Oldalak

 

SZENT SZILVESZTER PÁPA

Szent Szilveszter pápa ~ december 31.

A polgári év utolsó napján hálaadással állunk Isten elé. Karácsony öröme a hálát erősíti szívünkben. A közös öröm, a vidámság Isten szeretetének jele életünkben.

Halálának napján ma megemlékezünk SZENT I. SZILVESZTER pápáról is, aki ősi római családból származott. Szüleitől kiváló keresztény nevelést kapott. Papként igen sokat szolgált a diokleciáni üldözés idején (303-305), ami Rómában is sok áldozatot kívánt. Többször kellett elrejtőznie a Soracte-hegy egyik barlangjában.

Apja halála után Szilveszter anyja egy papra bízta a gyermek nevelését. Nagyon tehetséges tanuló volt, szeretett is tanulni. 314-ben választották pápává, mert közismertek voltak nagy érdemei. Nagy Konstantin alatt uralkodott, a milánói ediktum (313) utáni békés korszakba ő vezette be az Egyházat. Templomokat épített, szabályozta a templomok szentelésének rendjét, a templomok felszerelését.
Ekkoriban a donatisták és az arianizmus nehezítette az Egyház életét, Szilveszternek élete végéig küzdenie kellett ezek ellen az eretnekségek ellen..

335. december 31-én halt meg. A Priscilla katakombába, a Via Salarián temették el, I. Pál pápa azonban 761-ben átvitette elődje maradványait a szent tiszteletére alapított 'San Silvestro in capite' nevű kolostorba. Alakját sok, szinte a mese határát súroló legenda veszi körül, már az 5. században tisztelték.

Példája: szabadság vagy elnyomás egyformán veszélyek tömegét jelenti a hit ellen!

'Istenünk, kérünk, Szent Szilveszter pápa közbenjárására segítsd népedet, hogy jelen életét kormányzásod alatt élje, és boldogan találhasson el az örök életre!'

Forrás ~ Internet


BECKET SZENT TAMÁS PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ

Becket Szent Tamás püspök és vértanú ~ december 29.

BECKET SZENT TAMÁS 1118-ban Londonban született, apja gazdag normann kereskedő, anyja egy szaracén emirnek volt a lánya. Szülei a kiváló angliai alapfokú iskolák után Párizsba a legkiválóbb iskolába járatták.

A Canterburyi egyházmegyében volt pap, különböző kényes feladatait kiválóan látta el, majd a király, II. Henrik lordkancellárja lett, és a király megbízta fia nevelésével is. Munkáit ekkoriban is kiválóan látta el, sokszor még az Egyház jogainak feláldozása árán is. Tiszta erkölcse, jószívűsége, erényessége ekkor is közismert volt!

A király feltétlen hívét látta Tamásban, elhatározta, hogy érsekké teszi. Tamás figyelmeztette a királyt, hogy mint érsek a király akarata ellen kell sok mindent tennie, ezért meg fog szűnni barátságuk. Mindezt a figyelmeztetést Henrik csak tréfának vette. 1162-ben ellenkezése dacára püspökké választották, ő lett a canterburyi érsek.

Mivel az Egyház jogait nagyon határozottan védte II. Henrik király önkényével szemben, először súlyos pénzbüntetésre, majd börtönbüntetésre ítélték.

Tamás nem ismerte el bírái illetékességét, ezért a Szentszékhez fellebbezett, ám biztonsági okokból Franciaországba menekült, és ott hat évig száműzetésben maradt.

1170-ben visszatérhetett, és a király is kibékült vele. Kapcsolatuk azonban az udvar ármánykodása miatt ismét elmérgesedett. Tamás sokat szenvedett. A felbőszült király uszítására zsoldosai 1170. december 29-én az esti zsolozsmáját végző érseket az oltár előtt, papjai szeme láttára ölték meg.

III. Sándor pápa 1173-ban avatta szentté.

Érdekesség, és a történelem szomorú tragédiája, hogy Tamást halála után mégegyszer elitélték: VIII. Henrik király 1538-ban számvetésre idézte Tamást. Mivel a halott nem jelenhetett meg, a hatalmi őrületben tobzódó király lázadás, makacsság és felségárulás címén halálra elítélte: sírját feldúlták, ereklyéit elégették, a sírjában levő értékeket elkobozták, szobrait, képmásait és más emlékeket megsemmisítettek.

Példája:  kötelezettségeidet a legteljesebb odaadással végezzed!

'Istenünk, ki Szent Tamás püspöködnek és vértanúdnak megadtad, hogy az igazságért életét áldozhatta, kérünk, közbenjárására add meg nekünk, hogy ezen a földön Krisztusért elveszítsük és az égben megtalálhassuk életünket! '
Forrás ~ Internet

 HIMNUSZ APRÓSZENTEK TISZTELETÉRE

Ártatlan apró vértanúk
dicsőítsen ma szent dalunk!
A föld elvesztett, s könnye hull
az ég elnyert, s örömre gyúl.

Megölt a vad, gonosz király,
de Alkotónk szent karja várt,
hogy országába fölvegyen,
hol fény s öröm vár szüntelen.

Halálotok gyöngyként ragyog
Krisztus körül, ártatlanok,
kétévesek sem voltatok,
s már mennybe vittek angyalok.

Ó város, szentté tett az ég
mint Megváltónk szülőhelyét,
kinek mint zsenge áldozat
első mártírvér itt fakad.

Állnak királyi trón előtt
tündöklő fényruhában ők,
ingecskéjüknek bíborát
a Bárány vére mosta át.

Jézus, neved legyen dicső,
kit földre szült a Szűz szülő,
Atyádnak s Lelkednek veled
örök dicsőség, tisztelet! Amen.



  SZENT CSALÁD VASÁRNAPJÁN

 Az Egyház annyira fontosnak tartja a családot, hogy az év utolsó vasárnapját a családnak szenteli. Ezen a vasárnapon a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül. Szent Család Vasárnapja mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz. Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól. Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, vagy hozzá tartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyen megszüntetni, ez egy életre szól. Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel, rokonaival, az ő követőivel, különösen az apostolokkal.

