CANTERBURY SZENT ANZELM PÜSPÖK ~ ÁPRILIS 21.
Szent Anzelm a piemonti Aostában született 1033-ban, vagy 1034-ben. Apja
Gundulf lombardiai nemes volt, anyja Ermenberga. Gondos nevelést kapott,
de anyja korán meghalt. Meghasonlott, és bebarangolta Burgundiát és
Normandiát.
Végül
a galliai Le Bec híres monostorában bencés lett, itt honfitársa, a
tudós Lanfranc volt a kolostor priorja. 26 éves korában szerzetes lett.
Tudása és szerzetesi erényei alapján 1063-ban prior, majd 1078-ban már
apát volt. Teológiát tanított itt rendtársainak, de az életszentség
útján is gyorsan haladt. Fiatal rendtársai ellenkeztek vele, az
idősebbek féltékenyek voltak rá, de ő szelídséggel, alázattal és
önfeláldozással mindenkit legyőzött.
Angliában
később szintén tanított, itt 1093-ban Canterbury érseke lett. Az Egyház
szabadságáért küzdve kétszer is a száműzés lett a sorsa. Keményen
küzdött a simónia (egyházi állások pénzért osztogatása) és a király
beiktatási gyakorlata (invesztitúra) ellen. Külső megjelenése is
tekintélyt parancsolt.
Sokat
írt, kiváló műveit misztikus teológia hatja át. Bölcseleti munkáiért a
“skolasztikus filozófia atyja” címet, majd az egyházdoktori rangot kapta
meg.
1109. április 21-én halt meg, sírja a canterburyi székesegyházban található.
Példája:
Igyekezz minél előbb tisztázni valódi hivatásodat,
hogy sok időd maradjon életművedre!
'Istenünk,
aki Szent Anzelmnak megengedted, hogy kutassa és hirdesse bölcsességed
mélységeit, kérünk, küldd a hitet értelmünk segítségére, hogy amit
hinnünk parancsolsz, annak szívünk érezze édességét!' Amen.
Szent Anzelm imája
Hát most, emberke, hagyd el egy kicsit foglalatosságaidat, rejtőzködj el egy kicsikét gondolataid özöne elől. Feledd a terhes gondokat és tedd félre fárasztó szórakozottságodat. Időzz egy kicsit Istennél, és nyugodj meg egy pillanatra benne! Lépj be lelked hajlékába; zárj ki onnan mindent Isten és mindaz kivételével, ami segít az Ő keresésében; bezárva ajtód csak őt keresd. Mondd most, teljes szívem, mondd most Istennek: Arcodat keresem; vultum tuum, Domine, requiro.
Most tehát Te, Uram és Istenem, tanítsd meg szívemet, hol és hogyan keressen téged, hol és hogyan találjon meg téged. Uram, Istenem és Uram vagy és sohasem láttalak téged. Te teremtettél és újraalkottál, és sohasem ismertelek téged. Végül azért lettem, hogy lássalak, és sohasem tettem azt, amiért teremtettél. Tekints ránk, Uram, hallgass meg és világosíts meg bennünket! Mutasd meg magadat nekünk! Add vissza nekünk önmagadat, hogy boldoguljunk, mert nélküled ínség a sorsunk.
Könyörülj meg rajtunk, akik küszködve igyekszünk feléd, akik semmit sem tehetünk nélküled. Taníts meg engem, hol keresselek, és mutasd meg magadat a keresőnek; mivel nem kereshetlek, ha Te nem tanítasz, és megtalálni sem tudlak, ha nem mutatod meg magadat. Keresselek vágyakozva, vágyakozzam rád keresve, találjalak meg szeretve, és szeresselek, ha megtaláltalak! Amen.
Szent Anzelm imája
Uram, ne engedd, hogy saját akaratomra, tudatlanságomra, emberi gyöngeségre vagy érdemeimre vagy bármiféle tanácsra hagyatkozzam, hanem egyedül csak a Te bölcsességed szent sugallataira. Jóságodban irányíts engem, gondolataimat és cselekedeteimet, hogy egyedül a Te akaratod teljesedjék általam, bennem és rajtam. Szabadíts meg minden gonosztól, és vezess el az örök életre.
Legyen szabad felnéznem a fényességedre,
ha csak messziről is,
ha csak a mélyből is!
Taníts meg a Te keresésedre,
mutasd meg magadat, ha kereslek,
mert keresni sem tudlak, ha nem Te tanítasz,
sem megtalálni, ha nem mutatod meg magadat!
Keresselek téged vágyakozással,
vágyakozzam Hozzád a kereséssel!
Találjalak meg a szeretéssel,
szeresselek a megtalálással.
