SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ ~ DECEMBER 26.
István görög nyelvű
zsidó családból származik. Fiatalon találkozott Jézussal és tanítványa
lett. Hűen követte a Megváltót és tanítását. Példamutató, elismert tagja
volt az őskeresztény közösségnek. A kereszténység terjedésének
velejárója volt, hogy pogány, nem zsidó népek is Jézus-hívők lettek. A
hellén kultúrához földrajzi közelsége miatt hamar eljutott az igaz hit. A
legelső egyházon belüli megoldandó problémák egyike volt a görög nyelvű
és a jeruzsálemi keresztény közösségek között támadt alamizsnaosztás
vita. A görög nyelvű hívek úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket
elhanyagolják, a jeruzsálemi hívek a saját híveiket előnyben részesítik
az özvegyeknek szánt alamizsna szétosztásakor. Az apostolok a probléma
megoldására megbíztak hét hellén férfit, hogy hazájukban az asztalt
szolgálják, imádsággal és igehirdetéssel. Ezen hét diákónus egyike volt
István. István lelkiismeretesen, nagy buzgósággal végezte feladatát,
Isten elhalmozta kegyelemmel és csodákat, jeleket tett a nép körében.
Bölcsességben felülmúlta a másik hat diákonust, ő hirdette a legnagyobb
erővel és hittel Isten igéjét. Hite erős volt és megingathatatlan.
'Kérünk, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és
megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diákonus
vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni' Amen.
Forrás ~ Internet
Forrás ~ Internet