ALEXANDRIAI SZENT KATALIN SZŰZ ÉS VÉRTANÚ ~ NOVEMBER 25.
A hagyomány szerint Alexandriában született. Szellemi adottságokban és bölcsességben, valamint lelkierőben egyaránt ékeskedett. Maxentius császár halállal fenyegette mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár előtt keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során felismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. 305 körül szenvedett kegyetlen vértanúságot Alexandriában. Holttestét a róla elnevezett Sínai-hegyi kolostorban tisztelik.
'Mindenható,
örök Isten, te Alexandriai Szent Katalin szüzet, a
győzhetetlen vértanút példaképül állítottad néped elé. Engedd, hogy az ő
közbenjárására hitben és állhatatosságban megerősödjünk, és az Egyház
egységéért fáradhatatlanul munkálkodjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a
te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet