SZENTJEINK ÉS BOLDOGJAINK: augusztus 2014

Aquinói Szent Tamás ~ Imádság keresztény erényekért

Engedd, irgalmas Isten, hogy mindazt, ami Neked tetszik, hőn óhajtsam, okosan keressem, igazán megismerjem, tökéletesen megtegyem Neved dicséretére és dicsőségére.

Rendezd, óh Istenem, állapotomat és add tudnom, amit tőlem kívánsz, hogy megcselekedjem, és add, hogy véghez is vihessem úgy, amint kell és lelkemnek hasznára válik.

Add, Uram, hogy jó- vagy balsorsban egyaránt megállhassam helyemet, hogy abban el ne bizakodjam, ebben el ne csüggedjek.

Semmin se örüljek, vagy sajnálkozzam, csak azon, ami Hozzád vezet, vagy Tőled elszakít. Senkinek se kívánjak tetszeni, se ne féljek nemtetszeni, csak Neked.

Legyen előttem, Uram, silány minden, ami mulandó, legyen kedves nekem, ami örökkétartó. Legyen unalmas az öröm, mely Kívüled vár, semmit ne kívánjak, ami Nélküled van. Teljék örömöm a munkában, mely Érted van, legyen unalmas minden pihenés, mely Nélküled van.

Add, Uram, hogy szívemet Hozzád irányítsam, és ha lankadnék és botlanék, a javulás szent föltételével állandóan tápláljam.

Tégy engem, Uram, engedelmessé minden ellenmondás nélkül; tedd, hogy szegény legyek minden levertség nélkül; tiszta legyek sérelem nélkül, türelmes zúgolódás nélkül; alázatos színlelés nélkül, vidám pajkosság nélkül, megfontolt nehézség nélkül; féljek tőled kétségbeesés nélkül; igazmondó legyek kétszínűség nélkül; jót cselekvő elbizakodás nélkül; felebarátomat megintsem büszkeség nélkül; épülésére szolgáljak szóval és példával, képmutatás nélkül.

Adj, Uram, igen éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled el ne terelje; adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje; adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje; adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos érzelem magához ne fűzhesse.

Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet; add, hogy életem Előtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon; és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson.

Add, hogy büntetéseidet itt a bűnbánat szellemében fogadjam, jótéteményeidet földi zarándoklásomban kegyelmeddel jól felhasználjam, és örömeidet élvezhessem az örök hazában.

Amen.

KERESZTELŐ SZENT JÁNOS VÉRTANÚSÁGA EMLÉKNAPJA Augusztus 29.

A szentekről könyveket írnak, történeteket mesélnek. Keresztelő Jánosról a legjelentősebb könyv, a Szentírás emlékezik meg. Ezért kiemelten oda figyelünk az ő életpéldájára. Születésekor a szomszédok azt kérdezték: 'mi lesz ebből a gyermekből.' Ma a vértanúságának napján látjuk, hogy kivé lett, Isten hírnöke, vértanúja.

Keresztelő János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született, apja Zakariás zsidó pap volt, anyja Erzsébet. Zakariást némasággal büntette Isten, mert mikor egy angyal közölte vele, hogy fia fog születni, ő nem hitte el, mert már nagyon öreg volt; egészen János születéséig néma maradt.

János a pusztában élt, mielőtt prédikálni kezdett. 'Teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt' (Máté 3,4) és gyakran böjtölt. (Máté 9,14 ; Máté 11,18-19).
Prédikált a népnek Krisztus közelgő eljöveteléről és bűnbánatot hirdetett. A Jordán folyó vizében keresztelte meg az embereket. Innen ered a keresztelés szentsége. Maga Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, – aki ekkor felismerte Jézusban a Megváltót – először nem akart megtenni, mert úgy érezte, hogy méltatlan rá, de Jézus ezt mondta neki: 'Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.' (Mt 3,15)

Heródes király bár tisztelte és félt tőle, mert szent embernek tartotta (Márk 6,20) mégis elfogatta Jánost, mert elítélte amiatt, hogy a testvére feleségét, Heródiást vette el. Heródiás manipulációi következtében a király lefejeztette Jánost (a Biblia szerint mikor Heródiás lánya, Salomé táncolt a király előtt, az megígérte, hogy teljesíti egy kívánságát, az anyja pedig utasította Salomét, hogy Keresztelő János fejét kérje egy tálcán.)

