Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Urunk színeváltozása ~ augusztus 6.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Urunk színeváltozása ~ augusztus 6.. Összes bejegyzés megjelenítése

  URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA ~ AUGUSZTUS 6.

Jézus Pétert, Jakabot és Jánost magamellé véve egy magas hegyre mentek. Ott elváltozott előttük, egész alakját a benne rejlő isteni erő sugározta át.

Ennek a titoknak liturgikus megünneplése már a 7. században megtalálható, az evangéliumát olvasták a második böjti vasárnap vigília miséjén, később a szombat reggelre tett vigília ünneplésen is.

III. Kalixtusz pápa hálaünnepül Hunyadinak Nándorfehérvárnál aratott 1457-es győzelme emlékére augusztus 6-ára tette a megdicsőülés ünnepét. Ezt hirdeti egyébként a déli harangszó is.

Régi hagyomány a Tábor hegyre teszi a megdicsőülés helyét. Ez 662 méter magas hegy, Názárettől keletre, mintegy 10 km-nyire. A hegyre Szent Ilona császárnő a Megváltó templomát és két kápolnát építtetett.

Gondolat: Én Uram, én Istenem!

'Áldalak Téged Jézus Krisztus, hogy a világba jöttél és kinyilvánítottad azt a dicsőséget, ami a világ kezdete óta a Tiéd.'

Forrás ~ Internet


 URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA ünnepe ~ augusztus 6.

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét Jánost, és egyedül őket vitte föl egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük. Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt, mint a fény. Egyszerre csak megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz:
'Uram, jó, hogy itt vagyunk! Ha akarod, csinálok itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.' Szavai közben fény és felhő takarta el őket és a felhőből szózat hallatszott: 'Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!' Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. De Jézus hozzájuk lépett és megérintette őket: 'Keljetek föl, ne féljetek!' Föltekintve senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.Máté 17.



Forrás ~ Internet