SZENT PONGRÁC VÉRTANÚ ~ MÁJUS 12.
Pongrác története egy fiú hősiességének himnusza. A 6. században
keletkezett szenvedéstörténete szerint szüleit korán elvesztette, s a
tizennégy éves fiú nagybátyjával, Dénessel frígiai hazájából Rómába
költözött. Épp abban az utcában, ahol megszálltak, lakott Kornél pápa és
vele számos keresztény, akik hamarosan megszerették az élénk fiút, és
főpásztoruk elé vezették. Kornél pápa fölismerte a fiú tiszta
lelkületét, és megkeresztelte.
Dénes, az öreg barát meghalt, Pongrác
azonban ekkor már tudta, hogy nem maradt árván. Részt vett a közösség
imáin és áldozati ünnepein, amíg egy napon katonák el nem fogták, s a
császár elé nem vezették. A császár megsimogatta arcát, és barátságos
szóval kérte, hagyjon föl 'babonaságával'. Pongrác félelem nélkül a
szeme közé nézett, és ezt mondta: 'Éveim szerint ugyan gyermek vagyok,
mégis az enyém az én Uramnak, Jézus Krisztusnak az igazsága és ereje.
Ezért a te intelmed nekem annyi, mintha az a festett kép beszélne ott a
falon. Az istenek, akiknek imádását nekem parancsolod, csalók voltak.
Nővéreiket meggyalázták és szüleiket sem kímélték. Ha ma egy
hivatalnokod ilyen tetteket követne el, azon nyomban megöletnéd. És te
nem röstelled, hogy ilyen isteneket imádsz?' Diocletianus elnémult.
Intett az őrségnek. A katonák elvitték a fiút, és lefejezték a Via
Aurelián.
Pongrác
sorsa minden korban élénk részvétre indította a hívőket. Tiszteletére
az 5. századtól van bizonyíték. Symmachus pápa (498-514) bazilikát
emeltetett a Via Aurelián lévő sírja fölé. Rómában fehérvasárnap az
újonnan megkereszteltek ünnepi körmenetben a bazilikájához vonultak, ott
levetették keresztelési ruhájukat és megújították hitvallásukat.
Hitüket az ártatlan gyermek oltalma alá helyezték szeretetük és bizalmuk
jeléként. E bizalom eskük megerősítéseként is szolgált bírói
tárgyalásokon: a peres felek Pongrác sírjánál esküdtek meg arra, hogy
igaz a vallomásuk. A késő középkor óta Pongrácot a tizennégy segítőszent
közé sorolják.
Istenünk,
kérünk, hallgasd meg Szent Pongrác közbenjárásában bizakodó Egyházadat,
és add, hogy vértanúd könyörgésére mindig biztonságban éljünk, és
odaadó szívvel szolgáljunk Téged! Amen.
Forrás ~ Internet
SZENT NEREUS ÉS SZENT ACHILLEUS ~ MÁJUS 12.
Szent Néreusz és Szent Achilleusz vértanúk ~ május 12.
Nereus és Achilleus régi római vértanú-pár, május 12-i ünneplésük az 5. század óta mutatható ki. A tisztelet nyomai még régebbre mutatnak, hiszen már Damasus pápa sírfeliratot költött a két vértanúnak. Annak töredékesen megmaradt szövege szerint Nereus és Achilleus római katonák voltak. Eltaláltak az igaz hithez, és bátor hitvallásukért megölték őket. Haláluk ideje nincs följegyezve. Általában a diocletianusi üldözés éveit szokták emlegetni. Ünneplésük helye a sírjuk lehetett, amelyet Petronellának, Szent Péter lányának sírja közelében kell keresnünk, a Domitilla-katakomba kiterjedt temetőrendszerében.
Tiszteletük helye gazdag lehetőséget kínált a legendák születésének. Az 5. és 6. században írtak egy csodálatosan díszes szenvedéstörténetet Nereusról és Achilleusról. Ebben a két vértanút testvérpárnak tekintették, kiket maga Péter apostol keresztelt meg. Mint eunuchok a császár unokahúgának, Titus Flavius Clemens feleségének - a későbbi keresztény vértanúasszonynak -, Domitillának a szolgálatában álltak. Úrnőjükkel együtt a campaniai tengerpart előtt levő Pontia szigetre száműzték, Terracinában borzalmasan megkínozták, végül lefejezték őket. Domitillával együtt a Via Ardeatina melletti katakombában temették el őket.
Nereusról és Achilleusról elbeszélik, hogy keresztényekként Domitillával, úrnőjükkel együtt a sivár, izzóan forró Pontia szigetére száműzték őket. A két kiszolgált katona vezette annak idején Domitillát Kelemen pápához. A pápa megkeresztelte az előkelő asszonyt. Ezért elvesztették hazájukat, birtokukat és legalapvetőbb emberi jogaikat. Nereus és Achilleus leszámolt életével, szemrebbenés nélkül fogadta az ítéletet. Annál inkább aggódtak úrnőjük életéért és egészségéért. Flavia Domitilla azonban már rég nem volt nagyvilági dáma: ott térdelt a katakombák komor homályában keresztény rabszolgák és a szegény népből jött hívők között, velük együtt rettegve attól, hogy a katonák fölfedezik rejtekhelyüket. A száműzetésben az élet nehéz volt, de ők fenntartották a kenyértörés közösségét, mintha mi sem történt volna. Zsoltározásukhoz a tenger harsogása adott kíséretet.
Néhány évig tartott ez a sokféle szükséget szenvedő, de nyugodt élet. Amikor azonban Minutius Rufus konzul megjelent Pontián, véres üldözés kezdődött. Nereust és Achilleust elkülönítették Domitillától. A konzul vesszővel, izzó parázzsal és kínzóeszközökkel igyekezett a két veteránt rávenni, hogy áldozatot mutasson be a császár fölségének, de hiába. Állhatatosak maradtak, és a hóhér bárdja végzett velük.
'Mindenható Istenünk, kérünk, add, hogy akik dicsőséges vértanúidnak, Szent Néreusznak és Szent Achilleusnak bátor hitvallását megismertük, közbenjáró jóságukat is tapasztalhassuk!' Amen.
'Mindenható Istenünk, most megemlékezünk Szent Néreusz és Achilleusz
vértanúk bátor hitvallásáról. Add éreznünk, hogy áldott közbenjárásukkal
segítenek minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki
veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet
