Oldalak


 
SZENT JEROMOS ~ SZEPTEMBER 30.

Szent Jeromos 349 tájékán született Dalmáciában, Stridon helységben. Vallásos szülői alapnevelést kapott, nagy világi műveltsége volt: latin, görög. Rómában a katakombákban elmélkedett, majd érett korában megkeresztelkedett, maga Liberiusz pápa keresztelte meg.

A mai Németország területén, Trier környékén ismerkedett meg a remete élettel, majd a keleti remeteséggel barátkozott. 374-ben Antiochiában súlyos beteg lett, utána két évig igen szigorú remete életet élt, és görögöt, hébert, valamint arámot tanult. 382-ben Rómába ment, már mint pap Damazusz pápa titkára lett. Latin nyelvű Szentírás-fordítást kellett készítenie, ezenkívül széleskörű és hatásos lelkipásztori munkát végzett. Női szerzetesi közösséget is igyekezett keleti mintára szervezni, emiatt irigyei támadtak, áskálódások, vádaskodások céltáblája volt.

Egyiptomba, Izraelbe, végül Betlehembe ment, itt kolostort épített. A Születés Barlangja közvetlen szomszédságában élt, tovább tanulta a hébert, éjszakánként egy rabbi 1-1 aranyért tanította. Szentírás fordítást készített, fordítását Vulgata néven ma is használja az Egyház. Sokat olvasott Szent Ágoston szerint: minden megírt könyvet elolvasott!

Kemény küzdelmet folytatott a tévtanitókkal: szerzetesi életről, papi szüzességről, Szűz Mária méltóságáról, a szentek, és az ereklyék tiszteletéről, a krisztusi kegyelem szükségességéről. A pelagiánusok gyújtogatása elől futva menekült. Jó emberei egymásután meghaltak körülötte. Mindezek ellenére töretlen szellemi erővel dolgozott, boldog halált élt 420. szeptember 30-án.

A Maria Maggiore templomban nyugszik, Rómában. A négy egyházatya egyike.

Példája: Soha ne szűnj meg igaz célodért harcolni!

'Istenünk, ki Szent Jeromos áldozópapodba odaadó és minden áldozatra kész szeretetet oltottál a Szentírás iránt, kérünk, add, hogy néped is megtalálja Igédben az élet forrását, és egyre többet merítsen belőle!'

Forrás ~ Internet
 

Litánia a szent angyalokhoz

Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!
Krisztus, kegyelmezz! Krisztus, kegyelmezz!
Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Atyaisten, angyalok teremtője, könyörülj rajtunk!
Fiúisten, angyalok ura,
Szentlélek Úristen, angyalok élete,
Szentháromság egy Isten, angyalok gyönyörűsége,

Szentséges Szűz Mária, könyörögj érettünk!
Angyalok Királynője,
Szent Szeráfok, a szeretet angyalai, könyörögjetek érettünk!
Szent Kerubok, az Ige angyalai,
Szent Trónok, az élet angyalai,
Imádás szent angyalai,
Szent Uraságok,
Szent Hatalmasságok,
Szent Erősségek,
Az Isten trónja előtt szolgáló angyalok,
Szent Fejedelemségek,
Szent Arkangyalok,
Szent (Őr)angyalok,
A világ kormányzását ellátó szent angyalok,

Szent Mihály főangyal, könyörögj érettünk!
Te, Lucifer legyőzője,
Te, a hit és alázat angyala,
Te, a szent kenetek őrzője,
Te, a haldoklók védőangyala,
Te, az igaz hívők védőbástyája,
Te, a mennyei seregek vezére,
 
Szent Gábriel főangyal,
Te, a megtestesülés angyala,
Te, Isten hűséges követe, könyörögj érettünk!
Te, a remény és béke angyala,
Te, Isten szolgáinak és szolgálóinak patrónusa,
Te, a szent keresztség őrzője,
Te, a papok közbenjárója,

Szent Rafael főangyal,
Te, az isteni szeretet angyala,
Te, a gonosz ellenség legyőzője,
Te, a nagy segítő szükség idején,
Te, a fájdalom és gyógyulás angyala,
Te, az orvosok és utazók védőangyala,
Mindnyájan, ti nagy és szent főangyalok, könyörögjetek érettünk!
 
A hozzánk, emberekhez rendelt szolgálat angyalai,
Mindnyájan szent Őrangyalok,
Ti, segítőink minden szükségben,
Ti, fények a mi sötétségünkben,
Ti, támaszaink minden veszélyben,
Ti, figyelmeztetőink lelkiismeretünkben,
Ti, közbenjáróink Isten trónja előtt,
Ti, a gonosz ellenséggel szemben elhárító pajzsaink,
Ti, állandó kísérőink,
Ti, biztos vezetőink,
Ti, hûséges barátaink,
Ti, okos tanácsadóink,
Ti, példaképeink az engedelmességben,
Ti, vigasztalóink a magányban,
Ti, az alázatosság és a tiszta szív tükrei,

Családjaink angyalai,
Papjaink és lelkipásztoraink angyalai,
Gyermekeink angyalai,
Otthonunk és hazánk angyalai,
A Szentegyház angyalai,
Mindnyájan szent őrangyalok,
Álljatok mellettünk az életben! Álljatok mellettünk
halálunkkor! A mennyben meg fogjuk köszönni nektek.

Isten báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk, Uram!
Isten báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket, Uram!
Isten báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk, Uram!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!
Krisztus, kegyelmezz! Krisztus, kegyelmezz!
Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!
Angyalainak parancsolt felőled, hogy oltalmazzanak
minden utadon!

Könyörögjünk!
Mindenható örök Isten! Add nekünk mennyei seregeid segítségét, hogy megóvjanak a gonosz ellenség rettenetes támadásaitól, és a mi Urunk, Jézus Krisztus drága Vére által minden szükségtől megszabadulva, a Boldogságos, Szeplőtelen Szűz Mária közbenjárására újra békességben szolgálhassunk Neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled és a Szentlélekkel egységben él és uralkodik Isten, mindörökkön örökké. Amen.
 
Forrás ~ Internet


SZENT ANGYALOK ÜNNEPE ~ SZEPTEMBER 29.

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyal ~ szeptember 29.

Azokat az angyalokat nevezzük főangyaloknak, akik fontos üzenetet hoznak Istentől. A főangyalokat külön névvel is megjelöljük. Egyikük neve Mihály, ki olyan, mint az Isten, a másiké Gábor, Isten ereje, a harmadiké Rafael, Isten orvossága. Az angyalok Isten üzenetét hozzák. Szeretnénk ezt az üzenetet mi is továbbadni, angyalaivá válni embertársainknak.

SZENT MIHÁLY
Az angyalok életéről nincsenek az emberekéhez hasonló életrajzi adatok. Az ő életük más formában valósul meg. Történetük a teremtéssel kezdődött, ők lettek a legtökéletesebb teremtmények. Kegyelembe öltöztek - tanítják atyáink - és próbára lett téve hűségük. Szabad akaratuk lehetővé tette a jók számára a hűséget, a lázadóknak pedig a bukást. A hűségesek jutalma örök boldogság, a bukottak számára a büntetés az örök kárhozat lett.
A szenthagyomány Mihályt teszi meg a nagy harc vezérévé, ebben a harcban a bukott angyalok le lettek taszítva a mennyből (Jel 12, 7-9).
Mózes testét halála után angyalok temették el ismeretlen helyre (MTörv 34, 5-7), nehogy a zsidók bálványként tisztelhessék. Mihály főangyal volt az, aki viaskodott a Sátánnal, védve Mózes testét (Júd 1, 4-10). Ő az az angyal, aki Dánielnek megviszi a hírt a szabadulásról és az óvásról (Dán 10, 21- 11, 1; Dán 12, 1-4). 495-ben Dél-Itáliában, Apuliában megjelent, ettől kezdve ott, Garganó hegyén kegytemplom várja a búcsújárókat.
Nagy Szent Gergely pápának is megjelent Hadrián császár mauzóleuma felett, jelezve a nagy pestis járvány végét. Ma az Angyalvár tetején látható ércszobra figyelmeztet minket Mihály jelenésére.
Franciaországban is híres búcsújáróhely alakult ki a Mont-Saint-Michel sziklatömegén. Már 966-ban bencés apátságot alapítottak itt Szent Mihály tiszteletére.
Lovagrendek tisztelték védőszentjüknek, hadseregek hímezték képét zászlóikra (például 955-ben a magyarok ellen Lech mezején), az Egyház is segítségül hívja a rossz elleni küzdelemben (Ef 6, 11-17).
Példája: Segíts a rossz elleni küzdelemben!

GÁBOR főangyal, a Szentírás szavai szerint az Úr előtt álló hét főangyal egyike (Tób 12,15; Lk 1,19). Láng-követek ők, akik az emberiséget irányítják. Szerepüket hasonlítják a hétágú gyertyatartóhoz, Isten világosságát terjesztik a történelem szentélyében. Jelképezik a Szentlélek 7 ajándékát, vagy a 7 szentséget. Gábor szerepe: a hívatottaknak Isten terveit hírül vitte.
Dánielnek megjelent a fogság idején, s megmutatta az üdvtörténet fejlődését, a nagy birodalmak harcait és pusztulását, Izrael szabadulását, és a Messiás eljövendő országát. Megmagyarázta Gábor főangyal Dánielnek a különböző látomások értelmét. (Dán 8, 16-26; Dán 9, 21-27)
Zakariásnak megjelenve a főangyal a jeruzsálemi templomban hírül adta Keresztelő Szent János születését és a megváltás elérkeztét (Lk 1, 11-20). Magáról elmondja ekkor, hogy az Úr színe előtt áll.

Názáretben Máriánál megjelenve a Megtestesülést jelentette be. Magáról ekkor semmit sem mondott, Lukács evanelista nevezi Gábornak. Szavait idézzük minden 'Üdvözlégyben'. (Lk 1, 26-45)
Ünnepe a II. Vatikáni Zsinatig március 24-én volt. és a Zsinat tette egy napra a három ismert nevű angyal ünnepét.

RÁFÁEL
Angyal. Egyike a hét angyalnak, aki mindig kész arra, hogy az Úr színe elé lépjen. A Bibliában csak Tób könyvében szerepel.
Az ifjú Tóbiás kisérője. (Tób 12, 15) Segít nehéz helyzetekben, gyógyít, ártalmatlanná tesz démont.
A zsidó irodalomban mint angyalfejedelem, vagy trónálló angyal jelenik meg, így a Kumráni leletekben is. A keresztény hagyomány a főangyalok közé sorolja és az úton levők védelmezőjét látja benne.
Régebben ünnepét október 24-én ünnepeltük.

Forrás ~ Internet


Szent Vencel vértanú ~ ünnepe szeptember 28.

SZENT VENCEL 907-ben Csehországban született, apja Vratislav, a cseh törzsek második keresztény fejedelme volt. Édesanyja a félig-meddig pogány Drahomira alkalmatlansága miatt nagyanyja, Szent Ludmilla nevelte. Természetes tehát, hogy kisgyermek korában gondos keresztény nevelésben részesült. Nagyanyját Drahomira meggyilkoltatta 921-ben. Egy éven belül édesapja is meghalt.
A tizenhatéves fiatalember 925 körül a hercegség vezetését átvette, sok nehézséggel terjeszthette a hitet.

Állandó küzdelmet kellett vívnia a pogány főurak ellen. Szemére vetették német-barátságát is. Ő igyekezett fegyelmezett, adakozó,imádságos ember lenni. Tudott latinul és görögül is. A Szentírás több részletét szószerint tudta. Templomokat építtetett, környezetébe szerzeteseket gyűjtött.

935-ben (egyes adatok szerint 929-ben) cselszövés áldozata lett, Szent Kozma és Damján ünneplésére öccse várába hívták, Ó-Bunzlau-ba. Ünnepi vacsorát rendeztek tiszteletére, másnap, szeptember 28-án azután a templom előtt öccse, Boleszláv vezetésével megtámadták, és a bérgyilkosok végeztek vele.

Kezdettől vértanúként tisztelték, Csehország fővédőszentje. Az általa alapított Szent Vitus székesegyházban temették el. Érdekesség, hogy a székesegyházat még Vencel kezdte el építeni, de ezer évig épült, mert csak az ezeréves évfordulóra, 1929-ben fejezték be az építését

Példája: Hivatásodra készülj, és vállald érte az áldozatokat is!

Forrás ~ Internet

 
Páli Szent Vince áldozópap ~ szeptember 27.

Vince Franciaországban, Aquitániában született 1581. április 24-én. Szülei falusi földmívesek voltak. Szülei tanult emberré kívánták nevelni, a közeli Dax városkába a ferencesekhez küldték iskolába. Atyja (ökreit eladva) egyetemi tanulmányait is biztosította, a spanyol Saragossába, majd Toulouse egyetemére járt. Hivatást érzett, egyházjogot és teológiát tanult. 1600. szeptember 23-án pappá szentelték, 1605-ben pedig egy jámbor özvegytől jelentős összeget örökölt.

Romantikus, egyesek szerint kétségbe vonható epizód volt, hogy állítólag török martalócok egy tengeri hajóútján elfogták és rabszolgának eladták. Algíriában ura feleségét, majd urát is megtérítette. Ura Avignonban keresztelkedett meg és Rómában irgalmasrendi szerzetes lett. Ezután Vince Párizsba utazott, kórházakat látogatott, papi társaságokat keresett fel. Plébános lett.

1625-ben egy alapítvány segítségével megalapított egy missziós társulatot, a lazaristákat, ennek célja a papság helyes nevelése és a szegények segítése. Sokféle intézmény alakult ki körülötte, ezeket Párizsból irányította. Foglalkoztak a szegényekkel, betegekkel, gályarabokkal és a papi elmélyüléssel. életre hívta a papi rekollekciókat. Híveit Isten szeretetére igyekezett vezetni. Megszervezte Marillac Szent Lujzával a 'Szeretet leányai' - Irgalmas Nővérek társulatát.

Párizsban, 1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban. Derűs arcát üvegfedél alatt, rendje központi templomában (rue de Sevres) láthatjuk. 1729. augusztusában boldoggá, 1737. júniusában pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa őt nevezte meg a modern szeretet-művek intézményeinek alapítójának és pártfogójának.
 
Példája: Derűsen és lankadatlanul végezd minden munkádat!

'Istenünk, ki Szent Vince áldozópapot apostoli erényekkel ruháztad föl, hogy a szegényeket gondozza és a papokat tanítsa, kérünk, segíts, hogy ugyanazzal a buzgósággal szeressünk, amellyel ő szeretett, és megtegyük, amire tanított! '
 
Forrás ~ Internet
 
SZENT KOZMA vértanú  ~  szeptember 26.   

SZENT KOZMA arab orvos volt a hagyomány szerint. Diokletiánusz alatt Damján nevű társával, ikertestvérével együtt szenvedett vértanúságot. A prefektus elsőnek az 'apostol ingyen-orvosokat' vetette kínvallatásra, ám eredménytelenül. Állhatatosságuk miatt megkötözve a tengerbe vettette őket, azonban a köteleik feloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. Oszlophoz kötözték ezután a két embert de a nyílzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget 303-ban.

A hagyomány szerint a szíriai Cirruszban (Kürhosz) volt a sírjuk, tiszteletükre itt bazilikát is emeltek. Konstantinápolyban is épült templomuk, ugyanis I. Jusztinián császár a testvérpár közbenjárására halálos betegségéből kigyógyult.Tiszteletüka 6. században eljutott Rómába. Ekkor IV. Félix pápa (más forrás szerint Szimmachusz pápa) a Fórumon templomot építtetett nekik szentelve. Ezekután az egész Egyházban elterjedt tiszteletük. Nevük bekerült a szentmise kánonjába is. Az orvosok, patikusok és orvosegyetemek védőszentjei.

Példája: Isten előtt mindenki egyforma, csak a szent élet tesz kiemelkedővé!

SZENT DAMJÁN vértanú    ~ szeptember 26.   

SZENT DAMJÁN arab orvos volt a hagyomány szerint. Diokletiánusz alatt Kozma nevű társával, ikertestvérével együtt szenvedett vértanúságot. Liziás prefektus elsőnek az 'apostol ingyen-orvosokat' vetette kínvallatásra, ám eredménytelenül. Állhatatosságuk miatt megkötözve a tengerbe vettette őket, azonban a köteleik feloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. Oszlophoz kötözték ezután a két embert de a nyílzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget 303-ban.

A hagyomány szerint a szíriai Cirruszban (Kürhosz) volt a sírjuk, tiszteletükre itt bazilikát is emeltek. Konstantinápolyban is épült templomuk, ugyanis I. Jusztinian császár a testvérpár közbenjárására halálos betegségéből kigyógyult. Tiszteletük a 6. században eljutott Rómába. Ekkor IV. Félix pápa (más forrás szerint Szimmachusz pápa) a Fórumon templomot építtetett nekik szentelve. Ezek után az egész Egyházban elterjedt tiszteletük. Nevük bekerült a szentmise kánonjába is. Az orvosok, patikusok és orvosegyetemek védőszentjei.

Példája: Ha életedet szentül éled mindvégig, Istentől gazdag jutalmat kapsz!
 
Forrás ~ Internet

 IMÁDSÁG SZENT GELLÉRTHEZ

Mennyei Atyánk, szentjeink közül
Szent Gellérthez fordulunk,
köszönetet mondunk érte,
és az ő áldozatáért,kérjük közbenjárását

a mai fiatalok neveléséhez.

Gellért püspök, egykori rendtársam,
hívlak, figyelj imádságomra.
Szent Márton monostorában,

Pannonhalmán, azon a helyen szólítalak,
ahol te is gyakran megfordultál és imádkoztál.

Köszönöm, hogy Krisztusba vetett hittel,
hívó szavának engedelmeskedve hazánkba jöttél.
Köszönöm, hogy Krisztus fönséges
ismeretét adtad népünknek.
Isten elfogadta életed áldozatát,
amikor kerékhez kötözve löktek a mélybe.

Hisz még ma is itt vagyunk, Krisztust hirdetjük,
evangéliuma szerint alakíthatjuk életünk,
és rád is emlékezhetünk.
Vértanúságod példa, vonz.
Bárcsak ne lennénk oly erőtlenek a követésedre!

Felelősek vagyunk: vajon áll-e még itt
újabb ezredév fordultán egy új,
magyar és Krisztust hívó nemzedék?

Kérj magyarjaid számára állhatatosságot és hűséget,
hogy szívünkben őrizni tudjuk azt,
ami még mindig korai ennek a világnak:
Krisztus örömhírét. Amen.

A pannonhalmi főapát imája


Forrás ~ Internet


 FELMUTAT AZ ÉGRE

Felmutat égbe szent Gellért keresztje,
Ahhoz, ki hozzánk küldte, ki az Eszme.
Apostolod volt, boldog magyar nemzet.
Áldjuk a Szentet!

Ős eleinket a krisztusi hitre
Végtelen keggyel kegyes Isten vitte.
Gellérttől nyertük, hogy jó lett a kezdet:
Áldjuk a Szentet!

Életét még zöld keresztünkre tűzte,
Lett vértanúknak s főpapoknak tükre.
Fehér virághoz piros rózsát szerzett:
Áldjuk a Szentet!

Forrás ~ Internet


 SZENT GELLÉRT PÜSPÖK NÉPÜNK TÉRÍTŐJE

Szent Gellért püspök, népünk térítője, hitnek, tudásnak, igaz magvetője.
Egyház kertjében bő gyümölcsöt termett, áldjuk a szentet!
Távoli földről jött, hazánk földjére, Adria gyöngye, Maros táj reménye.
Nagy Duna mentén fölmutat keresztet: áldjuk a Szentet!
Szent Imre herceg tudós nevelője, sok nemzedéknek apostoli őre.
Vértanú hittel nyerte el a mennyet: áldjuk a Szentet!

Forrás ~ Internet


Szent Gellért Magyarország első püspöke emléknapja szeptember 24.

      Szent Gellért püspök - eredeti nevén Gerardo Sagredo vagy Giorgio Sagredo; Velence, 980. április 23. - Buda, 1046. szeptember 24., valószínűleg lombardiai származású szerzetes, Magyarország első püspöke. Emléknapját szeptember 24-én tartják.

Öt évig tanult az Isola de san Giorgio maggiore Benedek-rendi kolostorában, majd a szent könyvek tanulmányozásához fogott, s már korán felébredt benne az a vágy, hogy szent Jeromos iratait magában a betlehemi monostorban olvasgassa. Atyja, Gellért, valamikor 990-995 közt részt is vett abban a népes zarándoklatban, melyet a velenceiek Jeruzsálemben rendeztek; az arabok azonban megölték, mire fia, György, az ő Gellért nevét vette föl. 1015 táján szerzetestársai már valami kisebb tisztségre választották meg a mintegy 25 éves ifjút, kit ekkortájban szenteltek pappá; apátja, Vilmos, a monostor iskolájának tanítójává szemelvén őt ki, a quadrivium elvégzésére Bolognába küldte. Onnan 5 év múlva hazatérvén, Vilmos apát halála után rendtársai apáttá választották. Csak vonakodva fogadta el a kitüntetést, s nemsokára le is mondott róla, hogy régi vágya szerint a Szentföldön telepedjék le.

A zárai kereskedők egyik hajóján többedmagával 1015. február közepe táján szállt tengerre. Parenzo mellett nagy vihar érte utol, mire Szent András szigetén (Póla mellett) keresett menedéket. Itt találkozott Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy előbb látogassa meg I. István magyar királyt, kinek segítségével a Dunán folytathatja útját Konstantinápolyba, ahonnan könnyebben eljuthat Jeruzsálembe. Több időt töltött Anasztáz pécsváradi apátnál, aki Mór pécsi püspökkel együtt azon volt, hogy Magyarország számára nyerje meg őt. Augusztus 15-én Székesfehérvárott be is mutatták István királynak, ki vonakodása dacára rábízta fiának, Imre hercegnek nevelését, s időnként diplomáciai küldetésekre is használta; Franciaországban kétségtelenül az ő küldetéséből járt. Amikor azonban mintegy 16 éves lett Imre herceg, barátjának (szent) Günthernek példájára Gellért 1023-ban remeteéletre szánta magát, s Bakonybélbe vonult vissza, ahol szent életet folytatott.

Szent Istvánnak 1038. augusztus 15-én történt halála után a politika zivatarai őt is kizavarták apostoli csöndes munkásságából, és aktív politizálásba kezdett. 1041-ben a székesegyházában előre elkészíttetett sírjánál bánatosan siratta a magyar nemzet sorsát, 1043-ban pedig Aba Sámuel királytól megtagadta a húsvéti koronázást, és nyilvánosan megtámadta őt - az általa vélelmezett, és az ő politikai irányvonalával ellentétes - politikai gyilkosságai miatt. Péter második uralkodása idejében éppen az ő székvárosában határozták el az elégedetlen magyarok Vazul fiainak visszahívatását, és 1046-ban Szent Beszteréd, Bőd és Beneta püspökök társaságában ő is útra kelt, hogy Endre herceget már a határon üdvözölje. Szeptember 24-én azonban a pesti révnél (a mai Budapest-belvárosi templom és a Rudas gyógyfürdő között) megtámadták a minden idegenben ellenséget látó Vata-féle pogánylázadás résztvevői: elfogták, majd kétkerekű talyigán a Kelen-hegyre vonva onnan a mélységbe lökték őket. A halála előtti estén, Diósdon megjósolta útitársainak vértanúságát, amit 1046. szeptember 24-én, a mai budapesti Szabadság híd közelében szenvedett el. Ezen a napon Gellért pogány magyarokkal találkozott össze a dunai révnél, akik a kereszténység iránti gyűlöletüktől vezetve egy kordéra kötötték, és a Kelen-hegyről a mélybe taszították a püspököt, majd a Duna partján a fejét is betörték.

Szent Gellért emléke
Vértanúságának helyét utóbb Szent Gellért-hegyének nevezték, a nép pedig, mely Csanádon temette el a püspököt, azonnal szentként kezdte tisztelni, 1083-ban pedig István királlyal s Imre herceggel együtt az egyház is a szentek közé iktatta. Szent Gellért (San Gerardo) megmaradt ereklyéit - bebalzsamozott testét, piros miseruhában és piros infulában - most Velencében, egy muranói templom oltára alatt őrzik. Művei Bolognában, Prágában és Győrött, valamint Szegeden a Fogadalmi Templomban (a ,,Dómban") (s onnan még 3 helyen) vannak szétszórva. Fennmaradt életművét (Deliberatio Gerardi Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum liberalem) először 1790-ben gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök adta ki; ez a hazai tudományos irodalom legrégibb emléke. Szent Gellért a Szeged-Csanádi Egyházmegye védőszentje.

Forrás ~ Internet

 Pio atya ~ A lélek békéjéről

A békesség a szellem egyszerűsége, a lelkiismeret derűje, a lélek nyugalma, a szeretet köteléke. A békesség a rend, a bennünk lévő harmónia, szüntelen öröm, ami a jó lelkiismeret tanúságából születik, annak a szívnek szent örvendezése, amelyben Isten uralkodik. A békesség a tökéletesség útja, vagy még inkább: a békében található meg a tökéletesség. A démon pedig, aki mindezt nagyon jól tudja, minden erejét beveti, hogy elvegye békességünket. A léleknek csak egy dolog miatt kell szomorkodnia: ha megbántotta az Istent. De még ezen a ponton is legyünk nagyon óvatosak: bánnunk kell hibáinkat, de békés fájdalommal, mindig bízva az isteni irgalomban. Óvakodjunk bizonyos szemrehányásokkal és lelkiismeret-furdalásokkal szemben, ezek leggyakrabban az ellenségtől jönnek, hogy megzavarják Istenben való békénket. Ha a lelkiismeret-furdalás és a szemrehányások alázatosabbá és buzgóvá tesznek a jócselekedetekre, anélkül, hogy elvesztenénk bizalmunkat Istenben, biztosak lehetünk benne, hogy Istentől jönnek. De ha megzavarnak, félénké, gyanakvóvá, lustává, hanyaggá tesznek, akkor biztosra vehetjük, hogy a démontól jönnek; űzzük hát őket, és találjunk menedéket az Istenbe vetett bizalomban.'

 Pio atya ~ A Mennyről
 
'Minden évszak megtalálható lelkünkben. Olykor a tél meddőségét, fásultságát és unalmát érzitek, majd a májusi harmatot a szent virágok illatával, aztán a meleget isteni Vőlegényünk örömének szeretetlángjaiban. Nem marad más hátra, csak az ősz, amely úgy tűnik, nem hoz sok gyümölcsöt. Gyakran megesik azonban, hogy a gabonacséplés és szőlősajtolás idején nagyobb termést kapunk, mint amilyet az aratás és a szüret ígért. Ti azt szeretnétek, ha mindig tavasz és nyár lenne; de nem, kedves gyermekeim, a világban és a lélekben is szükség van erre a forgandóságra. A mennyben minden a tavasz szépségében, az ősz örömében, a nyár szeretetében lesz. Ott nem lesz tél. De az önmegtagadáshoz és ezer kicsi, de szép erény gyakorlásához, amelyek épp a meddőség idején mutatkoznak meg, itt szükség van a télre.'


Forrás ~ Internet


Pietrelcinai Szent Pio szerzetes ünnepe ~ szeptember 23.

Pio atya a nagyhírű gyóntató, aki Istenhez vonzotta sebeivel és életáldozatával az embereket. Isten akaratát kereste és teljesítette élete minden napján. Erősödjön meg hitünk, hogy a
bűnbánat nem megaláz, hanem sokkal inkább felemel bennünket.

