Oldalak


HIMNUSZ AZ APRÓSZENTEK TISZTELETÉRE

Ártatlan apró vértanúk
dicsőítsen ma szent dalunk!
A föld elvesztett, s könnye hull
az ég elnyert, s örömre gyúl.
Megölt a vad, gonosz király,
de Alkotónk szent karja várt,
hogy országába fölvegyen,
hol fény s öröm vár szüntelen.

Halálotok gyöngyként ragyog
Krisztus körül, ártatlanok,
kétévesek sem voltatok,
s már mennybe vittek angyalok.
Ó város, szentté tett az ég
mint Megváltónk szülőhelyét,
kinek mint zsenge áldozat
első mártírvér itt fakad.

Állnak királyi trón előtt
tündöklő fényruhában ők,
ingecskéjüknek bíborát
a Bárány vére mosta át.
Jézus, neved legyen dicső,
kit földre szült a Szűz szülő,
Atyádnak s Lelkednek veled
örök dicsőség, tisztelet! Amen.

Forrás ~ Internet


APRÓSZENTEK NAPJA ~ DECEMBER 28.

Azok a betlehemi gyermekek, akiket Heródes király megöletett Jézus születése után. Amikor Heródes rájött, hogy a napkeleti bölcsek nem tértek vissza hozzá, Betlehemben és környékén megöletett minden 2 év alatti fiúgyermeket (Mt 2,16-18). A két éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a bölcsek csillagának feltűnési ideje vezette a királyt. Mivel sem a lakosság számát, sem a fiúgyermekek arányát nem ismerjük, az áldozatok számára nézve csak óvatos becslésekbe bocsátkozhatunk, s számukat 20-30-ra tehetjük. A hagyomány Betlehemben, a születési barlang közelében tudott az Aprószentek sírjairól, s e barlangot 1962-ben újra megtalálták. Máté evangéliuma a betlehemi gyermekgyilkosságban Jeremiás jövendölésének beteljesedését látta meg. Tiszteletük az ősi időkre megy vissza.

Példájuk: Istenért mindent vállalnunk kell!

'Istenünk, a te Szent Fiad eljövetelét az Aprószentek nem szavukkal, hanem halálukkal hirdették; kérünk, segíts minket, hogy a hitet, amit nyelvünkkel vallunk, a tetteink is hirdessék!' Amen.

Forrás ~ Internet


HIMNUSZ SZENT JÁNOS APOSTOL TISZTELETÉRE

Szűzi őrzője a legtisztább Szűznek,
szent hirdetője az örök Igének,
szolgáid lelkét tisztítsd meg a rossztól,
János apostol!

Égi forrásból eredő folyamként
futva kiáradsz a kiaszott földre,
és amit kebled merít a kebelből,
már ki is osztod.

Föld ékessége, dicsősége mennynek,
esdj megbocsátást gonoszságainkra,
szent tanításod csodálatos titkát
fejtsd ki előttünk!

Láttad a titkot, az Atya Igéjét,
s földünkre öntöd a hit áldott fényét;
jöjj, vezess minket, hogy teveled áldjuk
majd az örök Fényt!

Zengjen örökké hála Krisztusunknak,
Szűz Máriától született Urunknak,
ki az Atyával és a Szentlélekkel
egy örök Isten! Amen.

Forrás ~ Internet


SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA ~ DECEMBER 27.

Szent János apostol volt a 'szeretett tanítvány', a negyedik evangélium és a Jelenések könyvének szerzője. Testvérével, Jakabbal első követői voltak Jézusnak. Anyjuk volt az, Salome, aki kérte Krisztust, hogy egyik fia jobbról, a másik balról üljön majd Isten országában. Nem tudták, mit kérnek.

Péterrel Jánost küldte előre Jézus, hogy az utolsó vacsorát elkészítsék. János volt az aki a vacsora alatt Jézus mellett volt az asztalnál. Neki mondta meg Jézus, ki az aki elárulja majd. Ott állt a kereszt alatt, az ő gondjaira bízta Máriát, akit gyámanyjául rendelt. A sírhoz is elsőnek szaladt az asszonyok híradására. A Galileai tengernél elsőnek ismerte fel Jézust, őrá mondta az Úr: 'Akarom, hogy ő így maradjon'.

Jeruzsálemben tartózkodott a kb. 50-ben megtartott apostoli zsinatig, Szent Pál úgy keresi fel, mint az Egyház egyik oszlopát. Ezután Kis-Ázsiában terjesztette a hitet, Efezusban élt. Domiciánus császár forró olajba dobatta, de sértetlen maradt.

Patmoszba száműzték, öregkorában már prédikálni sem tudott, csak azt hajtogatta: 'Fiacskáim, csak szeressétek egymást' ugyanis ezt tanulta az Úrtól, és ez önmagában is elégséges - magyarázta.

Efezusban csendesen halt meg, körülbelül 100 táján. Ő az egyetlen apostol, aki nem lett vértanú. A 4. századtól Keleten is, Nyugaton is ünneplik.

Példája: szeretetünkről ismernek meg minket!

'Istenünk, ki Szent János apostol által föltártad előttünk Igéd titkait, kérünk, add, hogy amit ő oly nagyszerűen megírt, azt értelmünk kellő fölkészültségével fogadjuk be!' Amen.

Forrás ~ Internet

SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ ~ DECEMBER 26.

István görög nyelvű zsidó családból származik. Fiatalon találkozott Jézussal és tanítványa lett. Hűen követte a Megváltót és tanítását. Példamutató, elismert tagja volt az őskeresztény közösségnek. A kereszténység terjedésének velejárója volt, hogy pogány, nem zsidó népek is Jézus-hívők lettek. A hellén kultúrához földrajzi közelsége miatt hamar eljutott az igaz hit. A legelső egyházon belüli megoldandó problémák egyike volt a görög nyelvű és a jeruzsálemi keresztény közösségek között támadt alamizsnaosztás vita. A görög nyelvű hívek úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják, a jeruzsálemi hívek a saját híveiket előnyben részesítik az özvegyeknek szánt alamizsna szétosztásakor. Az apostolok a probléma megoldására megbíztak hét hellén férfit, hogy hazájukban az asztalt szolgálják, imádsággal és igehirdetéssel. Ezen hét diákónus egyike volt István. István lelkiismeretesen, nagy buzgósággal végezte feladatát, Isten elhalmozta kegyelemmel és csodákat, jeleket tett a nép körében. Bölcsességben felülmúlta a másik hat diákonust, ő hirdette a legnagyobb erővel és hittel Isten igéjét. Hite erős volt és megingathatatlan.

'Kérünk, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diákonus vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni' Amen.

Forrás ~ Internet
 
KARÁCSONYI HIMNUSZ
Nemzetekre fény hasadt,
Kik halálos árny alatt
Sötétségben ültenek.
Vigadozz szegény világ,
Mert a Szűz ma Kisfiát
Számotokra szülte meg.
Im, hogy bűnöst fölsegítsen,
Vállaljon az Ember-Isten
Emberségünk nyomorát.
Ki nem örvend, ki nem újjong,
S nem csodálja ezt az újdon
Új kegyelmet és csodát?

Mi volna édesebb,
Mi van mélységesebb,
Mint ez a nagy Titok?
Légy hát háládatos,
Mert oly csodálatos,
Amit az Úr adott.

Föl nem fejti kényes elme,
Amit itt az Úr kegyelme
Kötött nekünk, a bogot.
Megáll eszem a hogyannál,
Ám tudom: több Isten annál,
Miz eszemmel fölfogok.

Ó fölséges
Isteni gondolat!
Minden véges
Emberit meghalad.
Rügy az Áron
Nyeste száron:
Szűz kelyhen fiu fakad.

Épségében
Nem érte bántalom,
Szépségében
Marad a szűz szirom,
Foganásban,
Fakadásban,
Fehér, mint a liliom.

Mária, tenger csillagfénye,
Hajótöröttek reménye
Isten után egymagad,
Nézz le hozzánk, kérünk téged,
Nézd az álnok ellenséget,
Mely dühével ránk szakad.

Te adsz erőt, te töröd meg
Kevélységét az ördögnek
Fiad által, jó Anya.
Meg ne rontson, megoltalmazz,
Ama kurta, borzadalmas
Utolsó szentencia.

 Szentviktori Ádám 1130 - 1192

Fordította - Sík Sándor

Forrás ~ Internet

ÚRVÁRÓ HIMNUSZ

Világ váltsága, Krisztusunk,
Atyának egyszülött Fia,
szent születésed mily csoda,
megelőz minden kezdetet.

Atyádnak fényessége vagy,
e földön egyetlen remény:
a nagyvilág hozzád kiált,
hallgasd meg szolgáid szavát.

Ó, Üdvözítő, ne feledd,
hogy szűz Anyától testedet
magadra öltve közülünk,
egy lettél egykor mivelünk.

Így tanúsítja ez a nap,
mely minden évben visszatér:
az Atya küldött el közénk,
a világ üdvösségeként.

Őt áldja ég, föld, tengerek,
mindaz, mi bennük létezik,
jöttöd szerzőjét áldva most
dicsérő dalban zengenek.

Mi is, kiknek kicsorduló
szent véred adott életet,
ma születésed ünnepén
új dallal hódolunk neked.

Jézus, magasztal énekünk,
ki Szűztől születtél nekünk:
Atyádat és Szentlelkedet
örökre dicsérjük veled. Amen.
 
Forrás ~ Internet

KARÁCSONYI HIMNUSZ

Ó népek Megváltója, jöjj,
hadd lássuk a Szűz Gyermekét!
Egész világ, ámulva nézz:
Istenhez méltó születés.

Nem férfi magvából fogant,
de Szentlélektől titkosan:
az Úr Igéje testet ölt,
mint szűz méhben termett gyümölcs.

A Szűz várandós anya lett,
szemérme sértetlen maradt,
fénylő erényei között
Isten, mint templomban lakik.

Most hagyja el a nászszobát,
a tisztaságos palotát!
Két-természetű Óriás,
indulj utadra lelkesen!

Atyának egyenlő Fia,
végy testet: indulj győztesen,
Testünknek gyengeségeit
örök erőddel izmosítsd.

Ragyog már jászlad trónusa,
új fényt lehel az éjszaka,
s ezt nem oltja semmi éj,
a hit táplálja sugarát.

Krisztus, legkegyesebb Király,
dicsérünk téged és Atyád,
s a Lelket, a Vigasztalót
most és örök időkön át. Amen.
 
Szent Ambrus

Fordította: Farkasfalvy Dénes

Forrás ~ Internet

ADVENTI VÁRAKOZÁS

Jöjj el, népek várakozása, Úr Jézus,
örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel!
Nagy szükségünk van tanácsra,
segítségre, oltalomra.

Ha saját erőnkből akarunk választani
jó és rossz között,
könnyen tévedésbe esünk,
s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk.
Ha jók szeretnénk lenni,
hiányzik belőlünk az erő és a bizalom.
Amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak,
gyakran gyöngének bizonyulunk
és alulmaradunk.

Jöjj, Uram, világosítsd meg vakságunkat,
jöjj segítségére a gyarló, gyönge embernek!
Jöjj el, isteni dicsőség fénye!
Jöjj el, isteni erő és bölcsesség:
tedd fényessé éjszakánkat,
oltalmazz a veszélyben,
tedd látóvá vakságunkat,
vezess kezeddel fogva minket,
hogy hűségesen,
szent akaratod szerint járjunk
földi zarándokutunkon,
míg végül fölveszel az örök hazába,
amelyet te alapítottál és magad építettél föl!
Amen.

 Clairvaux-Szent Bernát

Forrás ~ Internet


'A Krisztusban rejlő titok felismerése'

Akármennyi titkot és csodát fedeztek is már föl a szent egyháztanítók, és tudtak meg a szent életű lelkek ezen a földön, még sokkal több az, amit sohasem mondtak el, sőt soha fel sem fogtak.
Éppen ezért még sok mélységet kell feltárni Krisztusban, mert ő olyan, mint a gazdag aranybánya, amelynek szerteágazó tárnájában végtelenül sok kincs rejlik. Akármilyen mélyre is ásson benne valaki, sohasem ér a végére, sőt minden egyes elágazásban itt is, ott is új ereket, új kincseket fog találni.

Ezért mondja Szent Pál magáról Krisztusról: 'Benne rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse' (Kol 2, 3). Ezekbe a kincsekbe nem tud behatolni, nem képes hozzájuk eljutni a lélek, hacsak nem megy előbb keresztül a belső és a külső szenvedések sűrűjén. Nem érheti el az ember, hacsak nem kapott Istentől számos értelmi és érzékelhető kegyelmet. Sok és hosszas lelki gyakorlatnak kell ezt megelőznie.

Hiszen mindezek alacsonyabb fokok a lelki életben, és csak előkészületül szolgálnak Krisztus titkainak mélyebb ismeretéhez, amely a legmagasabb rendű bölcsesség, amelyre ebben az életben szert tehetünk.

Ó, bárcsak megértené már végre-valahára minden ember, hogy nem lehet eljutni Isten gazdagságának és bölcsességének teljességére, hacsak a lélek előbb végig nem járja a szenvedések és szorongások sűrűjét is úgy, hogy a lélek azután ebbe helyezze örömét, s erre irányítsa vágyait. Az a lélek, amelyik igazán óhajtja ezt az isteni tudást, az előbb a szenvedést vállalja a keresztek sűrűjében.

Ezért buzdította Szent Pál az efezeusiakat, hogy 'ne csüggedjenek a megpróbáltatások közepette' (vö. 3, 13), és hogy legyenek erősek és szilárdak, mert 'csak a szeretetben gyökeret verve és alapot vetve tudják majd felfogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység: megismerik Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, hogy beteljenek az Isten egész teljességével' (vö. Ef 3, 17).

Mert a kereszt az a kapu, amelyen át bejuthat az ember ennek a tudásnak a gazdagságába. Ez a kapu azonban igen szűk. Csak kevesen óhajtanak ezen a kapun belépni, noha sokan szeretnék a kincsek ismeretét élvezni, ehhez azonban csak a kapun keresztül lehet eljutni. 

 Keresztes Szent János áldozópapnak a 'Szellemi páros ének' című művéből.

Forrás ~ Internet 


KERESZTES SZENT JÁNOS - DECEMBER 14.

A spanyolországi Fontiverosban született 1542 körül. Miután bizonyos időt töltött el a karmelita rendben, 1568-ban Avilai Szent Teréz tanácsára a szerzetesek közül elsőként csatlakozott a megújított rendhez, amelyért sokat fáradozott és dolgozott. Ubedában halt meg 1591. december 14-én az életszentség és a bölcsesség dicséretreméltó jeleivel gazdagon. Ezt legjobban a lelki életről szóló munkái bizonyítják.

'Istenünk, te Keresztes Szent János áldozópapot és egyháztanítót a tökéletes önmegtagadás és a kereszt nagy szeretetére nevelted. Engedd, hogy kitartóan kövessük példáját, és eljussunk dicsőséged boldog szemlélésére az örökkévalóságban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet
 
HIMNUSZ A GUADALUPEI BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁHOZ
 
 Akit föld, tenger és egek 
imádva, áldva zengenek: 
a hármas mindenség Urát 
Mária méhe fogja át.
 
Kit mindenek, a hold s a nap 
örök Uruknak vallanak, 
a Szentlélekkel áthatott 
leány testében nyugodott.
 
Áldott vagy, boldog Szűzanya! 
Mindennek teremtő Ura, 
bár tenyerén a nagyvilág, 
szent méhed rejtekébe szállt.
 
Míg égi követ érkezik, 
a Lélek megtermékenyít, 
s kit minden nép áhítva várt, 
közénk bensődből árad át.
 
Jézus, magasztal énekünk, 
kit tiszta Szentszűz szült nekünk, 
Atyáddal és a Lelkeddel is 
örökre áld dicséretünk. Amen.
 
Forrás ~ Internet

 
 
GUADALUPEI BOLDOGSÁGOS SZÁZ MÁRIA - DECEMBER 12.

1539. december 9-én a Tepeyac-dombon, amely Mexikóváros közelében, a jelenlegi Mexikó állam területén van, Szűz Mária megjelent egy egyszerű indiánnak, Juan Diego Cuauhtlatoatzin-nak, és egy templom építését kérte, hogy ott anyai jóságát megmutathassa. Juan Diego köpenyén, amelyben a Szűzanyától küldött virágokat vitte a püspöknek, csodálatos módon megmaradt a Szűzanya képe. Ezt a keresztények azóta is nagy áhítattal tisztelik. Isten Szent Szülője és az Egyház anyja ezen a tiszta hitű férfiún keresztül minden népet hív Krisztus szeretetére. II. János Pál pápa a Guadalupei Boldogságos Szűz Mária ünnepét 2002-ben az egész Egyházra megülni elrendelte.

'Istenünk, irgalmas Atyánk! Te népedet Fiad szentséges Anyjának különleges védelme alá helyezted. Add, hogy mindazok, akik a Guadalupei Boldogságos Szűz Máriát segítségül hívják, az igazság és béke útján mindig buzgó lélekkel munkálják a népek fejlődését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

ADVENTI HIMNUSZ

Figyelmezz, Izrael Ura,
Ki ülsz a Kerubok felett,
Jelenj meg Efraim előtt,
Jöjj, támaszd fel hatalmadat!

Nemzetek Megváltója, jöjj,
Szűznek szülötte, jöjj közénk,
Ámuljanak a századok:
Istenhez illő születés!

Nem férfiú magva hozott,
Titkos lehellet ád nekünk:
Isten Igéje testbe vált,
S a szűzi méh virága vagy.

Kelyhe gyümölcsöt bontogat,
Szemérme bár bontatlan áll,
Erénye tisztán tündököl:
Isten járja e templomot.

Szemérme mint királyi ház:
E nászteremből lép elő,
Mint kettős lényű óriás,
S vígan repes az út elé.

Kijössz Atyádnak mélyiről,
Bemégy Atyádnak mélyire.
Leszállasz mind a poklokig,
Felszállasz Isten székeig.

Ki az Atyának mása vagy,
Ölts testet, győzelmed jelét.
Testünket, a gyámoltalant,
Tegye acélossá erőd.

Már fénylik Jézus jászola,
Új fényt lehel az éjszaka.
Ezt immár meg ne rontsa éj,
Nem-szűnő láng legyen a hit.
 
Szent Ambrus

Fordította: Sík Sándor
 
Forrás ~ Internet

 'Nemde én a te Anyád vagyok?'

Isten a kicsinyeket felmagasztalta (Lk 1, 52). Az Atyaisten figyelme a szegény bennszülött mexikói férfi, tudniillik Juan Diego felé fordult, akit megajándékozott a Krisztusban való újjászületéssel. Megadta neki, hogy Szűz Mária arcát szemlélhesse, és segítségére legyen az amerikai kontinens evangelizálásában.

 Ebből világosan kitűnik, hogy mennyire igazak azok a szavak, amelyeket Szent Pál apostol az üdvösség munkálásával kapcsolatban hirdetett: Azt választotta ki az Isten, ami a világ előtt alacsonyrendű és megvetendő, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik látszanak valaminek (1 Kor 1, 28-29).

Szent Juan Diego, aki a Cuauhtlatoatzin nevet kapta, amely Beszélő Sas-t jelent, 1474 táján született a Texcoco-nak nevezett tartományban. Házasságkötése után az Evangélium követésére vállalkozva, feleségével együtt megkeresztelkedett. Minden szándéka az volt, hogy hite szerint él, és Isten, valamint az Egyház szolgálatára szenteli magát.

1531. decemberében, amikor úton volt a Tlatilolco helységbe, a Tepeyac-dombon megjelent neki az Istenanya, és azt parancsolta, hogy kérje meg a mexikói püspököt: építsenek templomot a jelenés helyén. A főpásztor, komolyan véve a bennszülött férfi kérését, bizonyítékot kért tőle, hogy a csodálatos esemény valóban megtörtént-e.

December 12-én a Szent Szűz ismét megjelent Juan Diegónak. Megvigasztalta őt, és meghagyta neki, hogy menjen el a Tepeyac-dombra, szedjen ott virágokat és hozza azokat magával. Bár téli hideg és szárazság is volt, a szent ember gyönyörű virágokat talált ott, amelyeket köpenyébe burkolva elvitt a Szent Szűzhöz. A Szűzanya megparancsolta neki, hogy a virágokat, mint az igazság bizonyságát, adja át a püspöknek. Juan Diego a püspök elé állt, kinyitotta köpenyét és a virágok a földre hullottak, köpenyén pedig a Guadalupei Szűz vonásai tűntek elő. Guadalupe ettől az időtől kezdve lett a nemzet lelki központja.

Miután Juan Diego templomocskát épített az Ég Királynője tiszteletére, nagy buzgóságtól indíttatva mindent elhagyott, és életét annak a kis szentélynek őrzésére és a zarándokok fogadására szentelte. Életszentsége az imában és a szeretet gyakorlásában mutatkozott meg. Mindehhez erőt merített az Üdvözítő eucharisztikus lakomájából, a Megváltó édesanyjának tiszteletéből, az Anyaszentegyházzal való közösségből és a püspökök iránti engedelmességből. 

Mindazok, akik ismerték őt, csodálták benne az erények ragyogását, különösképpen a hit, a remény, a szeretet és az alázat megnyilvánulásait, valamint a földi dolgok megvetését. Juan Diego a mindennapi élet egyszerű keretei között hűségesen szolgálta az Evangéliumot, megőrizve bennszülött voltának sajátosságait. 

Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy Isten nem tesz különbséget fajok és kultúrák között, hanem mindenkit meghív. Hogy gyermekévé legyen. Ez a Szent ilyen módon megkönnyítette az utat Mexikó és az Újvilág népe számára, hogy az Egyházban Krisztushoz térjen.

Élete utolsó napjáig Istennel élt, aki 1548-ban hívta magához. A róla való megemlékezés, amely mindig a Miasszonyunk guadalupei jelenésével kapcsolatos, évszázadok óta a föld különböző tájain elevenen él. 

 Szent II. János Pál pápa apostoli leveléből

Forrás ~ Internet
 
SZENT JUAN DIEGO, A GUADLAUPEI LÁTNOK - DECEMBER 9.
 
Juan Diego (Cuauhtlatoatzin) a jelenlegi Mexikó állam területén bennszülött indiánok törzséből született 1474 körül. A Mexikóváros mellett levő Tepeyac-dombon megjelent neki az Istenszülő Szűzanya, és ezt a mélyen hívő, alázatos és buzgó embert arra kérte, hogy a jelenés helyén a Guadalupei Boldogságos Szűz tiszteletére templom épüljön. Ott hunyt el az Úrban, az 1548. esztendőben. Juan Diegót II. János Pál pápa 1991. május 6-án boldoggá, illetve 2002. július 31-én szentté avatta. 
 
 'Istenünk, te a Boldogságos Szűz Máriának néped iránti szeretetét Szent Juan Diego által is megmutattad. Közbenjárására add meg nekünk, hogy Szűzanyánknak Guadalupéban adott intelmeit kövessük, és így akaratodat szüntelenül teljesítsük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet
 
SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS ~ IMMACULATE CONCEPCION

A 'szeplőtelen fogantatás' kifejezés hallatára még katolikus hívők is sokszor Jézus szűzi fogantatására gondolnak, de itt Mária kegyelmi kiváltságáról van szó. A szeplőtelen fogantatás - latinul 'conceptio immaculata', teológiailag az emberi élet továbbadásának természetes folyamatában olyan fogantatás, amelyet Isten megőriz az áteredő bűntől. Az üdvösség történetében egy ilyen eset van: Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen fogantatása. A hagyomány alapján IX. Pius pápa 1854. XII. 8: az Ineffabilis Deus bullában, ex cathedra döntéssel dogmaként hirdette ki, hogy Mária életének első pillanatától fogva mentes volt az áteredő bűntől, és a megszentelő kegyelem állapotában volt. Mária különleges módon részesült a krisztusi megváltásban, s így számára Isten elővételezte a kegyelmi állapotot.
 
BŰN NÉLKÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária,
könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!
Mária Szeplőtelen Szíve, fogadj el,
amint vagyok és tégy olyanná,
amilyenné Te kívánsz engem tenni.

Mária, Anyám vagy, én a Tied vagyok.
Mária, Te Királynőm vagy, szolgálok Neked.
Mária, Te Úrnőm vagy, engedelmeskedem Neked.
Mária, Te tanítóm vagy, hallgatok Rád.
Mária, Te csillagom vagy, követlek Téged.

Mária, Te erőm vagy, Veled együtt küzdök.
Mária, Te oltalmam vagy, Rád bízom magam.
Mária, Te szentélyem vagy, Szeplőtelen
Szívedben elrejtőzve akarok élni, szeretni,
szenvedni Jézusért és meghalni. Amen.
 
A SZEPLŐTELENÜL FOGANTATOTT MÁRIA DICSÉRETE

Egészen szép vagy, Mária!
És az eredeti bűn foltja nincs terajtad!
Te Jeruzsálem dicsősége! Te Izrael öröme!
Te népünk tisztessége! Te bűnösök pártfogója!
Ó Mária! Ó legbölcsebb szűz, legkegyesebb anya!
Imádkozzál érettünk, légy a mi közbenjárónk
Urunk Jézus Krisztusnál. Amen.


ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, SZENT ANNA LEÁNYA

Üdvözlégy Mária, Szent Anna asszony leánya, kegyelemmel teljes.
Az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között
és áldott a te anyád, Szent Anna,
akitől minden bűn és szeplő nélkül születtél,
és tőled született az élő Isten áldott,
Szent fia, Jézus. Asszonyunk szűz Mária,
Istennek Szent Anyja, és dicsőséges Szent Anna,
imádkozzatok érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária,
könyörögj érettünk, akik Hozzád menekülünk! Amen.

Forrás ~ Internet
 
A SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS DOGMÁJA ~ IX. PIUSZ PÁPA 1854.

 A Szeplőtelen Fogantatás dogmáját IX. Piusz pápa hirdette ki 1854-ben. Üdvtörténeti jelentősége miatt a szent hagyomány alapján IX. Pius pápa 1854. december 8-án az Ineffabilis Deus bullában, ex cathedra döntéssel dogma-ként hirdette ki, hogy 'A Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt.' Vagyis, Mária különleges módon részesült a krisztusi megváltásban, s számára Isten elővételezte a kegyelmi állapotot, hogy mentes legyen az áteredő bűntől. A szeplőtelen fogantatás kifejezés hallatára még katolikus hívők is sokszor Jézus szűzi fogantatására gondolnak, de itt Mária kegyelmi kiváltságáról van szó.
 
Forrás ~ Internet
 
Szavaid kedvességével simogasd a népet!

Magadra vállaltad a papság rendjét, és az Egyház kormányánál ülve irányítod ezt a hajót a hullámok ellenében. Tartsd erősen a hit kormánylapátját, hogy meg ne zavarhassanak téged e világ súlyos viharai. A tenger ugyan nagy és végeláthatatlan, de ne félj, 'mert tengerek fölé ő rakta alapját, ő állította folyóvizek fölé' (Zsolt 23, 2).

Méltán mondhatjuk tehát: az Úr Egyháza megingathatatlanul fennmarad a világ annyi sok forrongása közt is, és mint apostoli sziklára emelt épület, rendíthetetlen alapjával kitart a dühöngő tenger támadásaival szemben. Csak mossák a hullámok, de nem rendítik meg; és bár a világ elemei hozzácsapódva gyakran nagy robajjal visszhangzanak, mégis övé marad az üdvösség biztos kikötője, hogy oda mindig befogadhassa a bajbajutottakat. 

És, bár hánykolódik a tengeren ez a hajó, ugyanakkor előre is halad a folyókban; s itt vajon nem azokra a folyókra kell-e gondolnunk, amelyekről meg van írva: 'Harsogva zúgnak a folyamok?' (Zsolt 92, 3) Hiszen vannak folyók, amelyek annak szívéből fakadnak, aki Krisztustól kapott italt, és Isten Szentlelkének a forrásából merített. Ezek a folyóvizek, amikor a léleknek juttatott kegyelemtől kiáradnak, harsogva zúgnak.

Van olyan folyó is, amely hegyi patakként zúdul rá megszenteltjeire, van olyan zúgó áradat is, amely megörvendezteti a békés és nyugodt lelket. Mindaz, aki ennek a folyónak teljességéből merített, fölemeli szavát, mint János evangélista, mint Péter és Pál, és miként az apostolok hangos szóval elterjesztették az egész földkerekség határáig az evangélium örömhírének üzenetét, úgy ez is hirdetni kezdi az Úr Jézus evangéliumát.

Vedd tehát Krisztustól te is azt a megbízatást, hogy terjedjen a te szavad is, gyűjtsd össze Krisztus vizét, amely dicséri az Urat, és gyűjtsd össze sok helyről azt a vizet is, amelyet prófétai felhők árasztanak.

Mindenki, aki vizet gyűjt a hegyekből, és azt magához vonzza, avagy merít e forrásokból, az maga is esőt kezd permetezni, miként a felhők. Töltsd el hát lelked mélyét, hogy nedves legyen földed, és nyerjen vizet saját forrásodból is.

Aki így sokat olvas és meg is érti azt, az megtelik, és aki telve van, az másokat is öntöz. Ezért mondja a Szentírás: 'Ha tele vannak a felhők, esőt hullatnak' (Préd 11, 3). Legyenek tehát szavaid gördülékenyek, legyenek tiszták, legyenek világosak! Erkölcsi fejtegetéseid biztató kedvességgel csengjenek a nép fülében, szavaid kedvességével simogasd a népet, hogy mindig készségesen kövessenek téged oda, ahová vezeted őket.

Szavaid legyenek értelemmel áthatottak! Ezért mondja Salamon: 'Az értelem fegyvere a bölcs ember ajka'; és másutt: 'Ajkaid legyenek értelmes beszédűek'; azaz világítson beszéded bizonyítása, csillogjon annak értelme! Szózatod, fejtegetésed ne szoruljon másoktól jövő megerősítésre, hanem beszéded mintegy a saját fegyvereivel, önnönmagát védje. Ne legyen egyetlen szavad sem, amely veszendőbe megy, vagy amely értelem nélkül cseng.

 Szent Ambrus püspök leveleiből

Forrás ~ Internet

SZENT AMBRUS PÜSPÖK - DECEMBER 7.

A mai Trierben született 340 körül, római eredetű családból. Rómában tanult és Sirmiumban (Sremska Mitrovica) kezdte hivatali pályafutását. 374-ben milánói működése idején, a nép közfelkiáltással püspökké választotta, és december 7-én felszentelték. Püspöki kötelességeit híven teljesítette, különösen a felebaráti szeretetet gyakorolta mindenki iránt. Igaz pásztora és tanítója volt népének. Az Egyház jogait következetesen védelmezte, az igaz hitet írásban és szóban oltalmazta az ariánusokkal szemben. 397. április 4-én, Nagyszombaton halt meg Milánóban.

'Istenünk, te példaképül adtad Szent Ambrus püspököt, hogy katolikus hitet és apostoli bátorságot tanuljunk tőle. Támassz Egyházadban szíved szerinti férfiakat, akik népedet erős lélekkel és nagy bölcsességgel kormányozzák. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet
 

SZENT MIKLÓS PÜSPÖK AZ AJÁNDÉKOZÓ SZERETET SZENTJE

Szent Miklós püspök az ajándékozó szeretet szentje. Életével megmutatta az Isten országa felé vezető utat. Ezen az úton szeretnénk mi is járni, és hirdetni Isten Országának jelenvalóságát.

 Miklós gazdag családba született, és már gyermek korától biztosítva volt számára a vallásos nevelés. Bébi koráról tartja a hagyomány, hogy böjti
napokon csak egyszer szopott. Nagyobb korában nem követte társait azok
szilaj szórakozásaiban, inkább templomokat látogatott. Amikor szülei
elhunytak, gazdag örökségét jóra igyekezett használni.

Egy elszegényedett nemes ember élt akkoriban városában, aki három szép leányát nem tudta kiházasítani vagyon hiányában. Amikor Miklós erről tudomást szerzett, egymás utáni éjszakákon egy-egy zacskó aranyat dobott be titokban hozzájuk. Az elsőt a boldog apa még égi ajándéknak képzelte, de a harmadiknál megleste szentünket. Lábaihoz borulva köszönte meg a jóságot, ez persze nagy zavarba hozta Miklóst, aki szeretett volna ismeretlen maradni.

Törökország területén a lyciai Myrában éppen püspökválasztás volt, amikor Miklós a templomba bement, és a Szentlélek sugallatára ekkor őt választották püspökké.

Ekkoriban történt, hogy egy viharba került hajó legénysége a végveszélyben kétségbeesetten fohászkodott Miklós püspök segítségéért. Feltűnt a zűrzavarban ekkor egy ismeretlen - mondja a legenda, aki a hajó órában megjavította és beállította a vitorlázatot és kötélzetet. Segítségével a hajó hamarosan partot ért, megmenekültek. Ekkor azonban az idegen nyomtalanul eltűnt. A hálás hajósok a templomba mentek menekülésüket Istennek megköszönni, és ott döbbentek rá, hogy az ismeretlen segítő Miklós püspök volt, akit segítségül hívtak.

