Oldalak



 SZENT BORBÁLA SZŰZ ÉS VÉRTANÚ ~ DECEMBER 4.

Szent Borbála rendkívül szép leány volt, aki előkelő pogány családból származott. A legenda szerint apja féltette a keresztény hittől, ezért egy toronyba záratta, ő azonban titokban mégis megkeresztelkedett. Apja haragja elől először csodás módon megmenekült, végül mégsem tudta megmenteni életét, vértanú lett. A segítő szentek között tiszteljük. Védőszentje a haldoklóknak, az építőmestereknek, a kőműveseknek, a bányászoknak. Segítségül hívják viharok és villámlás idején. A képeken és szobrokon toronnyal ábrázolják vagy a kezében tartott kehely és ostya szerepel ismertetőjegyeként, attribútumaként.

 SZENT BORBÁLA IMA

Ó, szent Borbála, dicső menyasszony,
Testemet és lelkemet én Reád bízom.
Úgy halálban, mint életben:
Légy nekem mindig védőszentem,
Utolsó órámban, hogy Krisztus szent Testét
Magamhoz fogadjam.
Isten irgalmában részesüljek,
Amikor testemből elszáll a lelkem.
A rossz szellemet taszítsd el tőle,
Védő jóságoddal maradj mellettem,
És vidd Istenhez megtért lelkemet! Amen.

Forrás ~ Internet