Oldalak



Szent Tarzíciusz vértanú ~ augusztus 15.
 
A kereszténység terjedését a pogányok nem nézték jó szemmel. Rómában több száz embert vetettek börtönbe a hitük miatt. Hívő testvéreik nem hagyták el őket. Ahogy a beteghez, úgy a rabokhoz is igyekeztek eljuttatni Krisztus Testét. A börtönökbe azonban nehezen jutottak be a felnőttek, ezért oda gyerekek vitték el az Oltáriszentséget. Közéjük tartozott Tarzíciusz, aki fiatal volt és elég ügyes ahhoz, hogy bejusson a börtönökbe, és megáldoztassa a keresztényeket. A püspök ruhából készült tarsolyba tette az Oltáriszentséget, a tarsolyt pedig Tarzíciusz nyakába akasztotta, aki örvendezve indult útjára. Már majdnem a börtön bejáratához érkezett, ahol engedélyt kellett kérnie, hogy ismerőseit, barátait meglátogassa, amikor néhány fiú játszani hívta. Tarzíciusz nemet mondott, erre elé álltak és rángatni kezdték. Ő attól félt, hogy letépik róla az Oltáriszentséget rejtő tarsolyt, ezért kezét a mellére szorította. Egyre jobban támadták. Biztosan ő is keresztény - kiabálták. Vegyük el, amit a ruhája alatt rejteget! Az egész csapat a hősiesen védekező fiúra támadt. Tarzíciusz látta, hogy az Eukarisztiát nem tudja kimenteni a pogány társai kezéből, gyorsan magához vette Jézus Testét, hogy azok meg ne gyalázhassák. Erre a fiúk még inkább megvadultak. Megetted a kincsedet? Majd kiverjük belőled! Ütötték, verték őt. A nagy kiabálásra az őrség egyik tagja közéjük rohant és szétválasztotta őket. A fiúk elrohantak, csak Tarzíciusz maradt a küzdelem helyszínén. Alig volt benne élet. A katona mellé térdelt. Azonnal megismerte, hiszen titokban ő is abba a közösségbe járt. Hol van az, akit magaddal hoztál? – kérdezte. Velem van, a szívemben – suttogta a fiú és meghalt. Vértanúsága a hagyomány szerint 257. augusztus 15-én történt. Szent Tarzíciusz a ministránsok védőszentje. 

Példája: az Oltáriszentség Krisztus valóságos Teste és Vére!

'Deo Gratias! Ministráltam, az ég és föld királyának szolgáltam.
 Sok kegyelmet kaptam Uram. Légy velem édes jó Istenem otthon, utcán és minden helyen, hogy érted élve és halva, érted apostolkodva az örök életet elnyerjem.' Amen. 

'Szent Tarzíciusz ministránsok védőszentje könyörögj érettünk!'

Forrás ~ Internet