A mai modern, megváltozott körülmények között is minta és példakép a Szent Család. Figyeljünk fel arra, hogy - mai fogalmaink szerint is - mennyire összeillő pár volt Mária és József. Mennyire azonos bennük az Isten szavának való azonnali, feltétel nélküli engedelmeskedés! A mennyei Atya nemcsak szeplőtelen szűz Anyát, hanem gondoskodó, jó példa-adó nevelőapát is választott Fiának, hogy harmonikus családi életben készülhessen munkájának elvégzésére.
Annak ellenére, hogy a változások korát éljük, és sokan kikezdik a házasságot, a család a társadalom és az Egyház alapsejtje marad. A személy benne és általa valósítja meg földi és örök hivatását. A család Isten tevékenységének a helye, és kiváltságos környezete és így Isten és ember találkozásának is a helye.

A Szent Család egy máig érvényes családmodellt mutat. A család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet. Templom, ahol Isten lakik, a Szentháromság élő tükörképe. Tekintsük célnak saját családunk 'szent családdá' alakítását, a boldogságos Szűz és szent József példája nyomán!

Forrás ~ Internet


   APRÓSZENTEK NAPJA ~ december 28.

Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Krisztus keresésekor megöletett.

 A napkeleti bölcsek látogatása után, a hatalmát féltő Heródes megöletett Betlehemben minden két éven aluli fiúgyermeket, abban a reményben, hogy az újszülött Messiás is közöttük van. Jézusért adják életüket, bár nem tudnak Jézusról. Karácsony örömét és békéjét ma is mennyi békétlenség árnyékozza be. Ma is számtalan Heródes van, aki hatalmát féltve kegyetlen és kíméletlen a környezetéhez. Karácsony ünnepe erősítse bennünk a szeretetet, a tiszteletet a másik ember iránt.

A két esztendősnél fiatalabb betlehemi gyermekek legyilkolását a trónját féltő júdeai király, Heródes rendelte el, miután meghallotta Jézus, a 'zsidók királya' születésének hírét. Az Úr angyala azonban időben figyelmeztette Józsefet, hogy családját vigye Egyiptomba, így az újszülött megmenekült. A történetet Máté evangélista írja le (Máté 2, 13-18).
 
 Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: 'Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.' Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: 'Egyiptomból hívtam az én fiamat' [Óz 11,1].

Akkor Heródes, látva, hogy kijátszották a bölcsek, nagy haragra lobbant, és megölette az összes fiúgyermeket Betlehemben és annak egész környékén kétévestől lefelé, annak az időnek megfelelően, amelyet megtudakolt a bölcsektől. Így beteljesedett az ige, amit Jeremiás próféta mondott: 'Hang hallatszik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé' [Jer 31,15]. Máté 2:13. – 18.


Forrás ~ Internet

 

 Himnusz Szent János apostolhoz

Szűzi őrzője a legtisztább Szűznek,
szent hirdetője az örök Igének,
szolgáid lelkét tisztítsd meg a rossztól,
János apostol!

Égi forrásból eredő folyamként
futva kiáradsz a kiaszott földre,
és amit kebled merít a kebelből,
már ki is osztod.

Föld ékessége, dicsősége mennynek,
esdj megbocsátást gonoszságainkra,
szent tanításod csodálatos titkát
fejtsd ki előttünk!

Láttad a titkot, az Atya Igéjét,
s földünkre öntöd a hit áldott fényét;
jöjj, vezess minket, hogy teveled áldjuk
majd az örök Fényt!

Zengjen örökké hála Krisztusunknak,
Szűz Máriától született Urunknak,
ki az Atyával és a Szentlélekkel
egy örök Isten! Amen.

Forrás ~ Internet
 
 
SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA

Szent János apostol és evangélista ~ december 27.  

SZENT JÁNOS apostol volt a 'szeretett tanítvány', a negyedik evangélium és a Jelenések könyvének szerzője. Testvérével, Jakabbal első követői voltak Jézusnak. Anyjuk volt az, Salome, aki kérte Krisztust, hogy egyik fia jobbról, a másik balról üljön majd Isten országában. Nem tudták, mit kérnek.

Péterrel Jánost küldte előre Jézus, hogy az utolsó vacsorát elkészítsék. János volt az aki a vacsora alatt Jézus mellett volt az asztalnál. Neki mondta meg Jézus, ki az aki elárulja majd. Ott állt a kereszt alatt, az ő gondjaira bízta Máriát, akit gyámanyjául rendelt. A sírhoz is elsőnek szaladt az asszonyok híradására. A Galileai tengernél elsőnek ismerte fel Jézust, őrá mondta az Úr: 'Akarom, hogy ő így maradjon'.

Jeruzsálemben tartózkodott a kb. 50-ben megtartott apostoli zsinatig, Szent Pál úgy keresi fel, mint az Egyház egyik oszlopát. Ezután Kis-Ázsiában terjesztette a hitet, Efezusban élt. Domiciánus császár forró olajba dobatta, de sértetlen maradt..

Patmoszba száműzték, öregkorában már prédikálni sem tudott, csak azt hajtogatta: 'Fiacskáim, csak szeressétek egymást' ugyanis ezt tanulta az Úrtól, és ez önmagában is elégséges - magyarázta. Efezusban csendesen halt meg, körülbelül 100 táján. Ő az egyetlen apostol, aki nem lett vértanú. A 4. századtól Keleten is, Nyugaton is ünneplik.

Példája: szeretetünkről ismernek meg minket!

'Istenünk, ki Szent János apostol által föltártad előttünk Igéd titkait, kérünk, add, hogy amit ő oly nagyszerűen megírt, azt értelmünk kellő fölkészültségével fogadjuk be!'