1887-ben született. Kapucinus szerzetes lett, 1910-ben szentelték pappá. Urunk sebhelyeit (stigmáit) viselte testén. Kiváló gyóntató. 1968-ban halt meg S. Giovanni Rotondoban. II. János Pál pápa 2002-ben avatta szentté Rómában a világ minden tájáról összegyűlt hívek jelenlétében.

Isten az örök bölcsesség. Ő tanít bennünket a jóra, erősít meg, adja fényét, hogy világítsunk. Nyitott szívvel állunk Isten elé, hogy hallgassuk szavát, és tanúságot tehessünk szeretetéről.


Forrás ~ Internet

 Szent Máté apostol és evangélista szeptember 21.

 SZENT MÁTÉ életéről, fiatalkoráról, családjáról nagyon keveset tudunk, szinte semmit. Gazdag vámos volt, amikor Jézus meghívta, a héber Lévi nevet használta, Kafarnaumban lakott, és Alfeus fia volt. Valószínűleg a jómód mellett művelt lehetett, hiszen nagyon jól beszélt görögül is.

Foglalkozása nem tette rokonszenvessé honfitársai szemében, a vámosok nem csak a kiszipolyozó, sokszor hatalmával visszaélő adóbehajtó embertípusát, de az elnyomó római zsarnokság hazaáruló képviselőjét is megszemélyesítették. Sok volt a vámosok között a nyereséget hajszoló, lelkiismeretlen ember. A zsidók bűnös és megvetett embernek tekintették őket, kerülték a társaságukat, gyűlölték a vámosokat.

Jézus talán már korábban megismerte, nem kételkedett jószándékában és becsületességében, ezért előítélet nélkül hívta meg tanítványnak Lévit, aki aztán készségesen áll fel azonnal a pénzváltó asztaltól, és a nagy megtiszteltetés örömére meghívta házába vendégségre az Urat. A farizeusok és írástudók közt nagy megrökönyödést okozott ez a vendégeskedés, meg is jegyezték, hogy illetlen dolog a bűnösök közé vegyülni. Jézus azonban határozottan megvédte vendéglátóját. Az orvos is a betegek számára szükséges, tanította. Ő a bűnösöket hívja, nem az igazakat. (Mk 2, 13-17)

Talán még a Máté nevet is az Úr adta Lévinek, ezzel is jelezve mekkora ajándék Jézus tanítványának lenni. A tizenkét apostol közé került Máté (Mt 10, 2-4; Mk 3,16-19; Lk 6, 13-16; ApCsel 1, 13), alázatosan, nagy-nagy örömmel követte Mesterét mindenhova. Krisztus feltámadása után ő is Galileában várta az Urat, ott volt a hegyen amikor Jézus minden nép tanítására küldte őket (Mt 28, 16-20). Pünkösd után először Galileában tanította honfitársait és nagyon példamutató, böjtölő életet élt.

Később az apostolok az üldözések hatására elszéledtek a szomszédos vagy távolabbi tartományokban. Máté is a pogány népek közt hirdette az evangéliumot, erről azonban nincs pontos adatunk.
A hagyomány szerint Etiópiában, Perzsiában, talán még Macedóniában is térített.

Evangéliumát a zsidó honfitársai számára írta anyanyelvén, arámul. Célja a Messiásra vonatkozó jövendölések beteljesedésének bizonyítása volt, ezért gyakran hivatkozik így: '.. hogy beteljesedjék, amit a próféták jövendöltek ..'. Tanítását az első század ötvenes éveiben írhatta le, hamarosan görögre is lefordították, talán maga Máté. Ez a fordítás maradt fenn, az arám nyelvű sajnos elveszett. Evangéliuma azonban megőrizte Jézus imáját a kereszten anyanyelvükön: 'Éli, Éli, lámmá szábáktáni? vagyis: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?' (Mt 27, 46; Zsolt 21, 1)

Általános hagyomány szerint vértanúságot szenvedett, ennek azonban sem helyéről, sem idejéről nincs adatunk. Többféle vértanúságot írnak le ezek a hagyományok, máglyahalált, karddal történő kivégzést. Regényes leírását adja vértanúságának egy apokrif irat, ami szerint egy etióp királylány, Ifigénia, Máté igehirdetése nyomán szüzességet fogadott, és határozottan elutasította Hirták király házasságát. A király bosszúból megölette Mátét. A legenda szerint maradványai a szalernói székesegyházba kerültek.

Példája: Bűnös ember is lehet Isten szentje, Istennél nincs előítélet!


Forrás ~ Internet

 
Csong Haszang Szent Pál  vértanú szeptember 20.   

CSONG HASZANG SZENT PÁL

Kóreában 1836 előtt világi hívek terjesztették a keresztény hitet. 
Francia misszionáriusok ekkor léptek Kórea földjére.

Három nagy üldözés tört ki ellenük, 1839., 1846. és 1866-ban.
103-an szenvedtek ekkor vértanúságot: Kim Taegon András lelkes pap és lelkipásztor volt, Csong Haszang Pál pedig kiváló világi apostol. Legtöbben a többiek közül világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is.

Példájuk: Világiak is hivatottak nagy feladatokra az Egyházban!

Forrás ~ Internet

 
Kim Taegon Szent András áldozópap és vértanú szeptember 20.

KIM TAEGON SZENT ANDRÁS

Koreában 1836 előtt világi hívek terjesztették a keresztény hitet. 
Francia misszionáriusok ekkor léptek Korea földjére.

Három nagy üldözés tört ki ellenük, 1839., 1846. és 1866-ban. 103-an szenvedtek ekkor vértanúságot: Kim Taegon András lelkes pap és lelkipásztor volt, Csong Haszang Pál pedig kiváló világi apostol.

Legtöbben a többiek közül világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is.

Példája: Mindannyiunknak apostoli küldetése van!

Forrás ~ Internet


Kim Taegon Szent András és társai koreai vértanúk - szeptember 20.

Koreában is a vértanúk vére öntözte az első keresztény magvetést. Meghallották Jézus szavát, követték és teljesítették megbízatásukat. Koreában 1836 előtt papok nem voltak, világi hívek terjesztették a keresztény hitet. Francia misszionáriusok ekkor léptek Korea földjére.
Három nagy üldözés tört ki ellenük, 1839-ben, 1846-ban és 1866-ban. Az utóbbi során 103-an szenvedtek vértanúságot: Kim Taegon András lelkes pap, Csong Haszang Pál pedig kiváló világi apostol volt. A többiek közül legtöbben világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is.

Forrás ~ Internet

Szent Januáriusz püspök és vértanú ~ szeptember 19.

Beneventói püspök volt, társaival együtt Nápoly mellett, Puteoliban szenvedett vértanúságot Diokleciánusz keresztényüldözése idején, 305. szeptember 19-én.
Az 5. században ereklyéi Nápolyba kerültek, föléjük hatalmas dómot építettek.
A város védőszentjéül választotta, azóta is főleg Nápolyban tisztelik. Vérének ereklyéjét évente, a szent ünnepein (május 1. és 2. szeptember19. valamint december 6.) körmenetben viszik körül: ekkor csodás módon mindig ismét folyóssá válik az egyébként alvadt állapotban lévő két ampolnányi vér.
A Vezúv kitörései esetén több ízben vitték ereklyéit az izzó lávafolyam elé,
és a város megmenekült.

Példája:
A szenvedésnek sohasem tudhatjuk az értelmét, de bízunk abban,
hogy Isten ezáltal is jelet alkot életünkből.

Forrás ~ Internet

SZENT HILDEGARD ÉNEKE A SZENTLÉLEKRŐL

Óh Isten lelkének tüze, minden
teremtmény életének élete,
szent vagy, ki a formákat élteted!
Szent ki írral kened a törések veszélyét
s gyógyítva dörzsölöd a bűzös sebeket!
Szentség szellője, szelelője,
szeretet tüzelője!

Óh zamat a mellekben, édes íz!
ki szíveinkbe átivódsz az erények jóillatával.
Óh tiszta forrás, akiben példázható, hogy Isten
maga köré gyűjti az idegent
s megkeresi az elveszettet.

Óh élet páncéla!
Óh egység záloga minden tagok között!
Óh tisztesség öve, áldj meg
és tégy boldoggá!

Erős pálya, lelki út,
ki áthatoltál mindenen
a magasságban,
s földi világban,
s minden mélység szurdokában:
mindenkit összekötsz és egybehajtsz.

Általad felleg árad, levegő
röpül, átívódik a kő,
vizek folyókat öntenek
és zöld pompát izzad a barna föld.

S te neveled a doktorok erényét,
akiket életükben a bölcseség ihlete vidámít.
Dicsőség hát neked,
ki a dicsőség hangja
s élet öröme vagy;
remény és erős becsület,
s fényességgel fizetsz!




 
Bellarmin Szent Róbert püspök és egyháztanító ~ szeptember 17.
 
A reformáció korának nagy szentje, aki a nehéz időkben is Jézus mellett tört lándzsát. Szavaival és életével hitünk nagy titkáról, Jézus Krisztusról tett tanúságot. Bátorítson példája, hogy mi is tanúságot tehessünk Jézus szeretetéről.
1542-ben született a Toscanai Montepulcianoban. Vallásos családba született, a 12 testvér közül két fiú lett pap, és három lány apáca. Apja eleinte nem egyezett bele, de Róbert és anyja állhatatossága győzött és végül mégis engedett. Róbert beléphetett 1560-ban a Jézus Társaságába, pappá szentelték 1570-ben. Ezután Leuvenben (Belgium) professzor és egyetemi szónok lett.
1576-tól 1580-ig a Római Kollégiumban teológiát tanított, és kiváló hitvitákat tartott hitünk védelme érdekében. 1599-ben bíboros, majd Capua érseke lett, sok kérdést megoldott a római kongregációkban. Szerette volna elkerülni a kinevezéseket, ezért is lett jezsuita, de alázattal engedelmeskedett. Sokat kellett küzdenie rendszeres fejfájásával. 1605-től haláláig ismét Rómában tartózkodott. A trentói zsinatnak és a katolikus megújulásnak egyik főszereplője, hittudósa volt.
1586-ban hatalmas művet adott ki a protestáns tanítások cáfolatára és a katolikus tanítás védelmére: 'Vitás hittanitások korunk eretnekségeivel szemben' címmel. Ez a műve ihlette Pázmány 'Kalauz'-át is! Pázmány Péternek mestere és példaképe, és Gonzága (Szent) Alajos lelki vezetője volt. VIII. Kelemen pápa halála után csaknem pápává választották.
Rómában, 1621. szeptember 17-én halt meg. Bár a szentté avatási eljárása már hat évvel halála után megindult, csak 1923-ban avatta boldoggá és 1930-ban avatta szentté XI. Piusz pápa. 1931-ben került az egyháztanítók sorába. Sírja a San Ignazio templomban van.

Példája: Legyél kiváló tudású ember, és csak azután kezdj vitákba!
 
Forrás ~ Internet
 
BINGENI SZENT HILDEGÁRD ~ szeptember 17.

Született. Bermersheim, 1098.
Meghalt: Rupertsberg, 1179. szeptember 11.
XVI. Benedek avatta szentté 2012. május 10.

Az egyháztörténelem viharosan mozgalmas korszaka volt a 12. század: megkezdődtek a keresztes háborúk, a pápa és a császár között viszály dúlt, Európát egyházpolitikai ellentétek osztották meg, s egy ellenpápa fellépésével a pápaságon belül is megoszlás támadt.

Hildegárd 1098 nyarán látta meg a napvilágot a Rajna-vidéki Vermersheim családban, melynek neve ma is él Bermersheim falu nevében. Közismertté Bingen városáról kapott nevén vált. E város közelében évtizedeken át a rupertsbergi bencés apácakolostor apátnője volt.

Szent Hildegárd a középkor nagy női szentjei közé tartozik. Clairvaux-i Szent Bernát mellett ő is a század világossága volt, és olyan tisztelet övezte, amely egészen egyedülállóvá teszi.

Szent Hildegárd alapította meg az egyházi gyógyítást. Gyógynövényeivel és különleges gyógymódjaival segített a rászorulókon és a szenvedőkön.

 
Forrás ~ Internet

 Szent Kornél pápa ~ szeptember 16.

SZENT KORNÉL pápa 250-ben Deciusz császár üldözése során Szent Fábián pápa meghalt a börtönben. Üresen maradt székét 14 hónapig nem töltötték be, hanem szóvívőként intézte az ügyeket Nováciusz ellenpápa. Az üldözés enyhülésekor 251-ben a becsvágyó szóvívő helyett egy minden becsvágy nélküli papot, Kornéliuszt választották pápává. Csupán két évig uralkodott. Az eretnekek elleni küzdelemben Ciprián püspökkel eredményesen dolgozott. Nagy tisztelet és igen jó benső viszony alakult ki köztük. Nagy szelídséggel, de határozottan lépett fel a tévelygők ellen, az egység érdekében.
Gallusz császár az újból megindult üldöztetés során száműzte, Civitavechia mellett szenvedett vértanúságot. Holttestét Rómában a Kallixtusz-katakombában temették el. Sírfelirata az első latin nyelvű pápai sírfelirat.

Példája: Lankadatlanul kell dolgoznunk, támogassuk ebben egymást!

Forrás ~ Internet


Szent Ciprián püspök és vértanúk ~ szeptember 16.

SZENT CIPRIÁN Kartágóban született 210 körül, pogány családban. Szónoki iskolába járt, szónok és tudós akart lenni. Későn kezdett a vallás iránt érdeklődni, csak 45 éves korában.
Megtérve pap lett, 249-ben Kartágó püspökévé szentelték. A Déciusz féle keresztényüldözés készületlenül érte az egyházat, sokan meginogtak, elhagyták hitüket. Tetteivel, írásaival kitünően vezette egyházát, kiválóan támogatta Kornél pápát az eretnekek elleni küzdelmében. A bűnbánókat, a visszatérő hittagadókat szívesen fogadták vissza az egyházba.
Az üldözés elmúltával dögvész támadt Kartágóra és környékére, nagyon sokan estek áldozatul a járványnak. A katasztrófa okául a propaganda a keresztényeket jelölte meg. A csapás szerintük az ősi hit elhagyása miatt tört ki. A Valerianusz-féle üldözés idején számkivetésbe küldték Kurúbisba, majd egy év múlva halálra itélték. 258. szeptember 14-én vértanúságot szenvedett kard által. Fényes temetése volt és két templomot is szenteltek tiszteletére, egyet vértanúsága helyén, egyet pedig sírja fölé.

Példája: Tehetségedet úgy bontakoztasd ki, hogy ebben társaid is sikeresek legyenek! 

Forrás ~ Internet


 Hajnal Mátyás ~ Stabat mater

Áll az keserves Anya,
Keresztfánál siralmába,

Látván függni szent Fiát.
Kinek megepedett szívét,
Töredelmes és bús lelkét

Hegyes tőr általjárta.
Oh, mely keseredett igyben,
Akkor vala gyötrelemben

Egyetlenegynek Anyja.
Ki sír vala és kínlódék,
Retteg vala és sínlódék

Szent Fiának nagy kínján.
S vajon van-é, ki ne sírna?
Krisztus anyját hogyha látná

Ily nagy keserűségben?
S ki tűrhetné, hogy ne szánná
Ez szent Anyát, hogyha látná

Fiával ily nagy kínban?
Az ő népének vétkéért
Látá Jézusnak gyötrelmét

És megostorozását.
Látá az ő édes Fiát,
Holtszámban ő elhagyását,

Szent lelke kiadását.
Oh szűz szeretetnek kútja,
Engedd, velem együtt nyújtsa

Szívem szívednek kínját.
Add, hogy szívem felgerjedjen,
Jézus szerelmétől égjen,

Hogy néki kedveskedjem.
Oh szent anya, ezt míveljed,
Megfeszültnek belém messed

Mélységesen sebeit.
Megsebesétett Fiadnak,
Értem tűrni méltóztattnak

Kínját velem közöljed.
Engedd, veled hogy sírhassak,
Fölfeszültön jajgathassak,

Míg nyújtom életemet.
Kereszt alatt veled álljak,
Ottan társul fogadjalak,

Siralmomban kívánlak.
Az szüzeknek nemes Szüze,
Ne válj itt sovány ízemre,

Add, hogy veled sírhassak.
Krisztus halálának kínját
Kínszenvedésének súlyát,

Viselhessem sebeit.
Sebeivel sebesíts meg,
Keresztjével részegíts meg,

Szent Fiadnak kedvéért.
Felgerjesztett és gyullasztott,
Szűz, általad megtartatott

Ítéletkor lehessek.
Krisztus kereszti őrizzen,
Szent halála elkészítsen,

Szent malasztja megtartson.
Midőn az test földdé lészen,
Add, az lélek bemehessen
Paradicsom fényében.

XII. század

Forrás ~ Internet
 




 FÁJDALMAS SZŰZANYA ÜNNEPE ~ szeptember 15.

Szűzanyánk Fia életét kezdettől fogva kísérte. Mi sem
természetesebb, mint hogy a kereszt alatt is ott találjuk. Fájdalma határtalan, de az igent, amelyet az angyalnak kimondott, és azóta újra és újra kimondta, itt újra kimondja. A fájdalmas anya fájdalmán átszűrődik a feltámadás fénye, hogy minden fájdalmunk enyhülést találhasson a szenvedő Jézusnál, és az Ő fájdalmas édesanyjánál.

Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul 'Transfixio't. (Lukács 2;34-35). A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is.

Isten Anyjának szenvedéseit már a liturgikus ünnepek elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét - Mária szolgáinak rendje - alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa jóváhagyta a rendet. 1888-ban XIII. Leó pápa a 'hét alapítót' szentté avatta és ezt az ünnepet február 11-ére tette.

Az 1423-i kölni zsinat az ünneplést elrendelte ennek az ünnepnek a beiktatását, Húsvét utáni 3. vasárnapjára. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére. 1814 után VII. Piusz pápa a napóleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette. Most szeptember 15-én ünnepeljük

Gondolat:

Ki az, aki meg nem indul
Krisztus anyján, s könnye nem hull,
Látván őt keseregni?

Forrás ~ Internet


KERESZT FELMAGASZTALÁSA ~ szeptember 14.
 
SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA
 
326. A keresztényüldözések idején eltűnt Szent Keresztet megtalálták a keresztrefeszítés helyéhez közel. 335. szeptember14-én itt bazilikaszentelés volt a Szentsírnál, Szent Ilona - Nagy Konstantin felesége buzgólkodott ebben.

Felmagasztalták a világ előtt gyalázatot, de a keresztények számára a megváltást jelentő keresztet. Csodálatos szekrényben őrizték, gazdagon díszítették .

614. a perzsák - II. Kozrov - zsákmányul megszerezték Jeruzsálem elfoglalásakor. 628-ban a görög Heraklius császár visszaszerezte. Szeptember 14-én a császár ünnepélyesen, mezítláb, szegény ruhában az Aranykapun vitte vissza.

A 7. század óta nyugaton ezen a napon ünneplik ezeket az eseményeket.
Már Nagy Szent Gergely pápa bevezette (+604 Róma) ezt az ünnepet, a gallok (franciák) ápolták. 800 táján az egész nyugati egyházban ez lett a megtalálás ünnepe. Később kapcsolódott az ünneplésbe a visszaszerzés emléke, ezért aztán a megtalálást május 3-án,
a felmagasztalást szeptember 14-én ünnepelték.

Jófeltétel ~ Elmélkedj a Kereszt fontosságáról, szerepéről!



 Venantius Fortunatus ~ Vexilla regis prodeunt

Királyi zászló jár elöl,
Keresztfa titka tündököl.
Melyen az élet halni szállt,
S megtörte holta a halált.


Kegyetlen lándzsa verte át
Gonosz vasával oldalát.
S mely szennyet, vétket eltörölt,
Belőle víz és vér ömölt.

Az ősi jóslat itt betelt,
Mit a hű Dávid énekelt.
'Az Úr, halljátok, nemzetek:
Kereszten trónol köztetek.'

Rajtad tündöklik, drága fa,
Királyi vérnek bíbora.
Ó választott jeles faág,
Ki szent testét karoltad át!

Világ bűnének zálogát,
Ó boldog ág, te hordozád.
Az ellenség gonosz fejét
Megváltónk rajra zúzta szét.

Szentháromság, dicsérjenek,
Üdvösség kútja, mindenek!
Legyen győzelmünk, add meg ezt,
A diadalmas szent kereszt!


Venantius Fortunatus: Vexilla regis prodeunt - VI. század


 Forrás ~ Internet





Aranyszájú Szent János ~ szeptember 13.

