'Mór egész életén át szűzi életet élt'
Egy alkalommal Szent István király a fiával együtt Szent Márton
egyházába tért imádkozni, amelyet Pannónia szent hegyén ő maga kezdett
építtetni, és a szerzetesek jeles gyülekezetével ékesített. A király,
ismerve a gyermek nagy érdemét, megadta fiának azt a tisztességet, amely
őt megillette. Mert amikor az említett szerzetesek a körmenet
befejeztével a királyhoz járultak tiszteletadásra, fiát előrebocsátotta
üdvözlésükre. A gyermek Imre pedig Szentlélekkel eltelve: amint az
isteni kegyelem sugallatára kinek-kinek érdemeit ismerte, a csókokat úgy
osztotta egyenlőtlenül: az egyiknek csak egyet, a másiknak hármat, egy
harmadiknak ötöt, végül pedig egynek hét csókot adott.
Ezen a dolgon - a többiekkel együtt - Szent István király csendben igen
elcsodálkozott. A mise végeztével azután bizalmas beszélgetésben
szorgalmasan megtudakolta tőle, miért osztotta a csókokat egyenlőtlen
számban. Szent Imre külön-külön mindegyiknek érdemeit feltárta atyja
előtt, tudniillik, hogy aszerint adta a csókokat, egyiknek kevesebbet,
másiknak többet, hogy ki-ki mennyi időn át tartott ki a megtartóztatás
erényében. Azt is megmondta, hogy az, akinek hétre sokszorozta a csókok
számát, egész életén át szűzi életet élt.
Ó, minden erényeket keltegető Kegyelem, te a mi természetünk gyarlóságát
bőségesen felülhaladod, te a mélységes titkokat a kicsinyeknek
felfeded, te voltál szent Imrének is tanítója, te adtad meg neki mások
rejtett dolgainak megértését!
Ennek a belső kinyilatkoztatásnak igazsága pedig a következőképpen
igazolódott. Néhány nappal azután, hogy eltávozott a szent hegyről,
István király - csak két szolgáját vivén magával - visszatért ugyanoda,
és a szerzetesek virrasztását és imádkozását titokban megfigyelte. Vége
volt már a hajnali zsolozsmának, s a többiek leheveredtek ágyukra, csak
azok maradtak ott a templomban, akiknek Szent Imre több csókot adott, és
a templom titkosabb szegleteiben meghúzódva Isten színe előtt
zsoltárokkal virrasztottak. A szent király külön-külön hozzájuk lépett,
felfedte előttük arcát, és az áldás igéivel köszöntötte őket. Miközben
egyesek a királyi felséget a csendet megszegve megtisztelték, ő a Mórnak
nevezett testvérhez ért, akit Szent Imre hét csókkal különböztetett
meg: de sem köszöntésének szép szavával, sem a királyi fenyegetés
erejével nem tudta szóra bírni.
Megvirradván a reggel, amikor is a szerzetesek összegyülekeztek, a
király maga is megjelent köztük, és hogy Mór testvér lelkét az
alázatosságban kipróbálja, mindenki előtt a szerzeteshez méltatlan
cselekedetekkel vádolta. De a király állításaira Mór semmiféle
ellenvetést nem tett, hanem alázatát el nem veszítve, reménykedőn
Istenhez fordult, aki az emberi lélek szemlélője. Ebből pedig Szent
István király megismerte, hogy fiának szavai nem tévednek, és a dolgot
rendre előadva Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy püspöki székhely
is dicsekedhessék vele, kevéssel utána a pécsi püspökségre emelte.
Szent Imre herceg legendájából
Forrás ~ Internet
