SZENT MÁRK, ISTVÁN ÉS MENYHÉRT ÁLDOZÓPAPOK
KASSAI VÉRTANÚK ~ SZEPTEMBER 7.
KŐRÖSY SZENT MÁRK 1588-ban született a horvátországi Kőrösön. Bécsben, Grácban és Rómában tanult. A nagyszombati papnevelde rektora volt, majd esztergomi kanonok, komáromi főesperes és széplaki apát volt. A gazdálkodás sok feladata nem elégítette ki, szeretett volna visszakerülni a lélekmentő munkához.
A protestáns hadak betörésének hírére Kassára ment a katolikus hit védelmére, Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuiták segítésére. Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni, borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket.
Kőrösy atyát kezénél fogva mezítelenül a ház gerendájára kötötték, testét égő fáklyával sütögették és bárdokkal hasogatták. Az elképzelhetetlen kínokat panasszó nélkül viselte el a kanonok, egyre csak Jézus és Mária nevét hajtogatta. A kínzást megelégelve, a hóhérok 'szánalomból' egyetlen vágással lefejezték a hős vértanút, testét a szennygödörbe vetették.
PONGRÁCZ SZENT ISTVÁN 1582-ben született Alvincen ősi erdélyi nemesi családból. Jezsuitáknál tanult Kolozsváron, majd 1602-ben szülei és rokonai tanácsa ellenére maga is jezsuita lett. Ausztriában, majd Kassán tanított és lelkipásztorkodott. Homonnára küldték hitszónoknak, majd Sárosra került a súlyosan beteg Péchy Zsigmond lelkének ápolására. Innen a protestáns hadak előrenyomulásának hírére Kassára sietett az ottani katolikusok bátorítására. Kassán társa volt Kőrösi Márk és Grodecz Menyhért.
Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni, pénzt sem lehetett tőlük kicsikarni, Bay Zsigmond kapitány emberei borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket, majd a szennygödörbe dobták a haldoklókat.
István atyát leütötték, majd mezítelenül a ház gerendájára kötötték. Testét karddal vagdosták, fáklyával sütögették. Még egy napig volt életben a szennygödörben, sőt beszélni is tudott néhány szót a kápolna gondozójával, Eperjessy Istvánnal. Egész nap hallható volt megtört sóhajtozásuk. Csak néhány nap múlva kerültek ki a gödörből a holttestek.
GRODECZ MENYHÉRT 1584-ben született Lengyelországban, a sziléziai Teschenben. A bécsi jezsuitáknál tanult, majd 1603-ban Brünben a jezsuita rendbe lépett. Prágában az ottani árvaház lelkésze lett. Több nyelven beszélt. A harmincéves háborúban, 1618-bana kassai helyőrség tábori lelkésze volt, a katonák szelídsége és jóindulata miatt nagyon szerették. Nagy hatása volt a szláv és német nyelvű legénységre.
Kassára kerülve Pongrácz Istvánt majd Kőrösi Márkot kapta segítőül. Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni, borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket.
Őt is mezítelenül a ház gerendájára kötötték, testét késekkel össze-vissza szúrkálták, majd kardokkal és bárdokkal vagdosták, fáklyákkal sütögették. Végül a szennygödörbe dobták a haldoklót. István atyával még egy napig szenvedtek magukra hagyva, egész nap hallható volt megtört sóhajtozásuk. Csak néhány nap múlva temették el őket.
1620-ban kerültek maradványaik méltó helyre, az alsósebesi templomba, majd a hertneki várba. 1635-ben ólomkoporsóba zárva Nagyszombatba szállították az ereklyéket, és mindmáig az akkor még klarissza, de 1784-től orsolyita templomban vannak eltemetve. Szent X. Piusz pápa 1905-ben avatta boldoggá őket, majd II. János Pál pápa 1997-ben szentté avatta hármójukat.
Példájuk - 'Hitedet semmiképp sem tagadhatod meg!'
'Urunk, Istenünk, segíts meg minket Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk közbenjáró imájára, hogy akiknek győzelmét örvendezve ünnepeljük, azoknak állhatatos hitét is kövessük.' Amen.
Forrás ~ Internet