BOLDOG KALKUTTAI TERÉZ EMLÉKNAPJA ~ SZEPTEMBER 5.
Ganxha Ágnes Bojaxhiu 1910. augusztus 27-én született Skopjében, amely akkor
az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. Édesapja módos kereskedő
volt. Édesanyjától tanulta meg a szegények felé való nyitottságot. Az
írországi 'Lorettói Boldogságos Szűz Mária Rend' tagjai közé lépett be,
akiknek Indiában is volt missziós telepük. 1929–1946 között előkelő
hindu leányokat tanított. Minden fajú, vallású és társadalmi helyzetű
ember iránt nyitott volt. Mélységes hite, valamint az a vágya, hogy
valami nagyon szépet tegyen Istenért, arra késztette, hogy Kalkutta
nyomornegyedében a szegények és a nyomorgók, a betegek és a haldoklók,
az utcán csavargó és árva gyermekek szolgálatára szentelje életét.
1949-ben megalapította A Szeretet Misszionáriusai Rendjét, amelynek az a
hivatása, hogy a keresztfára feszített, haldokló Jézus szomjúságát
csillapítsa a szegények legszegényebbjeinek a szolgálata által. 1979-ben
Nobel-békedíjat kapott.
1989. június 16-án érkezett
Budapestre négy nővérrel, és megalapította első rendházukat hazánkban.
1997. szeptember 5-én, Kalkuttában halt meg. II. János Pál pápa 2003.
október 19-én avatta boldoggá Rómában.
'Istenünk, te Kalkuttai Boldog Teréz anyát arra hívtad, hogy a kereszten
szomjazó Fiad szeretetére a legszegényebbek iránt való áldozatkész
szeretettel válaszoljon. Közbenjárására add, hogy szenvedő
testvéreinkben mi is Krisztust lássuk és szolgáljuk. Aki veled él és
uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
KALKUTTAI BOLDOG TERÉZ ÉLETE
Teréz anya 1910. augusztus 27-én született, Agnes Gonxha
Bojaxhiu néven, albán szülőktől, Üszküb városában - ma Skopje, a Macedón
Köztársaság fővárosa). Macedónia akkoriban az Oszmán Birodalom
fennhatósága alá tartozott. Agnes édesapja, Kolle Bojaxhiu albán
nacionalista volt, építési vállalkozó, édesanyja, Drana, otthon nevelte a
gyerekeket. Agnesnek két testvére volt, Aga és Lázár. A család az
oszmán környezetben is ragaszkodott katolikus hitéhez. Agnes 9 éves
volt, amikor édesapja meghalt. Fivére, Lázár bizonyos volt abban, hogy
édesapjuk politikai bűntény áldozata lett. A magára maradt özvegy ezután
kézimunka-üzlettel tartotta fenn magát és három gyermekét. Teréz anya
később úgy emlékszik vissza ezekre az évekre, hogy a mély katolikus
hitből származó szeretet segített enyhíteni a fájdalmukat, az apa halála
még jobban összeforrasztotta az amúgy is összetartó családot.
Édesanyja
jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközség életében, a
jótékony cselekedetek asszonyának nevezték, mivel a nálánál szegényebbek
megsegítését mindig kötelességének tartotta. Ha egy szegény ember
kopogtatott be házuk ajtaján, alamizsnát adott neki, s felhívta
gyermekei figyelmét: még ha nem is vér szerinti rokonuk, akkor is a
fivérük, mert szegény.
A három gyermek szilárd vallási nevelésben
részesült, amelyet egyrészt otthon az édesanya, másrészt a Szent Szív
parókiájának katekizmus óráin oktattak. Agnes állami iskolába járt és
tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben a jugoszláv jezsuiták
működést vállaltak a kalkuttai főegyházmegyében. Az első csoport 1925.
december 30-án érkezett Kalkuttába. Egyiküket Kuersongba küldték. Onnan
lelkes leveleket írt a bengáliai missziós lehetőségekről. A
kongregistáknak rendszeresen felolvasták ezeket a leveleket. A fiatal
Agnes egyike volt azoknak, akik önként jelentkeztek a bengáliai
misszióba. Érintkezésbe hozták az írországi Loreto nővérekkel, mivel ők a
kalkuttai főegyházmegyében működtek.