Canterbury Szent Anzelm imája
Siess oltalmunkra, ó irgalmas Úrnő,
és ne nézd bűneink sokaságát!
Gondold meg,
hogy a mi Teremtőnk
nem azért vett magára embertestet belőled,
hogy elítélje a bűnösöket,
hanem hogy üdvözítse őket.
Ha csak a magad kedvéért lettél volna Isten anyjává,
elmondhatnánk, hogy alig érdekel téged,
üdvözülünk-e vagy elkárhozunk;
Isten azonban a te üdvösségedért
és az összes emberek üdvösségéért
öltött testet magára.
Mit használna nekünk,
hogy oly hatalmas és oly dicsőséges vagy,
ha nem részesítenél boldogságodban?
Segíts nekünk és oltalmazz minket,
hiszen tudod,
mennyire szükségünk van segítségedre.
Neked ajánljuk magunkat,
segíts, hogy el ne kárhozzunk,
hanem örökké szolgáljuk
és szeressük a te Fiadat, Jézus Krisztust! Amen.
Forrás ~ Internet
'Ismerjelek, szeresselek, örömöm légy, Istenem!'
Megtaláltad-e, lelkem, amit kerestél? Istent kerested, és úgy találtad,
hogy minden létező közül ő a legnagyobb, s nála tökéletesebb el sem
gondolható. Úgy találtad, hogy ő maga az élet, a fény, a bölcsesség, a
jóság, az örökkévaló boldogság és a boldog örökkévalóság, aki mindig és
mindenütt jelen van.
Uram, Istenem, alkotóm és újjáalkotóm, mondd meg utánad sóvárgó
lelkemnek: mi vagy még azon kívül, amit látott; hogy világosan lássa,
ami után vágyódik. Azon van, hogy minél többet lásson; de azon felül,
amit látott, nem lát mást, csak sötétséget. Vagy helyesebben: sötétséget
sem lát, mert az nincs tebenned. De átlátja, hogy a saját sötétsége
miatt nem láthat többet.
Uram, a fény, amelyben lakozol, valóban nem közelíthető meg. Nincs, ami
abba behatolhatna, hogy téged lásson. Azért sem látom ezt a fényt, mert
erőmet meghaladja. És mégis, bármit látok, általa látom. A gyenge szem
is a nap fényében lát mindent, amit lát, és mégsem tud magába a napba
tekinteni.
Értelmem nem ér fel hozzá. Túlságosan ragyog, nem tudom magamba fogadni,
lelki szemem sem tud sokáig beletekinteni. Elvakul fényétől,
megsemmisül roppant nagyságától, lenyűgözve áll mérhetetlensége előtt,
megzavarodik erejétől.
Fenséges, megközelíthetetlen fény! Tökéletes és boldog igazság, milyen
messze vagy tőlem, pedig oly közel vagyok hozzád! Milyen távol vagy
tekintetemtől, holott én a tiéd előtt jelen vagyok!
Mindenütt egészen jelen vagy, mégsem látlak. Benned mozgok, benned
vagyok, mégsem tudok hozzád jutni. Bennem vagy, körülöttem vagy, mégsem
érezlek.
Kérlek, Istenem, add, hogy megismerjelek, szeresselek, hogy örvendjek
benned. És ha már ebben az életben nem tudok eljutni a teljességre,
legalább napról napra előrehaladhassak benne, hogy végül is teljesen
eltöltsön. Add, hogy itt gyarapodjék rólad való ismeretem, odaát pedig
beteljesüljön; növekedjék szeretetem irántad ebben az életben, és legyen
teljessé a jövendő életben; ebben az életben örömömet táplálja a
remény, odaát pedig megélt valóság legyen.
Uram, Istenem, Fiad által tanácsolod, sőt megparancsolod, hogy kérjünk,
és megígéred kérésünk teljesítését is, hogy örömünk teljes legyen. Én
úgy kérlek, Uram, ahogy csodálatos Tanácsadónk által tanácsolod. Add
meg, amit igaz voltodban megígérsz, hogy örömöm teljes legyen. Igaz
Istenem, kérlek, hallgass meg, hogy örömöm teljes legyen.
Addig is erről elmélkedjék értelmem, erről beszéljen nyelvem. Ezt
szeresse szívem, erről szóljon ajkam. Ezt éhezze lelkem, ezt szomjazza
testem, ez után vágyakozzék egész lényem, míg bemehetek Uram örömébe,
aki az örökkön áldott háromszemélyű egy Isten. Ámen.
Szent Anzelm püspöknek 'A lélek párbeszéde Istennel' című könyvéből
Forrás ~ Internet



