SZENT EFRÉM DIAKÓNUS ÉS EGYHÁZTANÍTÓ ~ június 9.
Efrém
diakónus, hitvalló a Szír ortodox egyház egyik legkiemelkedőbb
teológusa, szónoka és himnuszírója volt. Diakónusként hazájában és
Edesszában működött, ahol teológiai iskolát alapított. Aszketikus életet
élt, nem szűnt meg prédikálni és könyveket írni kora tévedései ellen.
Benedek pápa a Principi apostolorum Petro enciklikájában emelte a katolikus egyháztanítók sorába 1920-ban.
Niszibiszben,
a Római és a Perzsa Birodalom határán született, 306 körül. 18 éves
korában megkeresztelkedett, és attól kezdve a város első püspökének,
Jakabnak (a szírek apostola) tanítványa volt. Tanított a niszibiszi
iskolában, melynek később vezetője lett. Nagy Szent Vazul diakónussá
szentelte.
363-ban
Flavius Claudius Iovianus római császárnak át kellett adnia a várost a
perzsáknak, így Efrém számos kereszténnyel együtt Edesszába költözött. A
város akkoriban nagy keresztény gyülekezettel rendelkezett. Máig nem
tisztázott, hogy Efrém alapította-e az edesszai iskolát, vagy
tevékenysége és tanítványai tették híressé.
Később
remeteként élt egy sziklabarlangban, majd ismét tanítani kezdett.
Átszervezte az iskolákat; ekkor írta aszketikus művei zömét. „Efrém az
első apostolok buzgó követője volt. A szerzetesek és remeték példaképe.
Nem volt tarisznyája, botja, sem aranya, ezüstje. Zabkenyeret és
zöldséget evett, szomját vízzel oltotta. Teste hasonló volt az agyagból
formált csontvázhoz” - írta róla Nüsszai Szent Gergely.
Az
edesszai arám nyelvjárásban alakult ki a szír irodalom, melynek Efrém
megalapozója és legjelentősebb képviselője. Főként bibliamagyarázattal,
hitvédelemmel és himnuszköltészettel foglalkozott. Kommentálta Mózes
első könyvét, Mózes második könyvét, Józsué könyvét, Bírák könyvét,
Sámuel első és második könyvét, A királyok első és második könyvét, A
krónkák első és második könyvét, Jób könyvét. Mózes első és második
könyvének szír nyelvű kommentárjai megőrződtek. Szintén megmaradtak
Tatianus Diatessaronjáról (evangélium harmonizálása) írt kommentárjai.
Az apostolok cselekedeteihez, és Pál apostol leveleihez írt kommentárjai
arámi fordításban maradtak fenn. Sermones című művéből is maradtak meg
eredeti részek. A Refutationes-ben cáfolta Mani, Bardasanes és Markion
tanait.
Efrém
az ókeresztény költészet legnagyobbika. Szír nyelven (kelet- arámi
nyelv) írt. Műveiben a teológia és a költészet összefonódott. Rímes
prózában és versben írta homéliát. Himnuszaiban újra és újra megénekelte
az embereket megszabadító Isten csodálatos kegyelmét. Jól ismerte a
Bibliát, melyet leggyakrabban körülírva idézett. Nem volt kapcsolatban a
kortárs görög teológusokkal, nem ismerte a személy, lény és természet
általuk használt kifejezéseit. Az Efrém által használt fogalmak
valószínűleg a korai szír egyházi nyelvből származtak. Énekei, melyekért
a Szentlélek hárfája melléknevet kapta, a szír liturgiában ma is
megtalálhatók. Himnuszait lefordították örmény, kopt, etióp, arab és
görög nyelvekre, görögből pedig latinra és a szír, örmény, kopt, görög
és szláv nyelvű liturgia részei.
A
Római és Perzsa Birodalom határán uralkodó politikai helyzet, a pogány
kultuszok, a zsidó vallás, a különböző ókeresztény szekták arra
késztették, hogy állást foglaljon, és megvédje meggyőződését. Küzdött a
babona, a csillagkultusz, a manicheizmus ellen.
A
372 telén, pusztító éhínség idején elvállalta az élelem szétosztását a
szegények között; egy hónappal azután, hogy visszatért barlangjába,
meghalt.
Az
ortodox és katolikus egyház egyaránt tiszteli. Az egyetlen szír nyelvű
szent, akit 1920-ban egyháztanítóvá nyilvánítottak. A római kánonba
1920-ban vették föl, ünnepét június 18-ról 1969-ben június 9-re
helyezték.
Forrás ~ Internet