Agnes 1928-ban,
áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli
életét. Iskolatársnőjével és barátnőjével, Betikával együtt felvételét
kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói
Miasszonyunk nevét viselte. Innen hamarosan Indiába küldték, hogy
megkezdje noviciátusát Darjeelingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat,
1931. május 25-én. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott kis Thérése
Martin de Lisieux iránt érzett tiszteletből választotta. Döntését így
indokolta meg: 'Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja
hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De
én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Szent Thérése de Lisieux,
Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat
tett nem hétköznapi szeretettel.'
Teréz anya 1929-1948. között
földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária Iskolában, néhány évig az
intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember 10-én Teréz anya vonattal
indult Darjeelingbe, lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor,
különösen a harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A
kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e
szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen kezdte úgy
érezni, hogy nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a
kolostorban és érez a kedves és jómódú lányok tanítása, nevelése
közben. Tisztán észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és
éljen a legszegényebbek között. Ez volt Teréz anya életében a 'sugallat
napja.'
Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy
egyedül élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben
dolgozhasson. Kérését Róma elé terjesztették, és XII. Pius pápa egyévi
időtartamra jóváhagyta azt: szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül,
a kalkuttai érsek felügyelete alatt. 1948. augusztusában Teréz anya
levette a Loreto nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék
szegéllyel, a vállán kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós
orvosnővérekhez, hogy beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Karácsonyra
visszatért Kalkuttába és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még
ugyanebben az évben engedélyt kapott első nyomornegyedi iskolájának
megnyitására.
1950. októberében jóváhagyták az új
szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában
alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte. A
Szeretet Misszionáriusai 1965. februárjában pápai jogú társasággá lett.
Hitvallásuk szerint: 'Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem
szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk,
és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi
pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit
csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában
Jézust szolgáljuk.' A Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad
elhatározással a szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem
fogadhatnak el.
Teréz anya tevékenységét az egész világon
elismerték, a rengeteg kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a
Nobel-békedíjat. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos
bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták. Teréz anya ugyanis
elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát záró bankett
finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: 'Nem tudnék venni belőle, és
nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim közül annyian halnak
éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz elegendő.'
Teréz
anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott
nézetei II. János Pál pápa gondolkodásának irányvonalában helyezkednek
el, ezért is szövődtek kivételes baráti szálak a szerzetesnővér és a
szentatya között. II. János Pál 1979. decemberében lelkesülten
tiszteletét fejezte ki Teréz anya iránt, akinek munkáját csodálattal
követte nyomon. 1986. február 3-án, Kalkuttában a pápa meglátogatta a
Szeretet Misszionáriusainak házát. Teréz anya élete legszebb napjának
nevezte ezt a látogatást. A szentatya pedig így fogalmazott: 'A Nirmal
Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten
alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal Hriday-ban az
emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És
ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé
válnak.'
Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. Azt,
hogy áldozatos tevékenységét mennyire elismerték a más valláson lévők
is, jelzi, hogy az indiai kormány állami temetésben részesítette.
A
Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz
szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió
önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában – köztük
Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a
betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta
eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette
tevékenységét a világ minden országára és az 'élet minden sebesültjére.'
Teréz
anya munkásságának lényegét talán Monseigneur Jean Michel di Falco
fogalmazta meg a Teréz anya, a hit csodái című könyvében: 'Teréz anya
egyedülvalóságát az adja, hogy a humanitárius munkát nem a humanitárius
munkáért végezte, mint ahogy a jótékonyságot sem a jótékonyságért. Nem
kizárólag a fizikai szenvedés, a lepra, az AIDS, az éhség stb. ellen
küzdött, hanem minden erejével harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az
emberiség jó része szenved. Célja nem egyszerűen a gyógyítás volt, hanem
és főként az üdvösség és a megváltás, és ennek a legértékesebb dolognak
a mércéjével mérve kell őt megítélni és megérteni. Hiszen nem elegendő
csodálni Teréz anya emberi kvalitásait. Annyi és annyi mindenféle
megtisztelő díjat és kitüntetést kapott, hogy személyes megbecsülésünk
vagy egyéni jóváhagyásunk keveset jelent. Jóval inkább, mint a művei
iránti támogatást, Teréz anya az ügyével való azonosulást igényli,
vagyis annak az elfogadását, hogy Isten mindegyikünkben munkálkodik, és
vezet minket, hogy beteljesítsük az Ő igazságát.'
Forrás ~ Interne