A keresztény értékekért nekünk is áldozatot kell vállalnunk. Nem mindig rendkívüli dolgokra kell gondolnunk.

Mindannyiunk környezetében vannak olyan emberek, akik tudatosa, vagy éppen akaratlanul hibáinkra, bűneinkre figyelmeztetnek. Nem könnyű ezt tudomásul vennünk. Azonban azzal, hogy nem hallgatjuk meg őket, haragszunk rájuk, csak a lelkiismeretünket próbáljuk elaltatni.

Szent Ferenc: A türelemről

'Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívatnak. Isten szolgája mindaddig nem láthatja, mennyi türelem és alázatosság lakozik benne, amíg minden kedve szerint történik. Amikor eljön az idő, hogy akiknek kedvében kellene járniok, ellenére cselekszenek, amennyi türelmet és alázatosságot mutat akkor, annyi lakozik benne és nem több.' XIII. Intelem

Azok, akik ellenünk cselekszenek hasznunkra lehetnek, azzal hogy kiprovokálják belőlünk a már megszerzett lelki értékeket, és önmagunk áltatása nélkül, mintegy tükörben láthatjuk, hogy hol is tartunk valójában.

A mi tökéletességünk messze jár még Keresztelő Jánosétól, Isten kegyelmi segítségével mégis reményünk lehet, hogy apró lépésekkel előre haladunk a keresztény életutunkon.

Forrás ~ Internet

A Szentháromság titka

Történt egyszer, mikor a tudós Ágoston Észak-Afrikában tartózkodott, a tengerparton sétálva azon töprengett, hogyan tudná megragadni a Szentháromság lényegét.
Séta közben meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóhéjjal merte a tenger vizét egy gödörbe, amelyet a tengerpart homokjába ásott.
- Hát, te mit csinálsz? - kérdezte Ágoston a gyermeket.
- Áttöltöm a tengert a gödrömbe - válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést.
- Gondolod, sikerülni fog? - kérdezte nevetve a szent - Nézd meg, milyen óriási a tenger, a kagylóhéj és a gödör pedig milyen pici.
- Előbb kész leszek, minthogy Te megfejted, amin gondolkodsz - felelte a gyermek, majd eltűnt.
Ez a kedves történet a Szentháromság titkának felfoghatatlanságára mutat rá.

Forrás ~ Internet

Szent Ágoston püspök és egyháztanító ~ augusztus 28.

Az észak afrikai Tagastéban született 354. november 13-án. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja azonban, Mónika már keresztény. Zavaros fiatalsága volt tanulás és erkölcs terén is. Nagy becsvágy élt benne, sírni tudott, ha valaki föléje kerekedett. A játék kedvéért szívesen elhanyagolta a kötelességeit, és sok kisértése volt a hazudozásra. Jó nevű iskolákat is látogatott, de időnként garázda fiatalok társaságában is forgolódott. 371-ben szónoki és jogi tanulmányokat folytatott Karthágóban. Anyja vallásosságát ekkor dajka mesének tartotta. Pogány társaival sokat vétettek a hatodik parancsolat ellen. Ekkoriban született egy ismeretlen lánytól fia Adeodatusz. Tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai, hogy megtérjen arra ösztönözte, hogy félrevezetve anyját, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött előle. Mónika utána ment fiának, Milánóban sem szűnt meg a megtérésre buzdítani. Ágoston azonban nem tudott szakítani bűnös életével, sem pedig gyermeke anyjával. A tehetséges ifjú udvari szónok Milánóban tért meg Szent Ambrus hatására. Aztán Szent Antal életrajza nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. És akkor egyszerre csak a véletlenszerűen felütött Szentírás hirtelen megtérésre vezette. Vallomások című művében így olvashatjuk a jelenetet: Kereste a magányt, ezért egyik milánói barátjának kertjébe húzódott vissza. Sírt, mert a szívét egymással ellentétes erők feszítették, és imádkozott, sőt kiáltozott kilátástalanságában: 'Meddig még, Uram,' A zsoltáros szavában újra meg újra magára ismert. És akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: 'Tolle-lege, tolle- lege', azaz 'Fogjad-olvasd, fogjad-olvasd'. Kezébe vette az előtte fekvő Szentírást és ennél a helynél ütötte fel: 'Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.' (Róm 13,13).
Szent Ambrus Ágostont fiával együtt megkeresztelte 387. április 25-én, húsvét éjszakáján. Szent Ágoston édesanyja, Szent Mónika halála után hazájába visszatérve aszketikus életet élt. 391-ben pap lett, majd 395-ben Hippo püspöke. Szavaival és írásaival az igaz hit védelmezője volt. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg. A püspöki teendők ellátása mellett nem hanyagolta el a teológiát sem. Mikor meghalt, 113 könyv és 218 levél maradt utána.
Ágoston súlyos asztmával küzdött. Amikor láza egyre súlyosbodott, halála előtt tizenegy nappal az orvosokon és az ételhordókon kívül mindenkit kitiltott a szobájából, egyedül akart lenni Istennel, és minden idejét imádkozással töltötte. Mikor az orvosok megtiltották, hogy olvasással fárassza szemeit, óriás betűkkel felíratta Dániel bűnbánó zsoltárjait egy táblára, és odaszögeztette ágya mellé a falra. 430. augusztus 28-án este halt meg.
Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Páviában van, az egykori longobárd fővárosban. Ide Luitprand Longobárd király hozatta 740 körül. A kései századok a 'kegyelem doktora' címet adományozták neki. Ünnepét a VIII. századtól ünneplik augusztus 28-án.

Forrás ~ Internet

Szent Mónika emléknapja ~ Augusztus 2.

Szent Mónika élete minta a családanyák számára.

Mindenekelőtt örök hűségben élt férjével, Patriciussal. Pedig annak nehéz, lobbanékony és heves természete óriási teher volt. Zsarnoki módon megkövetelte, hogy mindenben az ő akarata érvényesüljön. Mónika keresztény alázattal felelt a 'támadásokra': készségesen alárendelte magát férje akaratának, szelídséggel, szolgálatkészséggel és nyájassággal próbálta őt megnyerni Krisztusnak. Még hűtlenségét is elnézte neki, zokszó nélkül tűrte a szidalmazásokat és a bántalmazásokat. Mai szemmel már-már érthetetlen türelmességével végül elérte, hogy Patricius önként belátta hibáit, s egyre nagyobb tisztelettel és szeretettel fordult hitvese felé. Szomszédasszonyainak, akik ámulva nézték, milyen szeretettel veszi körül Szent Mónika a saját férjüknél sokkalta nehezebb természetű Patriciust, odavetette: 'Kevesebbet nyelveskedjetek és készségesebben engedelmeskedjetek férjeteknek, akkor nálatok sem lesz baj.' Ezzel nyerte el szeretteinek és magának a földi életben mindannyiunk által vágyott harmonikus családi életet.

Pedig Mónikának nemcsak a férje, hanem anyósa részéről is sokat kellett tűrnie. A pogány nő sokáig ellenséges szemmel figyelte menyének minden lépését. A szolgák rosszakaratú sugdosása alapján igaztalan vádakkal illette Mónikát. ő erre ismét saját receptjét alkalmazta: páratlan szelídséggel és tiszteletteljes magatartásával leszerelte anyósa bizalmatlanságát, és megnyerte a szívét. Lassanként anyós és meny a legmeghittebb viszonyba kerültek egymással.

Elsőszülött fiának, Ágostonnak a kicsapongásai nagyon megszomorította Szent Mónika szívét. Kimondhatatlan aggódással figyelte tévelygéseit. Itt már szelídsége és kedvessége is kevésnek bizonyult, Ágoston annyira elmerült bűneiben. Nem maradt más fegyver számára, mint a soha meg nem szűnő imádság. Árnyékként követte tévelygő gyermekét. Elkísérte Rómába, majd Milánóba is. Itt megismerkedett Szent Ambrussal és kérte, foglalkozzon fiával. Ambrus keményen közbenjárt, s hatására Ágoston 386-ban felvette a keresztség szentségét. Ezzel Mónika megajándékozta az emberiséget az egyik legjelentősebb keresztény gondolkodóval és egyháztanítóval.

Mónika ezzel teljessé tette az életét. Fiának megvallotta: 'Egyetlenegy dolog miatt kívántam a földön időzni, hogy katolikus kereszténynek lássalak, mielőtt meghalok. Az Úr sokkal többet adott: megérhettem, hogy lemondtál a földi boldogságról, s most szolgái közt láthatlak.' Ne kívánjunk mi sem mást gyermekeinknek és önmagunknak. Akkor olyan boldogsággal térünk meg az Úrhoz, ahogy Szent Mónika tette egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli élet után.

Kiss Tamás

Forrás ~ Internet

Kalazanci Szent József áldozópap, rendalapító ~ Augusztus 25.

*Perasalta de la Sal, 1556/57. +Róma, 1648. augusztus 25.

Kalazanci József egy tekintélyes észak-spanyolországi családból származott. Már iskolás korában ,'a kis szent'-nek nevezték. Atyja taníttatta, és a valenciai egyetemre küldte. Itt az egyik unokahúga beleszeretett, és addig üldözte, amíg József el nem hagyta Valenciát, s át nem ment az alcálai egyetemre.

1583-ban szentelték pappá. Néhány évig káplán volt az urgeli egyházmegyében, majd püspöke megtette az egyházmegye trempei részének helynökévé. Feladata elsősorban fizikailag volt nehéz, mert a terület plébániáit a Pireneusok úttalan hegyei és völgyei miatt nagyon nehéz volt megközelíteni. Ő azonban minden nehézség ellenére végiglátogatta a plébániákat és sok visszaélést sikerült megszüntetnie. Püspöke annyira elégedett volt a munkájával, hogy kinevezte általános helynökévé.

Úgy tűnt, hogy József pályája zavartalanul ível fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta, nem az egyházkormányzati pályán való állandó emelkedésre. Ezért 1592-ben lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát szétosztotta a szegények között, majd elköltözött Rómába.

Öt éven át egykori egyetemista társa, Asciano Colonna házában lakott. Naponta éjfélkor felkelt és még pirkadat előtt végigjárta a hét főtemplomot. Ahol csak tudott, segített a szegényeken és a betegeken. Az 1595. évi járvány idején Lellisi Szent Kamillal, akihez bensőséges barátság fűzte, fáradságot nem kímélve enyhítették a nyomorúságot.

Hamarosan felfigyelt rá, milyen sok gyermek csavarog otthontalanul és magára hagyottan Róma utcáin. Szemmel láthatóan senki nem törődött velük. József ezért belépett egy hitoktató egyesületbe, melynek tagjai vasárnaponként és ünnepeken katekézist tartottak gyermekeknek és felnőtteknek, de hamarosan be kellett látnia, hogy a gyermekek alapvető problémáját ez nem oldja meg.

Az iskolázás akkoriban elég költséges volt. Józsefet pedig egyre inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne ezeket a szegény gyermekeket rendszeres, mindennapos iskolázáshoz segíteni. Először a római plébánosokhoz fordult, és kérte, engedjék meg, hogy ezek a szegények is járhassanak a plébániai iskolába. A plébánosok nem zárkóztak el, csak azt kérték, hogy ennek fejében a város emelje meg az iskolák számára nyújtott támogatás összegét. Ezt pedig a városi tanács, a szenátus elutasította.

Ekkor József a szerzeteseknél zörgetett tervével. Előbb a jezsuitákat, majd a domonkosokat kereste fel, de mindkét rend azt a választ adta, hogy már túl vannak terhelve meglévő feladataikkal is, egy ilyen újabb vállalkozásban nem tudnak érdemleges segítséget nyújtani.

Forrás ~ Internet

SZENT LAJOS KIRÁLY király ~ augusztus 25.