A nagy tanító, a nagy prédikátor. 344 és 349 között Antiochiában született, előkelő családja révén kitünő nevelést kapott. Magasrangú katonatiszt apját korán elvesztette. Anyja nem kötött új házasságot, csakhogy teljesen fia nevelésének szentelhesse magát. János 18 évesen keresztelkedett meg. Szónoklattant tanult, ügyvédnek készült. Anyja halála után aszketikus életet élt, remeteségben akart élni, bár püspökké szerette volna tenni az antiochiai pátriárka. Itt, az antiochiai hegyek közt megírta 'A papságról' című híres művét arról a papi eszményről, amit ő szeretett volna szentségben, tudományban és életbölcsességben a papságban megélni.

 
Öt évi ima, Szentírás-tanulmányozás, vezeklés és elmélkedés után egészsége megromlott, vissza kellett térnie a városba. Itt diakonussá szentelik, majd hat év múlva, 386-ban pappá szentelték, nagyhatású szónok lett, nyelve kristálytiszta görög nyelv volt. Világosan fejtette ki az igazságot, szebbnél szebb képeket és hasonlatokat alkalmazott. Az új adókivetések hírére a nép lázadozását sikerült bűnbánatra fordítania és a császár kegyelmét is sikerült kieszközölnie.

 
A császár csellel 397-ben konstantinápoly püspökévé, pátriárkájává tette. Konstantinápolyban is szigorú beszédeiben az erkölcs pontos szabályozására törekedett, szembeszállt a császári fényűzéssel, szót emelt az igazságtalanságok ellen. Emiatt a féltékeny előkelők 403-ban megfosztották főpapi székétől és kétszer is száműzték Kis-Örményországba. A viszontagságoktól elcsigázva Kománában (Pontusz) a Fekete-tenger mellett halt meg 407. szeptember 14-én.

 
Holttestét 438-ban átvitték Konstantinápolyba. Ezer bárka vett részt az ünnepi ceremóniában, és a gyermekei azoknak, akik száműzetésbe küldték, vagy küldették.

 
Példája: Mindenkor a legtökéletesebben végezd feladatodat!

'Istenünk, benned remélők erőssége, kinek akaratából Aranyszájú Szent János püspök csodálatos ékesszólással és a zaklatások türelmes elviselésével tündökölt, kérünk, add meg nekünk, hogy tanításán okuljunk, és legyőzhetetlen türelméről példát vegyünk! '

Forrás ~ Internet


Szűz Mária szent neve ünnepe ~ Festum nominis Beatae Mariae Virginis ~ szeptember 12.

Mária nevének eredete és jelentése bizonytalan. Héberül Mirjam.
Jézus idejében a 'Marjam' formát használták.
Az arám 'Mar' - Úr szóból eredeztetve, jelentése: Úrnő.

A görög szentatyáknál három értelmezésben szerepel: Úrnő, megvilágosító, mirha. Szent Jeromos a 'tenger csillagának' nevezi. Mária szent nevét már régóta tiszteli a kereszténység, egyetemes ünneppé azonban boldog XI. Ince pápa tette. Ugyanis 1683. szeptember 12-én szabadult meg Bécs a törökök ostromától. Az egész császári udvar és a menedéket adó kapucinus atyák a Segítő Mária kegyképe előtt imádkoztak napokon át, de Európa katolikusai is ezt tették.

Forrás ~ Internet

Szűz Mária az a ragyogó csillag ~ Szent Bernát beszédéből

Szűz Mária az a ragyogó csillag, amely Jákobból támadt, amelynek fénye megvilágosítja az egész földet; világossága ott ragyog a magasságokban, behatol a mélységekbe, bejárja a földet; inkább a lelket melegíti, mint a testet; növeli a jóságot, kiégeti a hibákat.

Ó, te, aki megérted, hogy mindnyájan e világ folyamán inkább viharok között hányódunk, semmint szilárd talajon járunk, ne fordítsd el szemedet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson bennünket az áradat. Ha kísértések szele ér, ha gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a Csillagot, hívd Máriát!

Ha Őt követed, nem fogsz eltévedni; ha Őt kéred, nem fogsz kétségbeesni; ha Rá gondolsz, nem térsz rossz útra; ha Ő fogja a kezed, nem fogsz elbukni; ha Ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha Ő kegyes hozzád, célba érsz.


Forrás ~ Internet 
 
SZENT KOLÉTA szűz, klarissza (1381-1447)
 
Francia neve a Nicolette rövidebb alakja: Colette. Corbie városkában született. Édesanyja idős korában sok imádság révén nyerte el Istentől. Fiatal korában öröme telt az imában, jótettekben, önmegtagadásban. 14 éves volt, amikor arra kérte Istent, vegye el szépségét, nehogy emiatt másoknak kísértést okozzon. Ekkor hirtelen megnőtt, arcának sápadtsága, csúnyasága szinte elriasztotta az embereket. 21 éves korában belépett a ferences IIIetve rendbe s remete- életet élt. Isteni sugallat arra ösztönözte, hogy a klarissza zárdák meglazult fegyelmét állítsa helyre. Szülei ekkor már meghaltak, ő pedig halogatta a feladat vállalását, mivel alkalmatlannak tartotta magát ilyen nagy szerep végrehajtására. Erre elvesztette szemevilágát és beszélőképességét mindaddig, amíg rá nem szánta magát Isten akaratának teljesítésére. Pápai engedéllyel belépett a klarissza rendbe. Nemsokára az Avignonban székelő XIII. Benedek pápa kinevezte apátnőnek s 1406-ban megbízta a klarissza rendházak megreformálásával. Kitünt, hogy Koléta az emberek megnyerésére Istentől kapott karizmával rendelkezik. Vonzani tudta az embereket, s el tudta fogadtatni az eredeti klarissza Regula szigorúságát. Ebben életszentsége is szerepet vitt. Rendkívüli jelenségek: elragadtatások, jövőbelátás, levitáció, öt gyermek feltámasztása kísérték életét. 17 klarissza rendházat alapított vagy reformált meg. Abban az időben Szent Ferenc I. rendjében is kibontakozóban volt a reform, visszaállítani a régi fegyelmet (obszerváns mozgalom). Koléta reformtevékenységét a férfiágra is kiterjesztette, ott is több rendház életét megújította, ezeket kolettánus ferenceseknek nevezték. A belgiumi Gentben halt meg 67 éves korában, a maga alapította zárdában. Testét később Franciaországba vitték. VII. Piusz avatta szentté 1807-ben.

Szent Koléta tanítása az engedelmességről:
'Könnyebb a parancsot teljesíteni, ha emberi szóval hangzik el, és Isten színe előtt drágább az alázatos engedelmesség, hisz az engedetlenségből csak baj fakad. Többet ér az engedelmes ember egyetlen imádsága, mint az engedetlen százezer imája. Mert ha engedelmeskedünk Istennek, akkor ő is 'engedelmes' lesz nekünk.'

Imádság:
Istenünk, te Szent Kolétát sok szűznek példaképül és vezérül adtad az evangéliumi tökéletességben, add kérünk, hogy tisztán és hűségesen megőrizzük azt a szeráfi lelkületet, melyet ő bölcsen tanított és szentségének csodálatos példájával elénk állított. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
 
Forrás ~ Internet