a szeretethimnusz szerzője - Könyörögj érettünk!
Szent Miklós, a titokban adakozó szeretet szentje - Könyörögj érettünk!
Szent Márton, aki a szűkölködőben Krisztust láttad - Könyörögj érettünk!
Assisi Szent Ferenc, aki mindenkiben Istent szeretted - Könyörögj érettünk!
Páduai Szent Antal, a bajban lévők ügyvivője és a szegények kenyérosztója - Könyörögj érettünk!
Szent Erzsébet, a betegek, nyomorgók, özvegyek és árvák vigasztalója - Könyörögj érettünk!
Páli Szent Vince, a kitagadottak és éhezők atyja - Könyörögj érettünk!
Istenek Szent János, a betegek hősies segítője - Könyörögj érettünk!
Lelliszi Szent Kamill, aki odaadóan szeretted a haldoklókat - Könyörögj érettünk!
A felebaráti szeretet minden szent mártírjai - Könyörögjetek érettünk!
 
Légy irgalmas! Kegyelmezz nekünk!
Légy irgalmas! Hallgass meg minket!
 
Minden gonosztól - Ments meg, Uram, minket!
A keresztényhez nem méltó magatartástól - Ments meg, Uram, minket!
Minden szeretetlenségtől - Ments meg, Uram, minket!
A keményszívűségtől - Ments meg, Uram, minket!
A megbocsátani nem tudástól és az ellenségeink kerülésétől - Ments meg, Uram, minket!
Felebarátunk lekicsinylésétől - Ments meg, Uram, minket!
Minden egyoldalú és túlhajtott faji szeretettől - Ments meg, Uram, minket!
Más nemzetek és népek lenézésétől és megítélésétől - Ments meg, Uram, minket!
A szegények és nélkülözők iránti hidegszívűségtől - Ments meg, Uram, minket!
A felebarát kizsákmányolásától - Ments meg, Uram, minket!
Minden szeretetlen beszédtől és ítélkezéstől - Ments meg, Uram, minket!
Minden veszekedéstől és bosszúvágytól - Ments meg, Uram, minket!
A felebarát becsületének kisebbítésétől - Ments meg, Uram, minket!
Minden kicsinyességtől és bosszúvágytól - Ments meg, Uram, minket!
Minden gyűlölettől és irigységtől - Ments meg, Uram, minket!
 
Mi bűnösök - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy embertársainkban téged szeressünk - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy ellenségeinket is szeressük és nekik szívből megbocsássunk
 - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy minden emberben testvérünket lássuk, aki a te teremtményed 
- Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy azt tegyük mindenkivel, amit velünk szeretnénk, hogy tegyenek 
- Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy a kereszténységet a szeretet tetteiben megmutassuk - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy eszünkben legyen, hogy az ítéletkor szeretetünk után ítélsz meg minket
- Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy soha ne feledjük tetteinket szeretettel bearanyozni - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy fölöslegünket készséggel megosszuk a szűkölködőkkel - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy türelmes és tapintatos emberek legyünk - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy örömünket találjuk a békeszerzésben - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Béke és szeretet Istene - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
 
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
 
Könyörögjünk!
Isten, minden szeretet forrása, gyújtsd fel szívünket áldozatkész és segítő szeretetre, hisz erről ismernek meg bennünket, hogy a tieid vagyunk. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

Forrás ~ Internet