SZENT LAJOS 1214. vagy 1219. április 25-én született Poissyban, anyja Szent Blanka. Atyját, VIII. Lajost tizenkét esztendősen elvesztette, és így 1226-ban Franciaország királya lett, IX. Lajos. A tényleges kormányzást 1236-ban vette át. A trónon is aszkéta maradt, mert anyjától tanulta, hogy inkább a halált kell választania, mint a súlyos bűnt. Kitűnt a bűnbánatban, az imádságos szellemben, a szegények szeretetében. Az alázatosság és jámborság példaképe volt. Anyjával az ő szerepük a francia történelemben olyan, mint nálunk Szent István, vagy Szent László, a németeknél Szent Henrik, a spanyoloknál Szent Ferdinánd, vagy az angoloknál Nagy Alfréd. Ő a keresztény fejedelem eszményképe. Házasságot kötött, és 11 gyermeke volt, akiket gondosan nevelt.

Az ország kormányzásában is a békére, alattvalói jólétére törekedett. Gondoskodott a nép lelki szükségleteiről is. Segítette az egyházi életet, minden lehető módon.

1248-ban keresztes hadjáratba vonult, ahol 1250-ben fogságba esett. Drága pénzen váltották ki a fogságból. Továbbra is a keresztes hadak ügyében fáradozott, és 1267-ben egy újabb keresztes hadat vezetett. Útközben Karthágó (Tunisz) közelében halt meg 1270. augusztus 25-én hosszú súlyos betegség után. Csontjait Saint Denysbe vitték. 1273-ban megindította X. Gergely pápa a szentté avatási eljárását, és 1297. augusztus 6-án, VIII. Bonifác pápa alatt szentté is nyilvánították.

Példája: Inkább holtan, mint halálos bűnben!

Istenünk, ki Szent Lajos királyt a földi uralkodás gondjaiból a mennyek országának dicsőségébe emelted, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy földi életünkben végzett szolgálatainkkal mi is örökkévaló országodat keressük! Amen.

Forrás ~ Internet

SZENT BERTALAN APOSTOL

Augusztus 24.

Szent Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, de nagyon keveset tudunk róla. Már a neve körül is nehézségek vannak, mert a négy apostolnévsorban (Mk 3,18; Mt 10,3; Lk 6,14; ApCsel 1,13) Fülöp mellett szerepel mint Bertalan; ugyanakkor Szent János evangéliumában ugyancsak Fülöppel együtt jelenik meg, de Natánael néven (Jn 1,45-- 50). Valószínűnek látszik, hogy a Bertalan -- ami a Bartholomeus vagy Bartalmaj, azaz Talmai fia magyarosított formája -- a családi, a Natánael pedig a személyneve. Az ilyen kettős elnevezések akkoriban gyakoriak voltak (lásd Simon, Jónás fia).

Apokrif iratok tudósítása szerint Bertalan először Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. A Sixtusi kápolnában Michelangelo úgy ábrázolja az Utolsó ítélet c. képen, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja. Azt is mondják, hogy Michelangelo erre a bőrre az önarcképét festette rá.

Bertalan apostol ereklyéi a 6. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottó császár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. E szigeten a pogány Rómában a gyógyítás istenségének, Asclepiusnak volt a szentélye. A keresztény Rómában pedig Bertalan lett a gyógyítások égi pártfogója. Az apostol koponyáját 1238 óta a frankfurti dómban őrzik.

A középkori naptárakban a 9. század óta június 24-én vagy augusztus 25-én említik az ünnepét. 1568-ban vették fel a római naptárba, augusztus 24-re.

A színes történetekkel teli legenda szerint Bertalan az apostolok szétoszlása után Indiába - egyes legendák szerint Örményországba is - ment. Itt talált egy templomot, amelyben egy gyógyító bálvány volt. Ez a bálvány beszélt és minden hozzá folyamodó betegnek gyógyulást ígért. Mikor Bertalan belépett a templomba, nagyon sok beteg tartózkodott ott, és áldozatot akartak bemutatni a bálvány előtt. Ám a bálvány egyszer csak felkiáltott: ,,Ti szegények, hagyjátok az áldozatot, és ne ajánljátok fel nekem, nehogy az én szenvedésemből is részt kapjatok, mivel Bertalan lánca megkötöz engem!'', s e szavak után ezer darabra tört. Az apostol pedig imádságával meggyógyította az összes jelenlévő beteget. Útja közben elért Polinius királyhoz is, akinek a leánya lelki beteg volt. Meggyógyította, majd hirdette a királynak az evangéliumot, úgyhogy az megtért, egész házanépével együtt megkeresztelkedett, sőt később püspöki tisztséget is viselt az Egyházban.