Forrás ~ Internet

SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ

Szent István vértanú ~ december  26.  

SZENT ISTVÁN diakónusról, amit hitelesen tudunk, azt az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk (ApCsel 6. és7.). Körülbelül Kr.u. 3 táján születhetett, hellenista, vagyis görögül beszélő zsidó családból. Beszéde és tanultsága alapján lehetséges, hogy Egyiptomból származott, vagy Alexandriában tanult. Egy 4. századi hagyomány a 72 tanítvány egyikének tartja.

A hellenista zsidók zúgolódtak az arámnyelvűek ellen, mert özvegyeiket elhanyagolták a mindennapi kiszolgálásnál. Ekkor az apostolok hét arra alkalmas férfit választottak erre a foglalatosságra.

István kegyelemmel és erővel volt eltelve, nem csak szolgált az özvegyek közt, de csodákat és jeleket művelt a nép körében. Különböző zsinagógákból némelyek ellene támadtak, de sem bölcsességével, sem a Lélekkel szemben nem tudtak helytállni. Hamis tanukkal a főtanács elé hurcolták Istvánt, és ott Jézus tanítását kiforgatva vádolták. A főpap kérdésére védőbeszédében a zsidó nép történetét idézte. Hallgatóinak fejére olvasta, hogy Jézus árulói és gyilkosai lettek. Azok haragra gyulladtak és fogukat vicsorgatták ellene.

Amikor kijelentette bírái előtt, hogy nyitva látja az eget, és hogy az Emberfia ott áll az Isten jobbján, ezt Isten káromlásának ítélték, rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. Ruháikat egy Saul nevű ifjú - a későbbi Szent Pál - lábához rakták le.

Így imádkozott István: 'Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!' Halálakor utolsó szava ez volt: 'Uram, ne ródd fel nekik bűnül!'

Barátai megsiratták, illően eltemették. Ereklyéit 415-ben találta meg egy Lucián nevű pap Jeruzsálem közelében, Kafar-Gamalában. Ünnepét már a 4. században karácsony körül ünnepelték.

Vértanú halála bizonyára erősen befolyásolta Saul későbbi sorsát, hatása Szent Pál leveleiben is kimutatható. Ősi hagyomány István közbenjáró imájának tulajdonítja Pál megtérését.

Példája: legyen példamutató a szereteted, tudásod és elhivatottságod!

'Kérünk, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diákonus vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni!'


Forrás ~ Internet

URUNK SZÜLETÉSE ~ KARÁCSONY~ DECEMBER 25.  

Második legrégibb ünnepünk - az első a Húsvét volt. A húsvéti misztérium évi megünneplése után az Egyház legfontosabbnak tartja, hogy megemlékezzék Urunk születéséről és első megnyilatkozásairól. Ez történik a karácsonyi időszakban. A karácsonyi idő Karácsony első Esti dicséretével kezdődik és a Vízkereszt utáni vasárnapig bezárólag tart.

Rómában 330 körül vezették be, a 'Legyőzhetetlen nap' ünnepének felváltására, Jézus Krisztus születési ünnepének megülésével. Az ünnep legrégibb dokumentuma 345-ből a 'Depositio Martyrum' - Vértanúk jegyzéke.

Liturgikus ünneplése három misével történik, ez a gyakorlat már az őskeresztények idejében kialakult.Jeruzsálemből a betlehemi barlangba mentek, ott éjszaka a születést ünnepelték.Hazafelé az Anasztaszisz - feltámadás - templomban hajnalban tartottak misét. Karácsonykor a jeruzsálemi főtemplomban, a Kálvária-hegyen volt ünnepélyes szentmise. Rómában ennek a gyakorlatnak vették át a mintáját:

Éjfélkor a S. Maria Maggiore bazilikában volt az első mise, itt őrzik ugyanis a jászol néhány - nem bizonyítottan hiteles - darabkáját, ezért a rómaiak számára ez volt a betlehemi barlang majd a Palatínus hegy lábánál a görög udvari templomban, Szent Anasztázia templomában volt a második szentmise, a harmadikat a Szent Péter templomban, a főtemplomban mutatta be a pápa.

Az ünnephez nagyon sok népszokás tartozik, mert Karácsony a gyermekek és családok ünnepe. Példának bemutatunk egy 'Háziáldást'.
 
A SZENTCSALÁD BEFOGADÁSA - HÁZIÁLDÁS

A Szenteste bevezetőjeként végezzünk egy szertartást. Először is mindenki rendbe rakja a szobáját. Elkészít egy kis asztalon helyet a vándorló Mária és József szobrának. Kis gyertya is elhelyezhető az asztalkán.

Minden fényt leoltva, a család összegyülekezik, majd minden családtag égő gyertyát vesz a kezébe. Megbeszélik, milyen sorrendben látogatják végig egymás szobáját. A soron következő 'házigazda' előre megy a szobájába.

A kintiek adventi dalt énekelnek, majd kopogással kérnek bebocsátást. A 'házigazda' ajtót nyit, beengedi őket, és a helyére teszik a Szentcsaládot. A 'házigazda' szándékára imádkoznak - például  békéért, erkölcsi tisztulásért .Imádkoznak a 'házigazdáért' is.

Ezután a következő szobához mennek, sorra látogatják ugyanígy valamennyi családtag szobáját. A végén összegyűlnek, felolvassák a karácsonyeste evangéliumát, és énekkel zárják családi paraliturgiájukat.
Így felkészülve indulnak az éjféli misére.


Forrás ~ Internet

KENTY SZENT JÁNOS ÁLDOZÓ PAP

Kenty Szent János ~ december 23.  

KENTY SZENT JÁNOS. Kenti városkában született Krakkó közelében 1390-ben, vagy 1397-ben. 16 éves korában a krakkói egyetemre küldték, bölcseletet és hittudományt tanult, mégpedig kiváló eredménnyel.

