'A szegény és alázatos Márton'
Márton jó előre tudta halálának idejét, és meg is mondta a testvéreknek,
hogy közeleg már életének vége. Közben a candes-i egyházmegyét mégis
meg kellett látogatnia. Egyenetlenkedő papjai között ugyanis helyre
akarta állítani a békességet. Bár tudta, hogy földi életének napjai meg
vannak számlálva, mégsem vonakodott e nemes cél érdekében útnak indulni.
Úgy gondolta, hogy méltó megkoronázása lesz erényeinek, ha sikerül
helyreállítani a békét az egyházmegyében.
Egy ideig ott tartózkodott tehát az egyik faluban, illetve egyházban,
ahová ment. Miután pedig helyreállította a békét, és amikor már
visszatérni készült a monostorba, hirtelen elhagyta testi ereje. Erre
összehívta a testvéreket, és jelezte nekik, hogy nemsokára meghal. A
szomorúsággal és gyásszal eltelt testvérek ekkor így siránkoztak: 'Miért
hagysz itt minket, atyánk? Elhagyatottságunkban kinek a gondjára bízol
minket? Ragadozó farkasok támadják meg nyájadat. Ha nem leszel
pásztorunk, ki véd meg bennünket, hogy prédájukká ne legyünk? Tudjuk
ugyan, hogy Krisztus után vágyakozol, de jutalmad megmarad, és nem lesz
kisebb akkor sem, ha később nyered el. Szánj meg hát inkább minket,
akiket elhagyni készülsz!'
Ekkor siránkozásuktól megrendülve Márton maga is könnyekre fakadt, mert
Istennel teljesen egyesült lelke készséges volt a segítségükre. Mintegy a
siránkozóknak válaszolva így imádkozott az Úrhoz: 'Uram, ha népednek
még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától. Legyen meg a te
akaratod!' Ki tudná elmondani e szent férfi nagyságát, akit nem tört le sem a
lelkekért végzett munka, sem a halál nem tudott rajta győzelmet aratni.
Azért nem akart maga választani, mert sem a haláltól nem félt, sem a
munkás élettől nem vonakodott. De szemét és kezét állandóan az ég felé
emelve, nem szűnt meg rendíthetetlen lélekkel imádkozni.
Amikor pedig a
köréje gyűlt papok arra kérték, hogy forduljon a másik oldalára, és így
könnyítsen törékeny testén, azt mondta: 'Hagyjatok, testvéreim,
hagyjatok, hadd nézzem inkább az eget, mint a földet! Az Úr felé törekvő
lelkem hadd induljon útjára!' Ekkor a gonosz lelket pillantotta meg
maga mellett, rászólt: 'Mit ácsorogsz itt, vérengző bestia? Rajtam nincs
keresni valód, te gyilkos! Ábrahám kebelére jutok!'
Ezekkel a szavakkal adta vissza lelkét Istennek. Mártont örvendezve
fogadták Ábrahám kebelére, a szegény és alázatos Márton gazdagon ment be
a mennybe.
Sulpicius Severus leveleiből
Forrás ~ Internet