Hallotta egyszer Miklós püspök, hogy ki akarnak végezni városában három ártatlan embert, ugyanis a helytartó szemet vetett vagyonukra. Miklós futva hagyta magukra a császár éppen nála levő küldötteit, erőszakkal akadályozta meg a kivégzést. Amikor a küldöttek dolgukat kiválóan elvégezték, és visszatértek a császárhoz, jó munkájukat a császár hálásan megjutalmazta. Az udvari intrika azonban nem nézte jószemmel sikerüket, hamis vádakkal börtönbe juttatták őket, sőt már kivégzésüket is kitűzették. A császári küldöttek ekkor, visszaemlékezve Miklós püspök hősies segítőkészségére, reménytelenségükben szentünkhöz fohászkodtak. A segítség ekkor sem maradt el.

Szent Miklós megjelent álmában Konstantin császárnak és ráparancsolt, hogy a három küldöttet még az éjjel bocsássa szabadon. Konstantin személyesen nem ismerte Miklós püspököt, nem is akart az álomnak engedelmeskedni. Mivel nem tudott már tovább aludni, felkelt, és még az éjjel elment a császár az ítéletet hozó bíróhoz. Meglepetésükre a bíró ugyanazt a látomást álmodta. Nekiláttak ezért, gyorsan újravizsgálták az ügyet, és kiderült, hogy a három hivatalnok ártatlan. Hálás szívvel mentek Miklós püspökhöz köszönetet mondani.

Nagyon idősen, halálát közeledni érezve, Miklós egy angyal segítségével tudott a betegség fájdalmai felett uralkodni. Istennek ajánlva lelkét, szép halállal halt meg 350 körül. Myrában temették el, azonban egy török támadás feldúlta sírját. A keresztesek felszabadították Myra városát, ekkor találták meg csontjait. Kegyelettel vitték biztonságos helyre, Itáliába, Bari városába. A 10. századtól terjedt el tisztelete.

Példája:segíts másokon!

'Irgalmas Istenünk, alázattal kérünk, Szent Miklós püspök közbenjárására engedd, hogy minden veszedelemben oltalmat találjunk nálad, és az üdvösség útján akadálytalanul haladjunk előre!' Amen.

Forrás ~ Internet

SZENT MIKLÓS PÜSPÖK - DECEMBER 6.

Szent Miklós a IV. században élt, a kisázsiai Myra városának volt a püspöke, és már halála (343. dec. 6.) után nem sokkal kedvelt szentje lett az egyháznak, a pékek, gabonakereskedők, halászok, diákok, eladólányok, valamint a polgárvárosok patrónusaként tisztelték. Miklós püspök csodáiról számos legenda szól, ezek közül egyik szerint egy elszegényedett nemesemberen segített, aki három lányát tisztességtelen életre akarta kényszeríteni. Miklós, hogy ettől a lányokat megóvhassa, egy éjjelen, titokban, egy arannyal teli kis zsákot tett a nemesember ablakába.

'Irgalmas Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására őrizz meg minket minden veszélyben, hogy biztonsággal járjuk az üdvösség útját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.'Amen.

Forrás ~ Internet
 
 
ISTENEM  SZERETLEK FORRÓN ÉS MÉLYEN

Istenem szeretlek forrón, mélyen,
Nem mert a kárhozatos szörnyű éjen
Gyötrő tűzbe vetsz, ha elhagytalak,
S nem mert egednek édes fényességét,
Szent örömben úszó angyali zenéjét
Ígérted nekem szárnyaid alatt.

De mert a kereszten karjaid kitártad,
Emberi szívemet Szívedre vártad,
Rútul kiszögezve, jaj, felém hajoltál,
Vérfutotta arcod édes, tüzes oltár,
Bűnömért viseltél szörnyű ékességet.

Meg nem állottál a gyötrelmek mezsgyéjén,
Átmentél az éjek szörnyűséges éjén,
Borzalmas kísértet, gyalázat és szitok,
Lélek-hóhérok, gyűlölet-kárpitok
Födtek, jaj, követtek az utolsó szóig.

Rettentő mértékkel mérted szeretésed.
Ó legyek, hadd legyek könnyező vetésed;
Hadd legyek, én legyek a te aratásod,
Míg gyötrelmeiddel lelkem földjét ásod.

Szeretlek, szeretlek,
Nem mert megmentettél,
Hanem mert a vérig, halálig szerettél.
S amint te szerettél, szeretlek most téged,
Életem és lelkem elkínálom néked.
Szeretlek, szeretlek, te vagy a királyom,
Istenem, mindenem, örök mennyországom! Amen.
 
Xavéri Szent Ferenc

Forrás ~ Internet