Pappá szentelték, és a krakkói egyetemen tanított. Az egyetem falán emléktábla emlékeztet erre, benn láthatók cellája és felszerelési tárgyai. Az egyetemmel szemben van a Szent Anna templom, ahol misézett és prédikált. Rövid ideig plébános volt Olkusz-ban, de hamarosan visszatért az egyetemi katedrához.

Szelídsége és felebaráti szeretetben mutatott kiválósága tanítását igen hatékonnyá tette, paptársai és növendékei példaképüknek tekintették. Télidőben odaadta koldusoknak a cipőjét, meg köpenyét. Gyalog elzarándokolt Jeruzsálembe, meg Rómába.

Meghalt 1473. december 24-én Krakkóban. Halála után Lengyelország és Litvánia védőszentje lett. 1767-ben szentté avatták.

Példája: a nagy tudás még kevés - szeretet és szeretet kell hogy kiegészítse!

'Mindenható Istenünk, kérünk, segíts, hogy Szent János áldozópapod példáját követve egyre gyarapodjunk a szentek tudományában, és felebarátainknak megbocsátva irgalmat találjunk nálad!'

 
Forrás ~ Internet


  KANIZIUSZ SZENT PÉTER

Kaniziusz Szent Péter áldozópap és egyháztanító ~ december 21.

 KANIZIUSZ SZENT PÉTER a gelderlandi Nijmegenben született - ma Hollandia területén van - 1521-ben, tekintélyes patrícius családból.
Apja akarata ellenére teológiát tanult, majd Kölnben tanult tovább, ahol kapcsolatba került egy papi csoporttal, kongreganista lett, majd a jezsuita rendbe lépett.

Példaképe volt Faber Szent Péter, akinek részt vett egy lelkigyakorlatán. 1546-ban szentelték pappá. Németországban szentbeszédeivel és írásaival küzdött a katolikus hit megerősítéséért és megőrzéséért.

A trentói - latinosan: tridenti; németesen: trienti - zsinaton az augsburgi püspök teológusa volt. 1556-tól 13 éven át ő volt a felsőnémetországi jezsuita rendtartomány provinciálisa.

Kiterjedt irodalmi tevékenységet végzett. Sok könyve közül leghíresebbek a Katekizmusai. Tanított: Jézus valóságos jelenlétéről az Oltáriszentségben, az átváltozásról, az imádásra méltóságáról, a szentmiséről, Krisztus kereszthaláláról, a szentáldozás jogosságáról.

Misztikus élményei voltak, Jézus Szíve-kinyilatkoztatásáról naplójában számolt be. Nagy bizalommal dolgozott a sok nehézség közepette. Fribourg-ban - németesen: Freiburg - kollégiumot is alapított

Meghalt 1597. dec. 21-én Fribourgban - Svájc. 1864-ben avatták boldoggá, 1925-ben pedig XI. Pius avatta szentté. Holtteste a svájci Fribourgban, az ottani Szent Mihály templomban nyugszik.

Példája: csak a mély, biztos tudás visz sikerre!

'Istenünk, ki Szent Péter áldozópapodat erényekkel és tudással vértezted föl, hogy megvédhesse a katolikus hitet, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy akik még keresik az igazságot, mindnyájan rád találjanak, néped pedig hűségesen kitartson neved megvallásában!'
Forrás ~ Internet
 

 KERESZTES SZENT JÁNOS

 Keresztes Szent János áldozópap és egyháztanító ~ december 14.

János 1542 táján született Fontiverosban (Spanyolország). Apja korán meghalt, anyja nehezen tudta nevelni. Szakmát nem tudott tanulni, gyenge és ügyetlen volt. Tanulni szeretett volna, erre adottsága is volt. Az elemi ismeretek megtanulására szegények intézetébe került. Itt sokat és átszellemülten ministrált, ami megtetszett egy gazdag úrnak. Ez a gazdag úr alkalmazta a 13 éves gyereket, aki aztán szerény fizetéséből így tudott már tanulni.

Szorgalmasan dolgozott, tanult és vezekelt. Egyre világosabban megérlelődött benne a gondolat, hogy szerzetes lesz. Karmelita szerzetes lett 1563-ban, itt is kitartóan tanult, majd a Rend parancsára Salamancába ment tanulni: hittudományt és bölcseletet. 1567-ben pappá szentelték - megint csak parancsra, ő erre méltatlannak érezte magát.

Misztikus élményekben gazdag életet élt. Sokat szenvedett betegség, megnemértés miatt.
Avilai Szent Teréz munkatársa volt, 1568-ban elsőnek csatlakozott a megreformált, sarutlan rendhez, vagyis az új-lazaságokat tagadó, szegény és kemény életet vállalta. Nagyon kemény vezekléssel és imával éltek ezek a sarutlanok. Ekkor vette fel új szerzetesi nevét: Keresztes…, vagyis Keresztről nevezett…

A sarus karmeliták testi erőszakkal akarták a reformokról lebeszélni, elfogták, bezárták, lelkileg gyötörték, meg is vesszőzték. Misézni sem engedték, ezért megszökött a rabságból. A sarutlan karmelita apácák a klauzúrájukban rejtették el. Jóakarói segítségével aztán Andalúziába mehetett egyik rendházukba. Itt sem akarták elfogadni, de ő minden szenvedést örömmel vállalt. Életében igen sok jelét adta az életszentségnek és bölcsességnek, a lelki életről szóló könyvei bizonyítják mély lelki élettapasztalatát.

Súlyos beteg lett, városi rendházba kellett mennie ápolásra, ő Ubedát választotta, mert az ottani perjel nagyon szigorú volt. Halála 1591. december 14-én csendes és nyugodt elmúlás volt, sírjához azonnal megindult a zarándoklás, a nép szentnek tartotta. Írásait a spanyol irodalom remekműveiként tartják számon

Példája: a felismert hivatásodat minden megpróbáltatás ellenében igyekezz megvalósítani!

'Mindenható Istenünk, kérünk, segíts, hogy Szent János áldozópapod példáját követve egyre gyarapodjunk a szentek tudományában, és felebarátainknak megbocsátva irgalomra találjunk nálad! '

Forrás ~ Internet

 
SZENT LÚCIA SZŰZ ÉS VÉRTANÚ

Szent Lúcia, szűz és vértanú ~ december 13.

'Milyen sokan keresik a jeleket, amelyekkel felismerhetik a nagy dolgokat. És milyen sokszor megyünk el a jelek mellett, anélkül, hogy felismernénk. Adventi utunk erősítsen meg abban, hogy figyelünk Isten üzenetére, felismerjük jeleit a világban, és mások felé közvetítjük Isten akaratát.

LÚCIA életéről igen keveset tudunk. Szicíliában, Syracusa városában született, a 3. század vége felé, ősi, előkelő római patrícius családba.
Apja halála után súlyosan beteg édesanyjával élt itt, aki már férjet is kiszemelt Lucának. Édesanyja gyógyulása érdekében elzarándokoltak Cataniába Szent Ágota vértanú sírjához. Mélységes hite kiesdette édesanyja gyógyulását.

Az anya a csodálatos gyógyulás után már nem erőltette lánya házasságát pedig egy nagyon magabiztos vőlegény jelölttel állapodott meg korábban. A sértődött, és a nagyon remélt vagyonból kimaradó vőlegény azonban csalódottságában feljelentette Luciát Pascasius helytartónál, kereszténysége miatt.

A helytartó beidézte a lányt és áldozatot követelt tőle az istenek oltárán. Luca ezt megtagadta. Többféle kínzással próbálták 'jobb belátásra bírni', halálra ítélték, de minden hatástalan volt, nem tudták kivégezni. Végül karddal szúrták át a nyakát. Meghalt 303-ban.
Halála előtt még meg tudott áldozni. Vértanúsága Diocletianus alatt történt, Syracusa városában.

Épségben maradt testét később Velencébe vitték. Régtől fogva tisztelt szent, a misekánonban is szerepel a neve.

Példája: meggyőződésedet ne add fel, ha hitedet veszélyeztetnék, minden áldozatot vállalj!

'Kérünk, Istenünk, enged, hogy Szent Lúcia szűz és vértanú segítsen minket közbenjárásával, hogy akik itt a földön égi születése napját ünnepeljük, a mennyben megláthassuk dicsőségedet!'

Forrás ~  Internet

 GUADALUPEI SZŰZANYA
 
Guadalupei Szűz Mária ~ december 12.
 
A Guadalupei Szűzanya vagy Guadalupei Miasszonyunk (spanyolul: Nuestra Señora de Guadalupe vagy La Virgen de Guadalupe) a Guadalupei bazilikában őrzött 16. századi Szűz Mária ikon, Mexikó legismertebb vallási, kulturális és nemzeti szimbóluma. Mexikói köznyelvi neve: Lupita.

Mint a lengyel Czestochowai Fekete Madonna, a vallási üzeneteken túl nemzeti és politikai tartalmakat testesít meg. Különösen fontos jelkép a mexikói indiánok számára, hiszen a Szent Szűz a feljegyzések szerint egy indiánnak, Juan Diegónak jelent meg 1531 telén a Tepeyac dombon, az azték kukorica istennő Tonantzin lerombolt templomának helyén,Mexikóvároshoz közel északra. A monda szerint aranyködbe burkolózó nő jelent meg, s arra szólította föl a férfit, hogy 'menj a püspökhöz […] azt akarom, hogy templomot emeljenek e helyen!' Juan Diegónak nem hitt a püspök, s másnap a találkozás megismétlődött. Diego másodszor is elment a püspökhöz, aki ezúttal azt mondta, elhiszi, hogy a Szűzanya megjelent ott, ha hoz egy jelet. Diego ismét találkozott a Szűzanyával, aki felküldte a hegytetőre, ahol csodálatos módon az évszak ellenére nyíló rózsát talált. A helyen épült meg a Miasszonyunk-székesegyház, ahol máig őrzik Diego tilmáját (bő köpeny) amiben a rózsát Zumarraga püspök elé vitte. A találkozás emlékére minden évben december 12-én tartják a Guadalupei Miasszonyunk ünnepét.

A mexikói mindennapok része: a kép házak utcai oldalán és belső falán ugyanúgy gyakran látható, mint a templomi és házioltárokon, vagy használati tárgyakon. Mexikóban és a Mexikóból kivándoroltak közt gyakori női és férfinév a Szűzre utaló María Guadalupe vagy Lupe. Az eredeti kép zarándokok tömegeit vonzza: az ikont őrző bazilikát a világ leglátogatottabb zarándokhelyének tartják, 2004-es mexikóvárosi adatok szerint csak december 9. és december 12. között tízmillió zarándokot fogadott, egész évben pedig a húszmilliót is eléri az idelátogatók száma. A Guadalupei Szűzanyát 1737-ben Mexikó, 1910-ben Amerika, 1935-ben a Fülöp-szigetek védőszentjévé nyilvánították.

Forrás ~ Internet

CHANTAL SZENT JOHANNA FRANCISKA

Chantal Szent Johanna Franciska szerzetesnő emléknap december 12.

1572. január 28-án született Dijon városában (Franciaország). Férjhez ment 1592-ben De Chantal báróhoz, és hat gyermekük született (akik közül kettő korán meghalt), ám férjét korán elvesztette. Ekkor, 1601-ben visszavonult Monthelon-i kastélyukba.

Szalézi Szent Ferenc lett a lelki vezetője, akivel egy lelkigyakorlaton ismerkedett meg. Az ő irányítása alatt Franciska szépen haladt a tökéletesség útján: ápolta a betegeket, gondozta a szegényeket.

Szalézi Szent Ferenc munkatársa lett. Együtt megalapították Annecy-ben, majd ő vezette a vizitációs nővérek szerzetesrendjét. Nagy szerepe volt Ferenc halála után annak szentté avatására történő előkészítésében. Ebben az időben Páli Szent Vince lett lelkiatyja.

Rendjük gyorsan terjedt, a gyakorlatban mutatta meg, hogy a szeretet, a gondoskodása és nevelés szaléziánus szelleme hatékonyan munkálkodik. Halálakor már 87 házuk volt. Rendjének fáradhatatlan szervezője volt, sokat utazott, tüdőgyulladásban hunyt el 1641. december 13-án a moulinsi rendházukban.

Annecy-ben, Szalézi Szent Ferenc közelében nyugszik koporsóikat az oltár köti össze, tabernákulummal és Jézus szentséges szívének szobrával. 1751-ben boldoggá, 1767-ben szentté avatták

Példája: segíts ahol tudsz, és segítsd a segítőket!

'Istenünk, ki Szent Johanna Franciskát különböző életformákban ragyogó érdemekkel ékesítetted, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy hűségesen járjuk hivatásunk útját, és szüntelenül a világosság példaképei legyünk! '


Forrás ~ Internet


SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA

Szent Damazus pápa ~ december 11.

  Szent Damazus pápa Spanyolországban született, 305 körül.

Rómában pappá szentelték, majd amikor a világi hatalmak önkényből Libériusz pápát számkivetésbe küldésbe küldték, 366-ban őt választották meg pápává.
A viszálykodások tovább folytak, még gyilkossággal is megvádolták

Több zsinatot hívott össze, ezeken küzdött a hitszakadás és az eretnekek ellen,
a vértanúk sírjait rendbe hozatta, azokra verses sírfeliratokat írt, ami tiszteletüket segítette.

Nehéz időszak volt ez az Egyház életében, az arianizmust már elítélte a niceai zsinat (325-ben), de a császárok és hatalmasságok nem adták fel megkaparintott előjogaikat. Segítségül maga mellé hívta az ekkor a Chalkisz sivatagban remetéskedő Szent Jeromost pápai titkárnak, megbízva őt a Szentírás pontos latin fordításával.

Meghalt 384. december 11-én.

Példája: a történelem tapasztalatai alapján dolgozz a jövőért!

'Oly sok félelem munkál a ma emberében. Oly sok a bizonytalanság a mai világban. Éppen ezért jó hallani az Isten szavát. Jó megerősödni abban, hogy Isten maga siet segítségünkre. Ő irányítja a történelmet, Ő gondoskodik rólunk.'
 
Forrás ~ Internet

 Ó KEGYES SZŰZ MÁRIA

Ó, kegyes Szűz Mária!
Te vagy szép tiszta rózsa.
Bűn nélkül fogantatál
Mert mennyből te adattál.
Anyádtól mikortszületél,
Istentől úgy tiszteltetél,
Hogy méhében megszenteltetél,
Szeretettel épültetél.
Szűz Mária, ékes viola,
Bűnösöknek vigassága!

Ó, kegyes Szűz Mária!
Te vagy szép tiszta rózsa.
Szentháromságnak leánya,
Istennek édes anyja,
Gábrielnek mikoron te hivél
Szüzességedben épülél,
Malaszttal ottan megtelél.
Csodálatos az szüzesség
Kivel érdemléd
Istenséget méhedben
Úgy viselhetnéd.
Szűz Mária, ékes viola,
Bűnösöknek vigassága!

Ó, kegyes Szűz Mária!
Te vagy szép tiszta rózsa.
Szeplőtelen megmaradál,
Jézust ha nekünk adád.
Ó, mely méltó szűz te akkor lől,
Mikor istent embert szüléd,
Mert angyalok imádának,
Szeretének, tisztelének,
Szolgálának téged.
Mindeneknek boldognak hirdetének.
Szűz Mária, ékes viola,
Bűnösöknek vígassága!

Ó, kegyes Szűz Mária!
Te vagy szép tiszta rózsa.
Mennyeknek dicsősége,
Szenteknek nagy öröme.
Halálod mikor közeledvén
Fiad, Jézus úgy szerette,
Hogy halálodra lejöve
Angyaloknak, mártíroknak
Pátriárkáknak
Mind az szenteknél felette
Magasztalál,
Oly örvendetes az te szent fiad
Mind örökkön örökké.
Amen

Forrás: Peer-kódex, 16. század eleje


Forrás ~ Internet


 A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA ÜNNEPE   
 
'Szűz Mária mentes volt minden bűntől, az áteredő bűntől is, és annak minden következményétől is, életének és fogantatásának első pillanatától fogva, Krisztus megváltó érdeméből.

Az ünnepet Keletről vettük át a 7-8. századból, a 9. században már nyugaton is ismert volt. 
A Római Naptárba 1476-ban vették fel.

A Szeplőtelen Fogantatás hittétel, 1854-ben IX. Pius pápa nyilvánította kötelezővé.'

 'Íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.'
Lukács 1, 26-38

'A szeplőtelen fogantatás egy katolikus hittétel, amely szerint Szűz Mária már édesanyja, Szent Anna méhében szeplőtelenül, vagyis eredendő - másképpen áteredő - bűn nélkül fogant. Tehát nem azonos azzal a hittétellel, hogy Mária Jézust szűzen foganta és szülte.'

Forrás ~ Internet



SZENT AMBRUS

 Szent Ambrus, püspök és egyháztanító ~ december 7.

AMBRUS Trierben született 340 körül, családja Rómából származott. Rómában tanult, diplomáciai pályára készült, majd Sirmiumban -Sremska Mitrovica-  volt hivatalnok. 374-ben Milánóban működött
mint a város prefektusa, és egy püspökválasztás során a katolikusok és ariánusok csaknem véres zavargásba keveredtek. Ambrus a rend fenntartására katonákkal sietett a helyszínre. Ekkor a nép, egy gyermek bekiabálására, közfelkiáltással püspökké választotta, pedig akkor még csak hittanuló volt.

