Oldalak


SZENT MÁRIA MAGDOLNA - JÚLIUS 22.
 
 Mária Magdolna egy a Genezáreti tó nyugati partján lévő városból, Magdalából való nő volt. Jézus szavával kiszabadította őt a szenvedélyek kötelékéből meghívta, hogy szegődjön a nyomába, legyen a követője és szolgálja. Mária Magdolna ettől fogva azok között az asszonyok között volt, akik a Jézust és tanítványait elkísérték útjaikon és gondoskodtak róluk.

Mária Magdolna a Golgotára is elkísérte Jézust, jelen volt a keresztre feszítésekor és halálakor, valamint a keresztről való levételekor és eltemetésénél is. Szent János szerint Mária Magdolna külön is tanúja volt a feltámadásnak.
 
'Istenünk, a te egyszülött Fiad Mária Magdolnára bízta, hogy elsőként ő hirdesse a feltámadás örömhírét. Közbenjárására add, hogy példája nyomán mi is hirdessük, hogy Krisztus él, és megláthassuk őt dicsőségedben. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
Példája:
Bánjuk bűneinket, tanuljunk Krisztustól, találkozzunk Vele!
Ez a bűnbocsánat és az Eukarisztia szentségével élés!

Irgalmas Istenünk, kinek feltámadott Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus Mária Magdolnát az apostolok apostolává tette, kérünk, add meg nekünk az ő közbenjárására, hogy mi is az élő Krisztust hirdessük, és megláthassuk dicsőségedben Őt, aki veled és a Szentlélekkel egységben él és uralkodik mindörökkön örökké! Amen.

Forrás ~ Internet



SZENT MÁRIA MAGDOLNA - JÚLIUS 22.
 
Nagyon szeretett, mert sok bűne megbocsáttatott. Mária Magdolna szereti Jézust, bár még nem érti teljesen ki is ő. A feltámadottal való találkozása megerősíti őt a szeretetben, és arra indítja, hogy elmondja a többieknek is a találkozást. Erősítsük meg Isten iránti szeretetünket, és beszéljünk bátran róla mi is.

Mária Magdolna Jézushoz való ragaszkodása, Jézus iránti szeretete példa számunkra. Krisztus szeretete sürget minket. Válaszolnunk kell erre a szeretetre. Szeretetünk válasza a bűnbánat a Szentmise elején.

Mária Magdolna bűnbánó galileai nő volt. Jézustól nyert bűnbocsánatot, és attól fogva az Üdvözítő hűséges tanítványa lett. Ott állt a keresztfa alatt is. Húsvét hajnalán ő lett 'az apostolok apostola', mert ő vitte meg nekik a feltámadás örömhírét. Tisztelete főként a XII. században terjedt el a nyugati egyházban.

Példája:

'Bánjuk bűneinket, tanuljunk Krisztustól, találkozzunk Vele!
Ez a bűnbocsánat és az Eukarisztia szentségével élés!'

'Irgalmas Istenünk, kinek feltámadott Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus Mária Magdolnát az apostolok apostolává tette, kérünk, add meg nekünk az ő közbenjárására, hogy mi is az élő Krisztust hirdessük, és megláthassuk dicsőségedben Őt, aki veled és a Szentlélekkel egységben él és uralkodik mindörökkön örökké!' Amen.

Forrás ~ Internet

Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: 'Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!' Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: 'Asszony, miért sírsz?' Ő azt felelte nekik: 'Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!' Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: 'Asszony, miért sírsz? Kit keresel?' Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: 'Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!' Ekkor Jézus megszólította őt: 'Mária!' Erre ő megfordult, és héberül így szólt: 'Rabbóní!', ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: 'Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.' Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: 'Láttam az Urat!', és hogy ezeket mondta neki. Jn 20,1-2.11-18
  Mária Magdolna vitte tehát a feltámadás örömhírét az apostoloknak.


 A legenda szerint az Úr mennybemenetele után Mária Magdolna elvonult a világtól és egy barlangban élt 30 esztendeig, ismeretlenül, vezekelve. Az imádság minden órájában angyalok emelték az égbe - ilyenkor arca ragyogott, mint a nap. Egyszer csak rábukkant egy pap és elvitte a templomba. Ott megáldozott és karját kitárva elszenderedett az oltár mellett.

Mária Magdolna az asszonyok, a foglyok, az eltévelyedettek mellett a kertészek, szőlészek, de az illatszerészek és fodrászok patrónája is.

Forrás ~ Internet