Meghallotta ezt Asztragesz király, Polinius testvére, és haragosan elfogatta Bertalant. Ezekkel a szavakkal támadt rá: 'Te vagy az, aki megtévesztette a testvéremet?' Isten embere így válaszolt: 'Én nem megtévesztettem, hanem megtérítettem!' Akkor a király esküvel fogadta, hogy kényszeríteni fogja, áldozzon Baldach bálványának. Bertalan azonban így tagadta meg a parancsot: ,,Én megkötöztem a te istenedet; ha te megteszed ugyanezt az én Istenemmel, akkor teljesítem parancsodat. Ha nem, akkor összetöröm Baldach képét.'' Nem sokkal ezután jött egy hírnök, és jelentette, hogy Baldach képe összetörve fekszik a templomában. Erre a király megszaggatta a ruháját, Bertalant megvesszőztette, majd megparancsolta, hogy nyúzzák meg. Mikor megtörtént, keresztre feszítették, majd lefejezték. Miután meghalt, hogy végleg megszabaduljanak az apostoltól, koporsóba zárták a testét, majd négy másik vértanú koporsójával együtt a tengerre tették, hogy a víz sodorja el őket. A különös flottilla Lipari szigetén ért partot.

Később Theodor apát így beszélt az apostolokról: 'Az apostolok felosztották maguk között a világot, és a királyok Királyának helytartói lettek. Bertalanra Örményország jutott. Ott látod őt, amint nyelvének ekéjével felszántja a lelkek földjét, elveti Isten igéjének magvát a szívek barázdáiba, s telepíti az Úr szőlejét és paradicsomát. Az embereknek gyógyszert adott a betegségek ellen, kitépte a tudatlanság töviseit, kiirtotta a hitetlenség őserdőit, és a hittételek köveiből oltalmat adó házat épített nekik.'

Kérünk Istenünk, erősítsd meg bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol őszinte szívvel ragaszkodott Fiadhoz, és add, hogy az ő könyörgésére Egyházad az üdvösség jele legyen minden népnek!

Forrás ~ Internet

LIMAI SZENT RÓZA ~ Augusztus 23.

*Lima, 1586. április 20/30. +Lima, 1617. augusztus 24.

A Szűz Máriáról nevezett Róza - ezt a nevet mint harmadrendi domonkos nővér kapta - Dél-Amerika és Peru számára olyan jelentős szent, mint Itáliának Sziénai Szent Katalin vagy Spanyolországnak Avilai Szent Teréz. Peru fővárosában, Limában született 1586. április 20-án vagy 30-án. A keresztségben az Izabella de Flores nevet kapta. A család egy indián szolgálója azonban Rózának kezdte becézni, és ez a név rajta is maradt, sőt, amikor Turibius püspök (lásd március 23-án) 1597-ben megbérmálta, ez lett a bérmaneve is.

'Amint Róza értelme kinyílt, szent félelemmel és irtózással kerülte a bűnt. Ha azt érezte, hogy valami szenvedély az értelem ellen lázad, minden nehézség nélkül üldözőbe vette, és elűzte magától.'' Erre az eredményre jutott a Róza ügyét kivizsgáló orvos, Castillo doktor és páter Lorenzano. Egész életében vezekelt: hajának levágásával tiltakozott és fordult szembe családja tervével, mely szerint egy jó házból való ifjú feleségének kellett volna lennie; a kezeit oltatlan mésszel csúfította el; a derekán haláláig egy súlyos lakattal lezárt láncot viselt; a fejére vasból készült töviskoronát rakott; ciliciumot hordott és ostorozta magát; az ágya kemény deszkából készült; szülei házából kiköltözött a kertbe egy saját kezűleg épített kunyhóba. E vezekléseivel is lelki anyja és mesternője, a kétszáz évvel korábban élt, s ugyancsak domonkos harmadrendi Sziénai Szent Katalin példáját követte .

Szokatlan életmódja - ami a szentek között nagyon is ismert - a környezetét részben csodálatra, részben megütközésre indította. Ő maga azonban tudta, hogy - Szent Pál szavaival élve - hiába adná oda a testét egészen elégő áldozatul, hiába osztaná szét mindenét a szegényeknek, ha a szeretet kettős törvényét nem teljesíti, semmit nem használ neki. Ezért minden erejével és figyelmével Isten és a felebarát iránti szeretet útján akart járni. Szerette és követte Sziénai Szent Katalin példáját; buzgón olvasta Granadai Szent Lajos és Keresztes Szent János (lásd december 14-én) írásait; csodálattal kísérte figyelemmel Solanói Szent Ferenc működését, aki 1596-tól misszionált Peruban. Iránta különös szeretettel viseltetett, és imádságával kísérte a munkáját.

1606. augusztus 10-én öltötte magára a domonkos harmadrendi nővérek ruháját. Csak azért nem lett domonkos apáca, mert Peruban akkor még a domonkos rend női ága nem telepedett le. Szerzetesi ruhája nem választotta el az emberektől, hanem mindenki számára nyilvánvalóvá tette életének lényeges célját: Krisztusnak szentelte magát.

Csodálatos életéhez az imádság szolgáltatta az alapot. Napjaiból olykor tizenkét órát is lefoglalt a szóbeli és a szemlélődő imádság. Lelki gyakorlatait kézimunkával váltogatta: font, szőtt, hímzett, művelte a kertet, és bevételeivel szüleit támogatta. Életformája lett az Úr Krisztus jelenlétében való élet és a vele való szüntelen társalgás. Éppen ez jelentette lelki életének mindennapos táplálékát.

Keresztes Szent János tanítványaként abból a felismerésből indult ki, hogy a teremtmény 'semmi' önmagától, de Isten épp azért teremtette, hogy a kegyelemmel oly magasságba emelkedjék, hogy a Megtestesült Ige menyasszonya legyen.

Róza azonban nem naiv lélek, hanem világosan látó, tanítását formába is öntő mester. Sajnos írásaiból csak néhány töredék maradt ránk. Bilbaói Luis testvér állapította meg: 'Róza Isten Lelkének irányítása alatt állt; betöltötte őt a bölcsesség Lelke, és különleges, beléöntött tudás birtokában volt.'

Mint a többi nagy szent, igen sokat szenvedett az Egyházért. Gyötrelmeit így vázolja: 'Az életgyónás igen nagy szenvedést jelentett... Szorongás, vigasztalanság, elkeseredés, kísértés, harc, meghazudtolás a gyóntató atyák részéről, meg nem értés emberektől, betegségek, fájdalmak és a láz.'

Életének utolsó három évét egy barátnőjének, Don Gonzalo de la Maza feleségének házában töltötte. A férj a perui alkirály pénzügyeinek intézője volt. Lelki élete, amelynek középpontjában Jézus Krisztus állt, idegen volt kortársainak népies jámborsága közepette, amelyben a korábbi népi hagyományok elemei is tovább éltek. 'A szemlélődés teljes nyugalmában, mindent beragyogó fényességben álltam, telve csodálattal, és a fényesség közepén feltűnni láttam a Megváltó Keresztjét. E ragyogó fényesség legbensejében megpillantottam az én Uram, Jézus Krisztus szentséges emberségét. Éreztem, hogy Jézus Krisztus emberségéből a felség elmondhatatlan sugarai hatoltak lelkem mélyéig, úgy, hogy arra gondoltam: tökéletesen szabad vagyok, és átkerültem az örök boldogság örömébe.'

A szigorú vezeklés, a másokért való szünet nélküli fáradozás korán ágynak döntötte. 1617. augusztus 24-én halt meg, s utolsó óráiban lassan és nagyon meggondoltan mondogatta: 'Jézusom, Jézusom, maradj mellettem!' Amikor holttestét átvitték a Szent Domonkos-templomba, olyan tömeg kísérte, hogy az alkirály katonáinak kellett megvédeniük.