Megkeresztelkedett, pappá szentelték, és egy hét múlva december 7-én fel is szentelték Milánó püspökévé. Püspöki feladatait nagyon jól látta el, mindenki iránt gyakorolta a felebaráti szeretetet, népe pásztora és tanítója volt. Az ariánusok ellen küzdött, könyveket írt, kiváló szónok volt, és küzdött a pogányság maradványai ellen is. Beszédeit tömegek hallgatták, tanulmányozására Ágoston Afrikából Milánóba utazott. A szónoklatok hatása alatt Ágoston megtért, megkeresztelkedett, új életet kezdett. Hatalmas tudása, kiváló politikai érzéke, rendíthetetlen hite a legjelentősebb egyházatyák közé emelte. Mindég a legfontosabbnak tartotta a püspöki feladatait, de ebben gyakran gátolta a politikában rá váró feladatok megoldása. Meghalt 397. április 4-én Milánóban és ott van eltemetve.

Példája: tehetséged teljesen hivatásod szolgálatába állítsd!

'Istenünk, ki Szent Ambrus püspököt a katolikus hit tanítójává és az apostoli bátorság példaképévé tetted, kérünk, támassz ma is szíved szerint való férfiakat, hogy azok bátran és bölcsen kormányozzák Egyházadat!'


Forrás ~ Internet

 
 
SZENT MIKLÓS PÜSPÖK ' AZ AJÁNDÉKOZÓ SZERETET SZENTJE'
   
Szent Miklós püspök ~ december 6.

Szent Miklós püspök az ajándékozó szeretet szentje. Életével megmutatta az Isten országa felé vezető utat. Ezen az úton  szeretnénk mi is járni, és hirdetni Isten Országának jelenvalóságát.

MIKLÓS gazdag családba született, és már gyermek korától biztosítva volt számára a vallásos nevelés. Bébi koráról tartja a hagyomány, hogy böjti napokon csak egyszer szopott. Nagyobb korában nem követte társait azok szilaj szórakozásaiban, inkább templomokat látogatott. Amikor szülei elhunytak, gazdag örökségét jóra igyekezett használni.

Egy elszegényedett nemes ember élt akkoriban városában, aki három szép leányát nem tudta kiházasítani vagyon hiányában. Amikor Miklós erről tudomást szerzett, egymás utáni éjszakákon egy-egy zacskó aranyat dobott be titokban hozzájuk. Az elsőt a boldog apa még égi ajándéknak képzelte, de a harmadiknál megleste szentünket. Lábaihoz borulva köszönte meg a jóságot, ez persze nagy zavarba hozta Miklóst, aki szeretett volna ismeretlen maradni.
Törökország területén a lyciai Myrában éppen püspökválasztás volt, amikor Miklós a templomba bement, és a Szentlélek sugallatára ekkor őt választották püspökké.

Ekkoriban történt, hogy egy viharba került hajó legénysége a végveszélyben kétségbeesetten fohászkodott Miklós püspök segítségéért. Feltűnt a zűrzavarban ekkor egy ismeretlen - mondja a legenda, aki a hajó órában megjavította és beállította a vitorlázatot és kötélzetet. Segítségével a hajó hamarosan partot ért, megmenekültek. Ekkor azonban az idegen nyomtalanul eltűnt. A hálás hajósok a templomba mentek menekülésüket Istennek megköszönni, és ott döbbentek rá, hogy az ismeretlen segítő Miklós püspök volt, akit segítségül hívtak.

Hallotta egyszer Miklós püspök, hogy ki akarnak végezni városában három ártatlan embert, ugyanis a helytartó szemet vetett vagyonukra. Miklós futva hagyta magukra a császár éppen nála levő küldötteit, erőszakkal akadályozta meg a kivégzést. Amikor a küldöttek dolgukat kiválóan elvégezték, és visszatértek a császárhoz, jó munkájukat a császár hálásan megjutalmazta. Az udvari intrika azonban nem nézte jószemmel sikerüket, hamis vádakkal börtönbe juttatták őket, sőt már kivégzésüket is kitűzették. A császári küldöttek ekkor, visszaemlékezve Miklós püspök hősies segítőkészségére, reménytelenségükben szentünkhöz fohászkodtak. A segítség ekkor sem maradt el.

Szent Miklós megjelent álmában Konstantin császárnak és ráparancsolt, hogy a három küldöttet még az éjjel bocsássa szabadon. Konstantin személyesen nem ismerte Miklós püspököt, nem is akart az álomnak engedelmeskedni. Mivel nem tudott már tovább aludni, felkelt, és még az éjjel elment a császár az ítéletet hozó bíróhoz. Meglepetésükre a bíró ugyanazt a látomást álmodta. Nekiláttak ezért, gyorsan újravizsgálták az ügyet, és kiderült, hogy a három hivatalnok ártatlan. Hálás szívvel mentek Miklós püspökhöz köszönetet mondani.

Nagyon idősen, halálát közeledni érezve, Miklós egy angyal segítségével tudott a betegség fájdalmai felett uralkodni. Istennek ajánlva lelkét, szép halállal halt meg 350 körül. Myrában temették el, azonban egy török támadás feldúlta sírját. A keresztesek felszabadították Myra városát, ekkor találták meg csontjait. Kegyelettel vitték biztonságos helyre, Itáliába, Bari városába. A 10. századtól terjedt el tisztelete.

Példája:segíts másokon!

'Irgalmas Istenünk, alázattal kérünk, Szent Miklós püspök közbenjárására engedd, hogy minden veszedelemben oltalmat találjunk nálad, és az üdvősség útján akadálytalanul haladjunk előre!'

Forrás ~ Internet


SZENT BORBÁLA

Szent Borbála szűz és vértanú ~ december 4.

Szent Borbála a magyar középkor egyik legismertebb szentje és vértanúja, aki Nikodémiában élt az i.sz. 4. században. Előkelő pogány úrnak, Dioscurosnak volt a lánya. Legendáját az Érdy-kódex rögzítette. E szerint Dioscuros nagyon féltette szép és okos leányát a keresztény vallástól, ezért egy félreeső, magányos toronyba záratta. Borbála azonban fogságában hírt kapott Origenes alexandriai bölcsről, és írt neki, kérve, hogy ismertesse meg Krisztus tanításával. Origenes elküldte hozzá Bálint nevű papját, aki titokban megkeresztelte. Apja, hogy kedvébe járjon leányának, fürdőházat építtetett neki. Borbála azonban az ott álló bálvány szobrát összetörte, és a falba még egy harmadik ablakot is vágott, hogy az a Szentháromságra emlékeztesse. Dioscuros erre féktelen haragra gerjedt, és meg akarta ölni a lányát, aki a pusztába menekült előle, de két pásztor visszahurcolta. Erre a pogány férfi apához méltatlan kegyetlenséggel megkínoztatta Borbálát, majd elküldte a császárhoz, hogy ítélje halálra. Maximianus felszólította a szüzet, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek, s mikor azt megtagadta, újra megkínoztatta, majd börtönbe vettette. A fogságban Jézus megjelent a szenvedőnek mennyei vőlegényként, vigasztalta, erősítette. Erre a lány testéről eltűntek a kínzások nyomai. Másnap a császár ezt a pogány istenek segítségének tulajdonította, s amikor feltevése ellen Borbála tiltakozott, égő fáklyát dobott az arcába, majd meztelenül kergette végig a város utcáin. Imádságára Isten angyala ruhával borította be az ártatlan szűz testét. Maximianus dühe emiatt csak fokozódott, halálra ítélte, és a kivégzést a lány apjára bízta, aki lefejezte. Hazatértében azonban a 'mennyből tűz szálla reá és megemészté őtet.' A legenda alapján Borbála a jó halál, a bányászok, a tüzérség, várak, erődök védőszentje, akit pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel szoktak megörökíteni.

'A vértanú szűz alakja és tisztelete olyan erővel sugárzik mintegy másfél évezreden át, ami fölér a történeti adatokkal. Borbála Krisztus tiszta tükre volt, ezért képes sugározni az örök szentség világosságát.'

Forrás ~ Internet

DAMASZKUSZI SZENT JÁNOS

Damaszkuszi Szent János áldozópap és egyháztanító december 4.

'Adventi utunkon szilárd alapot keresve akarunk haladni, Ez a szikla alap Jézus, vele akarunk találkozni, amikor születésének ünnepére készülünk. Damaszkuszi szent János a himnusz költészetben, amikor a korábbi nagy teológusok írásait rendszerezte, irodalmi tevékenységében ezt a szikla alapot mutatta fel kortársainak, és rajtuk keresztül nekünk.'

DAMASZKUSZI SZENT JÁNOS keresztény állami hivatalnokcsaládból született Damaszkuszban, 622-ben. Filozófusnak tanult, igen eredményesen egy Kozmász nevű szicíliai szerzetestől, akit a család egy kalifa fogságából szabadított ki és fogadott be. Tanulmányai befejeztével valószínűleg apja hivatalát foglalta el.

726-ban a császár rendelete bálványimádásnak minősítette a szentképek tiszteletét. Ezzel 120 évig tartó képrombolási harc kezdődött. János vitairatokat szerkesztett a képek tiszteletének védelmében. Lemondva világi életéről, vagyonáról, előkelő állásáról,
a Jeruzsálem melletti Szent Szábbász kolostorban szerzetes, majd pap lett. Prédikációival és írásaival ő lett a keleti egyház utolsó nagy egyházdoktora. Sok könyve elsősorban a képrombolók elleni vitairat volt.

Alázatossága példaszerű volt, erre sok próbatételben adta bizonyságát, de az is mutatja, hogy írásaiban magáról, dicsőségéről semmit sem írt. Haláláról sem tudunk semmit, valószínűleg Jeruzsálemben halt meg 749. december 4-én. A képrombolók 754-ben 'kiközösítéssel' ítélték el, és csak 787-ben a Niceai egyetemes zsinat ismerte el érdemeit. XIII. Leó pápa szentünk tiszteletét az egész Egyházra kiterjesztette.

Példája: dolgodat szorgalmasan végezd, ne követeljed a magad dicsőségét!

'Istenünk, kérünk, add, hogy Szent János áldozópapod könyörgése segítsen minket, és az igaz hit, melyet ő oly buzgón tanított, legyen mindenkor világosságunk és erősségünk!' Amen.
Forrás ~ Internet
 

XAVÉRI SZENT FERENC A MISSZIÓK VÉDŐSZENTJE

 Xavéri Szent Ferenc áldozópap ~ december 3.

Szent Ferenc, a missziós pap, Istent mutatta fel azokon a területeken, ahova eljutott. Isten hegyére, Isten lakomájához vezette a népeket. Adventi utunkon mi is szeretnénk meglátni azokat, akik körülöttünk éhezik és szomjazzák Isten igéjét.

FERENC 1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt.
 
Párizsban tanult, és csak nehezen tudta megoldani, hogy egy rosszszándékú tanára hatására az erényes életútjáról le ne térjen. Szerencséjére egy másik tanára keze alá került, aki nagyon nagytudású és jámboréletű volt, az ő vezetésével egyetemi tanár lett.
Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja.
 
A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: 'Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!' Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek.
 
A portugál király kérésére és Loyolai Szent Ignác döntése alapján hosszú fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kolégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba.
Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben meghalt 1552 -ben. Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje.

Példája: tanulj, légy szorgalmas!

'Istenünk, ki Xavéri Szent Ferenc igehirdetésével sok népet térítettél az igaz hitre, kérünk, add, hogy híveid lelkében ugyanolyan buzgó hit éljen, mint őbenne, és Egyházad mindenkor örvendhessen gyermekei sokaságának!' Amen.

Forrás ~ Internet