Halála után azonnal általános tisztelettel vették körül Limától Madridig. Először a Szent Domonkos-templom főoltára közelében, majd a Sziénai Szent Katalin-kápolnában temették el. 1668. február 12-én avatta boldoggá XI. Kelemen pápa. 1669-ban Lima, 1670-ben egész Nyugat- India és a Fülöp-szigetek patrónája lett. Szentté avatása 1671. április 12-én történt. Ünnepét 1727-ben vették fel a római naptárba, augusztus 30-ra. 1969 óta augusztus 23-án ünnepeljük.

Szent Róza életének három jelentős gyümölcse lett: az első női kolostor alapítása, az intézményes szegénygondozás és a misszió.

Megalapította Dél Amerika első szemlélődő kolostorát. 'Drága Atyám - írja egyik levelében -, az angyalok nyelvén szeretnék szólni, hogy hírt adhassak a rendkívüli kegyelemről, amellyel az én Uram, anélkül hogy ezt megszolgálhattam volna, beteljesítette szívem forró vágyát, tudniillik, hogy megalapíthassam anyám, Sziénai Szent Katalin kolostorát' (1613. május 5-én kelt, Jerónimo Bautistának szóló levele). Róza életének rendkívüli megnyilvánulásait ez teszi érthetővé: a hódítás, a fegyveres erőszak, a kíméletlen szervezeti változtatások idején nem volt más módja, hogy Istennek szentelt életét megvalósítsa, csak az, hogy teljesen egyedül, mások számára érthetetlenül gyakorolja magát az erényekben. Ha mindezt kolostorban teszi, talán fel sem tűnik; kolostort azonban nem talált, sőt, neki kellett az elsőt megteremtenie. És végre is hajtotta az alapítást. Kikereste a megfelelő helyet, megtervezte a kolostor épületét, gondoskodott a szükséges pénzről. És megjövendölte édesanyjának, hogy ő lesz az első, aki a kolostorban beöltözik apácának! Róza halála után, 1623-ban nyitotta meg kapuit a Sziénai Szent Katalin-kolostor, hogy a lelki élet tökéletességére hivatott limai nőknek otthont adjon. A cella körül, amelyben Róza élete végét töltötte, hamarosan megalakult a második domonkos női kolostor.

Életének másik nagy gyümölcse a szegények gondozásának rendszeresítése. Az élet kegyetlenségei és a szenvedéssel való mindennapos találkozása részvétet keltettek benne, és nagyon tárgyilagosan ezt tanácsolja: 'Anyám, ne ügyelj arra, hogy ruhád bepiszkolódik-e a betegek sebeitől. A hóhérok sokkal gyalázatosabban mocskolták be köpéseikkel az én Megváltóm arcát!'

Harmadik nagy műve a misszió volt: 'Ha nem nő volnék, tanulmányaim végeztével azonnal teljes erőmmel a missziós munkának szentelném magam. Arra törekednék, hogy a legvadabb és legelhagyatottabb vidékekre menjek, ahol még kannibálok élnek. Csak azzal törődnék, hogy az indiánok megmentésére és üdvözítésére ajánljam fel mindenemet: erőmet, verítékemet, véremet, hogy hirdethessem nekik az evangéliumot, és taníthassam őket: Térjetek meg! Térjetek meg!'

Különleges lelkesedéssel kísérte Solanói Szent Ferenc apostoli működését az indiánok között. A velük kapcsolatos szörnyű hírek - Róza egyik Chilében élő testvérétől is hallott róluk - nem tudták csökkenteni az üdvösségükért égő vágyát. És ezek a hírek nem üres híresztelések voltak: az indiánok támadó szándékkal ott álltak a város kapui előtt! Mint Sziénai Szent Katalin vagy Lisieux-i Szent Teréz, felszólította a papokat, hogy legyenek hősiesen tökéletesek: 'Hadd mondjam önnek, lelkiatyám, hogy minden tartozását bűnömként magamra vállalom Isten előtt, és kérem Őt, hogy amit ön megérdemelt, rajtam büntesse'.
Istenünk, ki Szent Róza szívében felgyújtottad a szeretet tüzét, majd arra indítottad, hogy hagyja el a világot és keményen vezekeljen a bűnökért, kérünk, az ő közbenjárására segíts, hogy az igaz élet útját járjuk itt a földön, és gyönyörűséged patakjából ihassunk a mennyben!

Forrás ~ Internet